SG.hu
Song of the Deep
Kiadó: GameTrust Games
Fejlesztő: Insomniac Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2115C 2 GHz-es vagy AMD Athlon II X3 455 processzor, Nvidia GeForce GT 720 vagy ATI Radeon R7 240 grafikus kártya, 2 GB RAM, 2 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-750S 2,4 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GT 740 vagy ATI Radeon R7 250X grafikus kártya, 4 GB RAM, 2 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Shovel Knight, Fez
Kategória: metroidvania
A Ratchet & Clank-sorozattal elhíresült Insomniac Games több mint 20 évnyi működés után egy újabb műfajban tette próbára tudását, így elkészítették pályafutásuk első metroidvaniáját, amely a Song of the Deep címet kapta a keresztségben. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült az a bizonyos első próbálkozás!
A kilencvenes évek közepén alakult Insomniac Games csapata egy igazán különleges brigád, hiszen miután hosszú éveken át a Sony egyik belsős stúdiójaként tekintettünk rájuk, és exkluzív címeikkel végigkísérték a PlayStation első három generációját, addig 2012-ben a kaliforniai srácok levetették béklyóikat, és azóta minden lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy valami különleges alkotással örvendeztessék meg rajongóikat. Nem mintha korábban annyira unalmas lett volna a pályafutásuk, hiszen miután 1998-ban berobbantak a Spyro-sorozattal – ideje volna már a nagy visszatérésnek –, 2002-ben a Ratchet & Clank miatt zártuk őket a szívükbe, de 2006-ban a Resistance: Fall of Man által bemutatták, hogy nemcsak rajzfilmes kalandokat tudnak ők alkotni, hanem vérgőzös akciókat is, ha muszáj.
2012-ben aztán beköszöntött a változás szele, aminek az első hírnöke az Outernauts című alkotás volt, amely az első olyan cím lett az Insomniac Games történetében, ami nem a Sony valamelyik platformján látott napvilágot. Ez a játék aztán dominóeffektust indított, aminek a vége az lett, hogy a 2014-es Sunset Overdrive már Xbox One-exkluzívként született meg, és miközben azért korábbi kenyéradóikat sem hagyták cserben – elég csak a készülő PS4-exkluzív Pókember-játékra gondolni, ami egyszerűen zseniálisnak ígérkezik –, a háttérben több kisebb projektet is elkészítettek, illetve készítenek, amelyekkel az elmúlt évek korlátai után új utakat szeretnének felfedezni maguknak.
Az egyik ilyen próbálkozásuk lett a Song of the Deep, amely a játékvilág fehér hollójának tekinthető metroidvania műfaját tűzte zászlajára, és ha nem szenvedne kisebb gyermekbetegségektől, akkor egy olyan nagyszerű és egyben múltidéző alkotásként tekinthetnénk rá, ami a tökéletesség erejével taszítana vissza minket röpke két-három évtizedet a múltba. Szerencsére azonban még hibái ellenére sem nagyon élhetünk panasszal, sőt éppen ellenkezőleg, a mélytengeri kalandozás ugyanis olyan kellemes emlékként maradt meg bennünk, amire évek múlva is szívesen gondolunk majd vissza. Lássuk, hogy miért!
Amit már itt az elején leszögezhetünk, hogy a Song of the Deep korántsem a története miatt vési majd bele magát az emlékezetünkbe, noha a megható, hovatovább melankolikus és múltidéző felütés azért egészen kellemesre, helyenként már-már könnyfakasztóra sikerült. A sztori főszereplője Merryn, egy 12 éves kislány, aki szeretetben és nyugalomban él édesapjával, az öreg halásszal. A családfő esténként mindig hihetetlen sztorikkal szórakoztatja kislányát arról, hogy milyen különös teremtmények élnek az óceán mélyén, és milyen elképesztő kalandokban van része minden egyes kihajózása során. Egy napon aztán az apuka nem jön haza.
Telnek a napok, a hetek, és bár Merryn kitartóan várja édesapját, közben elhatározza, hogy nem marad tétlen, és inkább a saját kezével épít magának egy tengeralattjárót, amellyel felkutathatja egyetlen élő hozzátartozóját. Amint a kislány leereszkedik a mélybe, rögtön tudatosul benne, hogy azok a mesék, amelyekkel apja szórakoztatta őt, nem a képzelet szüleményei voltak, hanem az ámulatba ejtő valóság, így Merryn már ekkor tudja, hogy élete legnagyobb és legizgalmasabb kalandja előtt áll, amelyre szerencsére mi is elkísérhetjük majd.
