Szekeres Viktor

A beavatott 3 bukása után a negyedik részt már be sem mutatják a mozik

A beavatott széria tényleg nem lett Az éhezők viadala utódja.

A Variety úgy értesült, hogy miután A beavatott-sorozat: A hűséges (The Divergent Series: Allegiant) nagyot bukott, a Lionsgate be sem mutatja a negyedik részt, a The Divergent Series: Ascendantet, mely a tervek szerint június kilencedikén került volna az amerikai mozikban. Ehelyett a forgatás előtt álló negyedik epizód csak tévében lenne látható, s az egy tévésorozatot vezetne fel, így lehet, hogy a széria eddigi főszereplői vissza sem térnek rá, hisz a tévés változat karaktereire koncentrálna. Bár a hivatalos bejelentésig mindez csak találgatásként kezelendő.

A hűséges alcímet viselő harmadik epizód, a The Divergent Series: Allegiant, azt követően, hogy A beavatott és A lázadó 52, illetve 54 millió dolláros nyitóhétvégét hozott, mindössze 29 millió dolláros debütálásra volt képes, ami a 100 millió dollár fölötti költségvetés fényében kifejezetten gyenge teljesítmény, hiszen így csak 66 millió dollárig jutott belföldön, így messze elmaradt az előző kettő epizód bevételétől. Az első film ugyanis 151 és 137 millió dollárt termelt Amerikában, illetve az ország határain túl, míg a folytatás 130 és 167 millió dollárt. A harmadik rész Amerikán kívüli eredménye 113 millió dollár lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gauge #8
    Nem olvastam a könyveket. Miben térnek el?
  • Zombee #7
    Nem tetted túl magasra ezzel a lécet.
  • Wayne Gace #6
    A több, mint a fele a moziké belföldön honnan van? Mi van azokkal a stúdiókkal, akik mozihálózatot is üzemeltetnek?
  • bmw #5
    Szerintem meg jobb mint az Ehezok.....
  • zetortraktor #4
    Félre ne érts, de pont ez a baj az efféle témáknál, hogy sokaknak lövése sincs róla, és vagy azt hiszik, hogy összeadják a számokat és kisebb-nagyobb jelet használnak, vagy pedig azt, hogy ha egy film nullszaldós, akkor az már jó. Holott az elég nagy bukás, hiszen 3-4 évre a pénz lekötve semmit sem gyarapszik.

    Ha 100 milliós valaminek a költségvetése (és még számolj rá 30-70 millió marketingköltséget), akkor nem 100 milliós világbevétel kell az egálhoz. A 66 millió belföldi dollárnak több, mint a fele a moziké, mondjuk 30-at kap a stúdió, és ha ehhez hozzájön a 110 millió külföldi pénz, akkor sem lenne meg a 100+50 millió, de nyilván külföldről is a pénz a moziké, meg a helyi forgalmazóé javarészt.

    Tehát, ha összeszámolod, akkor ez ritka nagy bukás. (Persze még pluszba jönnek ehhez tévés jogok, meg lakossági bevételek, mindenféle később realizálódó pénz, de a lényeg, hogy egy rosszul fogadott bukta folytatása jó eséllyel még nagyobb bukta lenne, szóval felesleges erőltetni.)
  • lammaer #3
    Hmmm...

    "ami a 100 millió dollár fölötti költségvetés fényében"

    "66 millió dollárig jutott belföldön" + "Amerikán kívüli eredménye 113 millió dollár lett."

    Minuszos gondolom igy se lett, a neten rákeresve az előző rész 110 millába került, tehát ez is valahol akorül lett. Szóval kerestek rajta cirka 60 milliót, és ez már bukás.

    Mondjuk nem sajnálom se ezt se a másikat, sőt, van a labirintus "sorozat is", mindhárom harmatgyenge tiniszínészek vergődése. Mondjuk az első részek még nézhetőek voltak, de utána mindegyik ment lefele a lejtőn tartalom tenkintetében. Persze csak nálam...
  • Dewri #2
    Miután a második résztől kezdve totálisan eltértek a könyvekben leírtaktól, nem csodálom a bukást, főleg hogy egyre értelmetlenebb lett a film... Meg is érdemlik, ha már képtelenek egy leírt könyvet rendesen megfilmesíteni.
  • Chris05 #1
    Azt nem mondom, hogy nagyon nagy szám volt, de azért rossznak sem tartom, megnéztem volna az utolsó részt szívesen moziban.