Gyurkity Péter

Használt telefonokat is árulna a Samsung

A felhasználók által lecserélt példányokat értékesítenék újra, de közben a Tizen-vonal is bővül.

A Reuters számolt be arról az értesülésről, miszerint a Samsung használt okostelefonok forgalmazásán töri a fejét. Az ehhez szükséges csatorna már rendelkezésre áll, így minden azon múlik, hogy látnak-e értelmet a vékonyabb pénztárcával rendelkezők ismételt célba vételén.

A dél-koreai gyártó egészen pontosan azon példányokat szeretné ismét forgalomba helyezni, amelyeket a felhasználók küldtek vissza a hivatalos, 12 hónapos ciklusra épülő csereprogram keretében. Az eredetileg a hivatalos megjelenést követően megvásárolt csúcskategóriás fejlesztések tehát egy éves használat után kerülnek vissza a gyártóhoz, amely ezt követően ismét túladna azokon, természetesen immár egy jelentős árkedvezménnyel. Ezzel két legyet ütnének egy csapásra, hiszen a (remények szerint) alacsony javítási költséggel ismét megfelelő állapotba felhozott telefonokat azon vásárlók szereznék meg, akik számára az eredeti ár túl magasnak bizonyult – vagyis bővülne a vásárlói kör és nem kellene aggódni a felesleges készletek felhalmozódása miatt.

Az egyelőre nem világos, hogy a Samsung mikor és milyen feltételek mellett vágna bele a programba, időközben azonban egy újabb készüléket is piacra dobtak, ami viszont a Tizen-vonalat bővíti ki. A Z2 várható felbukkanásáról nemrég mi is írtunk, ez most valósult meg, így már tudjuk, hogy a telefon valóban egy 4 hüvelykes kijelzőt kapott, amihez egy 1,5 GHz-es négymagos chip, 1 GB RAM, egy 8 GB-os kibővíthető tároló, egy 1500 mAh-s akkumulátor, valamint dual-SIM opció és egy 5 megapixeles hátoldali kamera társul. A fókuszban viszont a 4G-elérés van, amely most először jelenik meg a családon belül.

A Samsung Z2 ára Indiában 68 dollárnak felel meg, ez valószínűleg kellően alacsony a sikeres rajthoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #1
    Öhm.. ezt egyes laptop gyártók már évek óta alkalmazzák. :D Ha picit öregecske a gép akkor eladják akciósan a kereskedelmi láncoknak.
    Tapasztalat.