A Song of the Deep története tehát a kezdés szempontjából egészen kellemesnek tekinthető, kiváló a felütés, amihez varázslatos szereplőkkel, a jó és a rossz párharcával, egy főgonosszal, valamint néhány fordulattal zseniális történetet tudott volna megálmodni egy óvodás is, azonban az Insomniac Games csapatában nem volt egyetlen kiscsoportos sem, aki segített volna ebben a feladatban. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy hiába is szeretnénk továbbálmodni ezt a nagyszerű indítást, sajnos meg kell elégednünk annyival, hogy a kislány kitartóan keresi az apját, és a végén kis túlzással csak annyival egészíthetjük majd ki az egész cselekményt, hogy az öreg halász előkerül-e vagy sem.
Az első orbitális hiba, de sokkal inkább hiányosság tehát adott, de nem kell aggódni, a játékmenet is szenved néhány ilyen nagyobbacska kihagyott ziccertől. A felütés ezen a téren is nagyszerű, a Song of the Deep ugyanis a legendás Metroid- és Castlevania-sorozatokkal megalkotott metroidvania műfaj vonalán halad, ezáltal egy oldalnézetes, oldalra scrollozós akció-kalandot kapunk, amelynek részeként a kis Marryn tengeralattjáróját terelgethetjük az óceán mélységeiben, miközben a kétdimenziós helyszíneken minden irányban, felfelé, lefelé és oldalra is lehetőségünk lesz mozgolódni.
Habár a tengermélyi világ egy nagy és összefüggő területnek hat az előrehaladás során, összességében az egyes helyszínek mégis nagyon jól elkülönülnek egymástól, amit nemcsak az adott környék hangulata és grafikai sajátossága jelez, hanem a megváltozott ellenfelek vagy feladatok is. A játékban ugyanis messze nemcsak hajókáznunk kell a tengerfenék mélyén, hanem éppen ellenkezőleg, az ott élő ellenfelekkel össze is kell mérni tudásunkat, meg kell küzdeni velük, miközben rengeteg fejtörő kerül majd az utunkba, noha ezeket szerencsésebb lenne talán inkább csak egyszerű akadályoknak nevezni, hiszen túl sokat nem kell gondolkodnunk megoldásukon.
A Song of the Deep keretein belül a központi szerepet természetesen mindvégig tengeralattjárónk kapja majd, amelynek sajátos képességeit és tulajdonságait használhatjuk fel ahhoz, hogy túljussunk a nehézségeken. Rögtön elsőként például egy mágneses csápot kapunk, amit nemcsak a ránk támadó medúzák, halak, tengeri csigák és egyéb víz alatti szörnyetegek leküzdéséhez használhatunk fel, hanem például ahhoz is, hogy megragadjunk vele bizonyos tárgyakat, például robbanó élőlényeket vagy egy rejtélyes szoborfejet, amit a megfelelő helyre illesztve kinyithatunk egy olyan átjárót, ami korábban elzárta az utunkat.
Mindemellett a pályákon jól elrejtett alkatrészek által további extrákkal is fejleszthetjük járgányunkat, aggathatunk rá reflektorokat, amivel alapvető funkcióján felül például bizonyos medúzafajokat tudunk elűzni, sőt később a hajtóművét is felturbózhatjuk a gyorsabb haladás, vagy az áramlatok leküzdésének érdekében, hogy olyan helyekre is eljuthassunk, amelyek normál sebességgel megközelíthetetlenek lettek volna. A pályákon egyébiránt folyamatosan gyűjtögethetjük majd a különféle érméket, amelyeket a megfelelő helyen további extra fejlesztésekre szórhatunk el, így tengeralattjárónkat apránként egyre jobbá és erősebbé tehetjük, ami elengedhetetlen feltétele lesz a továbbjutásnak, ergo nem csak azért érdemes benézni minden sarokba, mert éppen kedvünk szottyant hozzá.
Eddig úgy tűnhet, hogy a Song of the Deep a játékmenet kapcsán teljesen rendben van, a valóságban azonban sajnos messze nem ennyire egyszerű a helyzet. Az ugyanis való igaz, hogy az alapok kiválóak, a metroidvania legszebb időszakát idézik fel, azonban az Insomniac Games meg sem próbálta újdonságokkal feldobni a jól ismert kliséket, ezáltal míg az első percekben igazán élvezetes a régimódi körítés, később azonban az egész átcsap önismétlődésbe. A pályafelépítés, a fejtörők, az ellenfelek vagy a felhasználható lehetőségek mind-mind folyamatosan visszatérnek, és bár tény, hogy némi színezéssel, ellenben egyik sem tartogat annyi újdonságot, hogy az ne keltsen bennünk ismerős, és sajnos egyben negatív érzéseket is.
