Ötvös Tibor

Készül a Darksiders első részének remakeje


A Nordic Games bejelentette, hogy készítik a Darksiders első részének új változatát.

A Nordic Games szerezte meg a Darksiders jogait és a második résznek már el is készült a feljavított változata. A Darksiders 2: Deathinitive Edition sajnos nem volt képes kijavítani az eredeti hibáit, de ez azért is lehetett, mert Halál kalandja nem érte el Háború szintjét. Számomra nem is volt igazán érthető, hogy miért nem készült még el a Darksiders első részének feljavított verziója. Ma azonban a kiadó hivatalosan is bejelentette a remaket, amit elvileg a Gamescomon mutatnak majd be mozgásban is.

A Pokol és a Menny állandó háborúban állt egymással, egészen addig, míg létre nem jött egy Tanács (Charred Council), amely hét pecséttel zárta le a viszályt, és béke lett a két fél között. Nem mellesleg időközben létrejött a Harmadik Királyság, az emberek birodalma. Azonban, ha valamelyik fél megszegi ezt a békét, és feltöri a pecséteket, akkor a Tanács rendfenntartói, a Lovasok megjelennek, és helyreállítják az egyensúlyt. A négy Lovas pedig nem más, mint Halál (Death), Düh (Fury), Viszály (Strife) és a legfiatalabb közülük, a Háború (War). Az első részben utóbbit irányíthattuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEOreg3 #1
    inkább csinálják a harmadik részt...