Gyurkity Péter

Indul a NASA aszteroida-küldetése

Az amerikai ügynökség most először venne mintát egy aszteroidáról.

A NASA már jó ideje készül az OSIRIS-REx névre keresztelt küldetés elindulására, erre pedig most, pontosabban szeptember folyamán kerül majd sor. Az elsődleges cél a mintagyűjtés, illetve a minták visszaszállítása, ez azonban éveket vesz majd igénybe.

A hivatalos közleményből kiderül, hogy a 2110 kg-ot nyomó szonda szeptember 8-án indul majd el a floridai Cape Canaveral légibázisról. A csaknem 2 milliárd kilométeres út megtételéhez két évre lesz szükség, 2018-ban azonban végre elérjük majd az 101955 Bennu aszteroidát, amelynek pályája egyébként további érdekességeket tartogat a kutatók és a nagyközönség számára. Ez az objektum 2135-ben mindössze 300 ezer kilométerre közelíti majd meg a Földet, vagyis a Holdnál is közelebb lesz hozzánk, azt azonban még nem tudjuk, hogy mekkora eséllyel csapódna be otthonunkba.


A szonda egy robotkar segítségével legfeljebb három mintát gyűjt majd be az aszteroida felszínéről, amelyek választ adhatnak a Naprendszer kialakulásával, illetve az élet Földön való megjelenésével kapcsolatos kérdésekre. Itt a szakemberek szerint többek között aminosavakat találhatunk majd, a minták hazaszállítása azonban szintén éveket vesz majd igénybe, a szonda által elengedett kapszula pedig csak valamikor 2023-ban kerülhet majd a kezünkbe. A két utazás közti időszakban természetesen az aszteroida belső szerkezetét és összetételét is igyekeznek majd szemügyre venni, de azt is megvizsgálnák, hogy pontosan hogyan alakulna az objektum pályája – és mennyiben lesz szükség egy esetleges korrekcióra, amennyiben ez konkrét veszélyt jelentene később a Földre nézve.

A japán JAXA egyébként megelőzte az amerikai felet, a Hayabusa ugyanis már 2010-ben visszatért a 25143 Itokawa aszteroidán begyűjtött mintákkal. Ez ugyan összetételénél fogva kevésbé volt érdekes, mint a Bennu vizsgálata, a 2019-ben útnak induló Hayabusa-2 azonban már egy évre rá visszahozná saját mintáit, mégpedig egy, a Bennuhoz hasonló aszteroidáról, vagyis néhány éven belül két különböző objektumról származó anyagokat vizsgálhatunk majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #1
    Duplán hasznos vállalkozás.
    Melléktermékként infót ad az aszteroidáról, hogy ha 2135-ben bele kellene avatkozni pályájába, akkor miként a legpraktikusabb.
    Addigra meglesz a technológia a pályamódosításra, de bármilyen információ mindig jól jön, hogy optimális megoldásokat lehessen választani.