Ami sokkal nagyobb probléma azonban, hogy a készítők már-már röhejesen rossz irányítást készítettek a játékhoz. Tengeralattjárónkat így billentyűzettel és egérrel szinte lehetetlen lesz irányítani – kontrollerrel sem sokkal jobb a helyzet –, a nyomógombbal történő gázadás mellett ugyanis az egér mozgatásával határozhatjuk meg hajónk irányát, ami ebben a formájában egy eléggé elbaltázott koncepció. A probléma ráadásul hatványozódik a harcok során, vagy olyan helyzetekben, amikor menekülni kell egy ellenfél elől, és szükségünk lenne a gyors reagálásra, de ez az irányítási séma egyszerűen nem teszi lehetővé a gyors reakciót.
Grafika:
A Song of the Deep a grafika terén nem azért kapja meg a maximális pontszámot, mert olyan szép vagy részletes lenne, sokkal inkább azért, mert az Insomniac Games elképesztően látványos és egyedi világot alkotott, amihez stílusosság is társul, ez pedig a maga nemében manapság már legalább olyan fontos, mint a csillogás vagy a pompa. Különösen hangulatosak lettek mindemellett a kézzel rajzolt átvezetők képei, ami mellett nyilvánvalóan az optimalizálással sincsenek különösebb problémák ezen a platformon.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Miközben a játék kezelőfelülete egészen letisztultra és egyszerűre sikeredett, addig az irányítás kapcsán a fentiekben ismertetett problémákba ütközhetünk. Kis túlzással vannak olyan részek, amelyeket lehetetlen szerencse és kötélidegek nélkül kivitelezni, és ez nagyon lerontja a végeredmény élvezeti faktorát, hiszen alaposan megnehezíti azt, hogy maradéktalanul meg tudjuk szeretni.
Játszhatóság:
Nem rossz ugyan, amit a Song of the Deep a játékidő kapcsán produkál, hiszen amennyiben alaposak vagyunk, akár a 8 órát is elérheti a végleges számláló, de azt azért fontos kiemelni, hogy bizonyára csak nagyon kevesen érnek majd el a kampány végére. Egyrészt ugyanis a sztori senkit sem hajt végig a pályákon, másrészt pedig több olyan esemény is vár ránk, amelyek hatására a rossz irányítás miatt inkább beleállítjuk a billentyűzetet a monitorba, és otthagyjuk az egészet befejezetlenül. Az ismétlődő tartalmat pedig már meg sem merjük említeni!
Intelligencia, nehézség:
Az alkotás kapcsán a nehézség az, ami miatt jár a pontlevonás, ennek a hátterében pedig a fentiekben többször is kifejtett irányítási problémák állnak, hiszen ezek alapjaiban nehezítik meg a dolgunkat például a csatározások során, de nem ritkán a szimpla előrehaladás esetén is. Kár volt ezzel elrontani a végeredményt.
Hangok, zene: Meglepően jellemtelen, mondhatni erős átlagos, amit a hangok és a zenék terén a játék produkál. Rossznak nem mondható ugyan, sőt mi több, főhősünk szinkronja egészen kellemes, de sem a zenék, sem a kísérőhangok nem sikerültek olyan meghatározóra, mint például a grafikai megvalósítás.
Összegzés: Régen vérezhetett már annyira a szívünk, mint most, a Song of the Deep esetében, hiszen a metroidvania rajongói bizonyára hozzánk hasonlóan nagyon szerették volna szeretni a játékot, de a fejlesztők nemhogy megkönnyítették volna, inkább megnehezítették a dolgunkat. Az Insomniac Games alkotása ugyanis a maga nemében egyáltalán nem rossz, sőt mi több, a kiemelkedő indítás mellett több szempontból is kellemes, azonban gyermekbetegségei révén sajnos mégsem tudott új színt hozni a műfajba, hovatovább a múltidézés sem ment neki olyan jól, mint például az I Am Setsunának a JRPG-k kapcsán. Ennek ellenére azonban mégis megnéznénk egy folytatást, hátha másodjára sikerülne a készítőknek valami nagy dolgot alkotniuk. Az alapok adottak hozzá, már csak építkezni kellene megtanulni!
