Berta Sándor

Összefog a csomag­szállításban az Amazon és a Shell

A két fél a benzinkutakat is bevonná a küldemények terjesztésébe. Az Amazon függetlenedik a futárcégektől.

Az Amazon Münchenben teszteli azt az új megoldást, amelynek lényege, hogy a felhasználók a Shell benzinkútjainál vehetik át a nevükre érkező csomagokat. A kereskedelmi konszern az Amazon-Locker szolgáltatással vetné meg a lábát a logisztikai üzletben. Kapitány István, a Shell globális benzinkútüzletért felelős vezetője megerősítette, hogy a koncepciót egyelőre csak tíz müncheni benzinkútjuknál tesztelik, de azt tervezik, hogy később a szolgáltatást több száz Shell-benzinkútra terjesztik ki. Igény lenne az ilyen ajánlatokra, hiszen annak, aki este 19 óra után ér haza az irodából, általában esélye sincsen arra, hogy megkapja a küldeményét. Éppen ezért ideális, ha a csomag átvételét este a benzinkútnál is megejtheti, ahová eleve betérne, például azért, hogy egy pizzát vegyen magának.

Az Amazon azon ügyfelei, akik szeretnének élni a lehetőséggel, kapnak egy e-mailt, amely a szükséges kódot és a csomagtároló pontos címét tartalmazza. Az átvételhez nincsen szükség bonyolult azonosítási eljárásra. Az együttműködés mindkét fél számára kifizetődő lehet, hiszen a Shell ilyen módon további ügyfelekre és bevételre tehet szert, míg az Amazon egy olyan partnert talált, amelynek a kirendeltségei könnyen megközelíthetők és kellő számú parkolóhellyel rendelkeznek. A kooperáció ráadásul egy további lépés a nagy logisztikai partnerektől (Deutsche Post, FedEx, UPS) való függetlenedés felé.

A projekt kiválóan illeszkedik az Amazon azon stratégiájába, hogy egyre jobban megerősítse a pozícióját a szállítás területén. Nemrég írtunk arról, hogy az óriáscég 40 darab Boeing 767-300-ast lízingel és már be is mutatta az első Prime Air teherszállító repülőgépét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!