Szekeres Viktor

Jó úton halad az élőszereplős Star Wars-tévésorozat

Már jó ideje tervezik az élőszereplős Star Wars-tévésorozatot, egy ideig Magyarország lett volna a forgatási helyszín, és most talán végre lesz is valami a projektből.

Érdekelne egy él?szerepl?s Star Wars-tévésorozat?
  • Igen!!
  • Csak, ha jókat írnak róla.
  • Nem, kizárt.
A tévés kritikusok szokásos nyári sajtótájékoztatós turnéján az ABC csatorna programigazgatója még véletlenül sem tervezett Star Warsos témákat felhozni, azonban amikor egy újságíró rákérdezett arra, hogy van-e valami realitása egy, a Csillagok háborúja univerzumában játszódó élőszereplős sorozatnak, akkor Channing Dungey azt mondta, hogy van. Sőt, olyannyira van, hogy már sor is került az első megbeszélésekre az ügyben a Lucasfilm képviselőivel, így talán már nincs is olyan messze egy egyezség nyélbe ütése.


Persze arról, hogy miről szólna és mikor kerülhetne képernyőre a Star Wars-sorozat, a világon semmit sem lehet tudni, hiszen ha sor is kerülne az alkura, akkor is készítőt kéne először keresni. Az viszont valószínűsíthető, hogy mivel az ABC és a Lucasfilm tulajdonosa is a Disney, hogy a sorozat előbbi képernyőjén kerülne adásba. (Papíron még szóba jöhetne az ugyancsak Disney-hez tartozó fiatal huszonéveseknek szóló csatorna, a Freeform, a tiniknek szóló Disney Channel és a még fiatalabbakat megcélzó Disney XD, valamint a legkisebbek egyik kedvence, a Disney Junior.)

Ha valaki visszaemlékszik, az első konkrét hírek a majd tíz éve tervezett élőszereplős Star Wars-sorozatról 2009. nyarán kaptak szárnyra, amikor is arról írtunk, hogy 2011 körül képernyőre kerülhet egy Ausztráliában forgatni tervezett széria, melynek íróit helyiekből próbálták összeverbuválni. Akkor Rick McCallum, producer meglepő módon nem a scifiben jártas írókat keresett meg első körben, hanem két (díjnyertes) női sorozat írógárdáját, hogy közülük válasszon ki pár embert, akik kevéssé ismert vagy új SW-karakterek köré kerítenek egy izgalmas sorozatot. A terv ekkor az volt, hogy az ismert Star Wars-arcok, ha fel is tűntek volna, akkor csak cameo-szerepben tették volna, bár Boba Fett karakterének ennél valamivel nagyobb jelentőséget szántak volna.


Nem sokkal később arról számolhattunk be, hogy Magyarország is szóba jöhet, mint (olcsó) forgatási helyszín, hiszen a csehekkel történt egyezkedés megfeneklett - ezt írta legalábbis akkor a Wall Street Journal. Akkor az volt a terv, hogy a Lucasfilm éves szinten 100-150 milliót költ a Star Wars-sorozatra, és 4 év alatt 100 epizódot forgat le. George Lucas azt találta ki, hogy pilot epizód leforgatása helyett már előre elkészíti a Star Wars-sorozat első szezonját és azzal kezd házalni amerikai csatornáknál, jó esetben licitversenyre kényszerítve azokat, hogy kiderüljön melyiknek éri a legtöbb pénzt a sorozat - ez akkor még nem volt divat, manapság viszont abszolút bevett szokás. A tervezett történet egyébként a 3. és 4. rész, vagyis a régi és az új trilógia nyitófilmjei közötti időben játszódott volna.

Ezután sokáig hallgatás volt a projekt körül, majd 2012-ben kezdtek ismét szivárogni hírek. Akkor az tudtuk meg, hogy címet kapott a sorozat (Star Wars: Underworld, vagyis Csillagok háborúja: Alvilág), bár egyelőre még nem tervezték a forgatást - mindezt Rick McCallum, producer nyilatkozta az IGN-nek. Arról beszélt, hogy a sztori nagyjából az alatt a 20 év alatt játszódna, míg Luke Skywalker felcseperedik, azonban a sorozat középpontjában nem ő lenne, hanem az, ahogy a Birodalom megpróbálja kiterjeszteni befolyását. 2012-ben arról beszélt McCallum, hogy már 50 epizód forgatókönyve is elkészült, azonban az akkori számítógépes lehetőségek még nem voltak olyanok, hogy azok kellőképp támogathassák a készítők ambiciózus elképzeléseit.