Fejlesztő: Insomniac Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2115C 2 GHz-es vagy AMD Athlon II X3 455 processzor, Nvidia GeForce GT 720 vagy ATI Radeon R7 240 grafikus kártya, 2 GB RAM, 2 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-750S 2,4 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GT 740 vagy ATI Radeon R7 250X grafikus kártya, 4 GB RAM, 2 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Shovel Knight, Fez
Kategória: metroidvania
A Ratchet & Clank-sorozattal elhíresült Insomniac Games több mint 20 évnyi működés után egy újabb műfajban tette próbára tudását, így elkészítették pályafutásuk első metroidvaniáját, amely a Song of the Deep címet kapta a keresztségben. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült az a bizonyos első próbálkozás!
A kilencvenes évek közepén alakult Insomniac Games csapata egy igazán különleges brigád, hiszen miután hosszú éveken át a Sony egyik belsős stúdiójaként tekintettünk rájuk, és exkluzív címeikkel végigkísérték a PlayStation első három generációját, addig 2012-ben a kaliforniai srácok levetették béklyóikat, és azóta minden lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy valami különleges alkotással örvendeztessék meg rajongóikat. Nem mintha korábban annyira unalmas lett volna a pályafutásuk, hiszen miután 1998-ban berobbantak a Spyro-sorozattal – ideje volna már a nagy visszatérésnek –, 2002-ben a Ratchet & Clank miatt zártuk őket a szívükbe, de 2006-ban a Resistance: Fall of Man által bemutatták, hogy nemcsak rajzfilmes kalandokat tudnak ők alkotni, hanem vérgőzös akciókat is, ha muszáj.
2012-ben aztán beköszöntött a változás szele, aminek az első hírnöke az Outernauts című alkotás volt, amely az első olyan cím lett az Insomniac Games történetében, ami nem a Sony valamelyik platformján látott napvilágot. Ez a játék aztán dominóeffektust indított, aminek a vége az lett, hogy a 2014-es Sunset Overdrive már Xbox One-exkluzívként született meg, és miközben azért korábbi kenyéradóikat sem hagyták cserben – elég csak a készülő PS4-exkluzív Pókember-játékra gondolni, ami egyszerűen zseniálisnak ígérkezik –, a háttérben több kisebb projektet is elkészítettek, illetve készítenek, amelyekkel az elmúlt évek korlátai után új utakat szeretnének felfedezni maguknak.
Az egyik ilyen próbálkozásuk lett a Song of the Deep, amely a játékvilág fehér hollójának tekinthető metroidvania műfaját tűzte zászlajára, és ha nem szenvedne kisebb gyermekbetegségektől, akkor egy olyan nagyszerű és egyben múltidéző alkotásként tekinthetnénk rá, ami a tökéletesség erejével taszítana vissza minket röpke két-három évtizedet a múltba. Szerencsére azonban még hibái ellenére sem nagyon élhetünk panasszal, sőt éppen ellenkezőleg, a mélytengeri kalandozás ugyanis olyan kellemes emlékként maradt meg bennünk, amire évek múlva is szívesen gondolunk majd vissza. Lássuk, hogy miért!
Amit már itt az elején leszögezhetünk, hogy a Song of the Deep korántsem a története miatt vési majd bele magát az emlékezetünkbe, noha a megható, hovatovább melankolikus és múltidéző felütés azért egészen kellemesre, helyenként már-már könnyfakasztóra sikerült. A sztori főszereplője Merryn, egy 12 éves kislány, aki szeretetben és nyugalomban él édesapjával, az öreg halásszal. A családfő esténként mindig hihetetlen sztorikkal szórakoztatja kislányát arról, hogy milyen különös teremtmények élnek az óceán mélyén, és milyen elképesztő kalandokban van része minden egyes kihajózása során. Egy napon aztán az apuka nem jön haza.
Telnek a napok, a hetek, és bár Merryn kitartóan várja édesapját, közben elhatározza, hogy nem marad tétlen, és inkább a saját kezével épít magának egy tengeralattjárót, amellyel felkutathatja egyetlen élő hozzátartozóját. Amint a kislány leereszkedik a mélybe, rögtön tudatosul benne, hogy azok a mesék, amelyekkel apja szórakoztatta őt, nem a képzelet szüleményei voltak, hanem az ámulatba ejtő valóság, így Merryn már ekkor tudja, hogy élete legnagyobb és legizgalmasabb kalandja előtt áll, amelyre szerencsére mi is elkísérhetjük majd.
A Song of the Deep története tehát a kezdés szempontjából egészen kellemesnek tekinthető, kiváló a felütés, amihez varázslatos szereplőkkel, a jó és a rossz párharcával, egy főgonosszal, valamint néhány fordulattal zseniális történetet tudott volna megálmodni egy óvodás is, azonban az Insomniac Games csapatában nem volt egyetlen kiscsoportos sem, aki segített volna ebben a feladatban. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy hiába is szeretnénk továbbálmodni ezt a nagyszerű indítást, sajnos meg kell elégednünk annyival, hogy a kislány kitartóan keresi az apját, és a végén kis túlzással csak annyival egészíthetjük majd ki az egész cselekményt, hogy az öreg halász előkerül-e vagy sem.
Az első orbitális hiba, de sokkal inkább hiányosság tehát adott, de nem kell aggódni, a játékmenet is szenved néhány ilyen nagyobbacska kihagyott ziccertől. A felütés ezen a téren is nagyszerű, a Song of the Deep ugyanis a legendás Metroid- és Castlevania-sorozatokkal megalkotott metroidvania műfaj vonalán halad, ezáltal egy oldalnézetes, oldalra scrollozós akció-kalandot kapunk, amelynek részeként a kis Marryn tengeralattjáróját terelgethetjük az óceán mélységeiben, miközben a kétdimenziós helyszíneken minden irányban, felfelé, lefelé és oldalra is lehetőségünk lesz mozgolódni.
Habár a tengermélyi világ egy nagy és összefüggő területnek hat az előrehaladás során, összességében az egyes helyszínek mégis nagyon jól elkülönülnek egymástól, amit nemcsak az adott környék hangulata és grafikai sajátossága jelez, hanem a megváltozott ellenfelek vagy feladatok is. A játékban ugyanis messze nemcsak hajókáznunk kell a tengerfenék mélyén, hanem éppen ellenkezőleg, az ott élő ellenfelekkel össze is kell mérni tudásunkat, meg kell küzdeni velük, miközben rengeteg fejtörő kerül majd az utunkba, noha ezeket szerencsésebb lenne talán inkább csak egyszerű akadályoknak nevezni, hiszen túl sokat nem kell gondolkodnunk megoldásukon.
A Song of the Deep keretein belül a központi szerepet természetesen mindvégig tengeralattjárónk kapja majd, amelynek sajátos képességeit és tulajdonságait használhatjuk fel ahhoz, hogy túljussunk a nehézségeken. Rögtön elsőként például egy mágneses csápot kapunk, amit nemcsak a ránk támadó medúzák, halak, tengeri csigák és egyéb víz alatti szörnyetegek leküzdéséhez használhatunk fel, hanem például ahhoz is, hogy megragadjunk vele bizonyos tárgyakat, például robbanó élőlényeket vagy egy rejtélyes szoborfejet, amit a megfelelő helyre illesztve kinyithatunk egy olyan átjárót, ami korábban elzárta az utunkat.
Mindemellett a pályákon jól elrejtett alkatrészek által további extrákkal is fejleszthetjük járgányunkat, aggathatunk rá reflektorokat, amivel alapvető funkcióján felül például bizonyos medúzafajokat tudunk elűzni, sőt később a hajtóművét is felturbózhatjuk a gyorsabb haladás, vagy az áramlatok leküzdésének érdekében, hogy olyan helyekre is eljuthassunk, amelyek normál sebességgel megközelíthetetlenek lettek volna. A pályákon egyébiránt folyamatosan gyűjtögethetjük majd a különféle érméket, amelyeket a megfelelő helyen további extra fejlesztésekre szórhatunk el, így tengeralattjárónkat apránként egyre jobbá és erősebbé tehetjük, ami elengedhetetlen feltétele lesz a továbbjutásnak, ergo nem csak azért érdemes benézni minden sarokba, mert éppen kedvünk szottyant hozzá.
Eddig úgy tűnhet, hogy a Song of the Deep a játékmenet kapcsán teljesen rendben van, a valóságban azonban sajnos messze nem ennyire egyszerű a helyzet. Az ugyanis való igaz, hogy az alapok kiválóak, a metroidvania legszebb időszakát idézik fel, azonban az Insomniac Games meg sem próbálta újdonságokkal feldobni a jól ismert kliséket, ezáltal míg az első percekben igazán élvezetes a régimódi körítés, később azonban az egész átcsap önismétlődésbe. A pályafelépítés, a fejtörők, az ellenfelek vagy a felhasználható lehetőségek mind-mind folyamatosan visszatérnek, és bár tény, hogy némi színezéssel, ellenben egyik sem tartogat annyi újdonságot, hogy az ne keltsen bennünk ismerős, és sajnos egyben negatív érzéseket is.