Nézel Star Wars-tévésorozatokat?
  • Ami volt, azt néztem és nézem.
  • Csak a Klónok háborúját láttam.
  • Csak a Lázadókat nézem.
  • Egyik sem izgatott különösebben.
Most viszont, elnézve egyes filmeket és tévésorozatokat, kijelenthetjük, hogy valószínűleg az effektek nem jelentenének problémát, így ki tudja, talán 5 éven belül tényleg láthatunk olyan Star Wars-sorozatot, ami élőszereplős lesz, szemben az eredetileg a Cartoon Networkön futó Star Wars: A klónok háborújával, valamint a Disney XD-s Star Wars: Lázadók és LEGO Star Wars: The Freemaker Adventures-szel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #8
    Szerintem a Star Wars is egy olyan világ, amiből lehetne TV sorozatot csinálni... Nem is értem, eddig "hogy nem jutott eszükbe".
    A két animációs sorozat is jó, és a könyvek, RPG-k stb. mellett ezek tesznek a legtöbbet az univerzumhoz (vagy mutatnak meg belőle).

    Ha pedig azt nézzük, hogy manapság a TV-sorozatokban van a tényleges mondanivaló és minőség (értelem), és nem a mozifilmekben (legalábbis a nagyköltségvetésűekben biztos nem), tehát időközben megfordult a szerep, akkor pláne ideje lenne egy SW sorozatnak.
  • Qlimax #7
    Azért lecopyzni a teljes IV. részt mégsem volt ildomos. Bár ez inkább a Fosney hibája, nem a rendezőé.

    Én azt bánom, hogy kivágták a kukába a régi folytatáskönyveket, azokban több fantázia volt.
  • Totti5 #5
    Legalább ingyen volt, szóval túléled.
  • gforce9 #4
    Nekem nagyon tetszett eddig minden rész. Hibák meg minden filmben vannak. Az animációsak nem érdekeltek soha, de előszereplős sorozat nagyon érdekelne, ha a sztoriba is passzolna. Azt sajnálom hogy a Thrawn vonalat nem szőtték eddig a filmbe, de hát ez van.
  • Dynamic #3
    Mit vársz? Hogy újra feltalálják a kereket? Csináltak valamit amit előtte nem nagyon tudtak, mert technikailag sem tartottak ott a stúdiók, plusz egy rakás szűz terület volt ötletek és műfajok terén. Most meg már gyakorlatilag mindent láttál és hetente jönnek ki a blockbusterek, így rohadtul nem fog meghatni semmi, de azért elvárod, hogy ugyanaz a forradalom jöjjön (ráadásul ugyanaz a témakör és egy konkrét filmet, konkrét világképet kell folytatni, ami már eleve kizárja az újdonság erejét).
    Aki meg most nézi meg a SW-t (előző kommentelő) azt kb. kurvára nem is érdekli, szóval nem lepődünk meg, ha nem fog tapsolni meg elájulni.
    Utoljára szerkesztette: Dynamic, 2016.08.09. 15:21:12
  • TokraFan #2
    +1
    Kiegészítve azzal, hogy a fantázia teljes hiánya jellemezte azt a filmet (is). Csak egyetlen dolgot felejtett el mindenki, aki új SW filmet csinált (beleértve Lucast is). Annak idején a maga korában az EP4 hihetetlen fantáziával megáldott alkotás volt, olyan eszközöket, járműveket, űrhajókat stb. láthattunk, amit azelőtt még soha.
    De sajnos az új részek mindegyikéből sikerült száműzni éppen ezt a paramétert. Egy tucat fos mindegyik, a már unalomig ismert szereplőkkel -az újak pedig érdektelenek voltak vagy koppintásai egy már meglévőnek-, ötlettelen világok, ismétlődés hegyek, semmi egyedi, semmi új, semmi izgalmas. Persze ma már magát a történetet is csak megmosolygom, idősebb fejjel már inkább gáz, mint jó. De nem is nekünk készül, hanem gyerekeknek.