Ami sokkal nagyobb probléma azonban, hogy a készítők már-már röhejesen rossz irányítást készítettek a játékhoz. Tengeralattjárónkat így billentyűzettel és egérrel szinte lehetetlen lesz irányítani – kontrollerrel sem sokkal jobb a helyzet –, a nyomógombbal történő gázadás mellett ugyanis az egér mozgatásával határozhatjuk meg hajónk irányát, ami ebben a formájában egy eléggé elbaltázott koncepció. A probléma ráadásul hatványozódik a harcok során, vagy olyan helyzetekben, amikor menekülni kell egy ellenfél elől, és szükségünk lenne a gyors reagálásra, de ez az irányítási séma egyszerűen nem teszi lehetővé a gyors reakciót.
Grafika:
A Song of the Deep a grafika terén nem azért kapja meg a maximális pontszámot, mert olyan szép vagy részletes lenne, sokkal inkább azért, mert az Insomniac Games elképesztően látványos és egyedi világot alkotott, amihez stílusosság is társul, ez pedig a maga nemében manapság már legalább olyan fontos, mint a csillogás vagy a pompa. Különösen hangulatosak lettek mindemellett a kézzel rajzolt átvezetők képei, ami mellett nyilvánvalóan az optimalizálással sincsenek különösebb problémák ezen a platformon. Kezelőfelület, irányíthatóság:
Miközben a játék kezelőfelülete egészen letisztultra és egyszerűre sikeredett, addig az irányítás kapcsán a fentiekben ismertetett problémákba ütközhetünk. Kis túlzással vannak olyan részek, amelyeket lehetetlen szerencse és kötélidegek nélkül kivitelezni, és ez nagyon lerontja a végeredmény élvezeti faktorát, hiszen alaposan megnehezíti azt, hogy maradéktalanul meg tudjuk szeretni. Játszhatóság:
Nem rossz ugyan, amit a Song of the Deep a játékidő kapcsán produkál, hiszen amennyiben alaposak vagyunk, akár a 8 órát is elérheti a végleges számláló, de azt azért fontos kiemelni, hogy bizonyára csak nagyon kevesen érnek majd el a kampány végére. Egyrészt ugyanis a sztori senkit sem hajt végig a pályákon, másrészt pedig több olyan esemény is vár ránk, amelyek hatására a rossz irányítás miatt inkább beleállítjuk a billentyűzetet a monitorba, és otthagyjuk az egészet befejezetlenül. Az ismétlődő tartalmat pedig már meg sem merjük említeni!Intelligencia, nehézség:
Az alkotás kapcsán a nehézség az, ami miatt jár a pontlevonás, ennek a hátterében pedig a fentiekben többször is kifejtett irányítási problémák állnak, hiszen ezek alapjaiban nehezítik meg a dolgunkat például a csatározások során, de nem ritkán a szimpla előrehaladás esetén is. Kár volt ezzel elrontani a végeredményt.
Hangok, zene:
Meglepően jellemtelen, mondhatni erős átlagos, amit a hangok és a zenék terén a játék produkál. Rossznak nem mondható ugyan, sőt mi több, főhősünk szinkronja egészen kellemes, de sem a zenék, sem a kísérőhangok nem sikerültek olyan meghatározóra, mint például a grafikai megvalósítás.Összegzés:
Régen vérezhetett már annyira a szívünk, mint most, a Song of the Deep esetében, hiszen a metroidvania rajongói bizonyára hozzánk hasonlóan nagyon szerették volna szeretni a játékot, de a fejlesztők nemhogy megkönnyítették volna, inkább megnehezítették a dolgunkat. Az Insomniac Games alkotása ugyanis a maga nemében egyáltalán nem rossz, sőt mi több, a kiemelkedő indítás mellett több szempontból is kellemes, azonban gyermekbetegségei révén sajnos mégsem tudott új színt hozni a műfajba, hovatovább a múltidézés sem ment neki olyan jól, mint például az I Am Setsunának a JRPG-k kapcsán. Ennek ellenére azonban mégis megnéznénk egy folytatást, hátha másodjára sikerülne a készítőknek valami nagy dolgot alkotniuk. Az alapok adottak hozzá, már csak építkezni kellene megtanulni!