Berta Sándor

Miniatűr WLAN-hotspot szabadalom az Apple-től

A megoldás elsősorban az okostelefonokat és a táblagépeket válthatja ki, kiegészítve például az okosórákat.

Az Apple még 2013 novemberében nyújtotta be a 9.398.637-es számú szabadalmi dokumentumát az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO), amely azt most fogadta el. A leírásban egy olyan eszköz szerepel, amely lehetővé teszi más hardverekkel a vezeték nélküli mobilinternet-kapcsolat létrehozását. A találmány Anthony S. Montevirgen és David G. Havskjold nevéhez fűződik.

A dokumentum a mobil WLAN-hotspotok különböző konfigurációit mutatja be. A tervezett eszköz két részből állna, az egyik tartalmazná a rádióelektronikát és a SIM-helyet, míg a másik a cserélhető, 250-1000 mAh közötti akkumulátort. Az egyes részek legfeljebb 5-10 centiméter hosszúak lennének, ami azt jelentené, hogy a WLAN-hotspot elég kis méretű lenne ahhoz, hogy akár egy nadrágzsebben is elférjen vagy bárki egy láncon a nyakában hordhassa. A terméket egyetlen mozdulattal lehetne aktiválni.

Az Apple szerint a felhasználók az eszközt akár egy okostelefon helyett is használhatnák WLAN-hotspotként, így lehetne kímélni a készülék akkumulátorát. A mobil miniatűr hotspot olyan helyzetekben is alkalmazható lenne, amikor valakinél nincs ott az okostelefonja. Az Apple szerint ugyan a telefonok könnyebben hordozhatók, mint néhány évvel ezelőtt, de vannak olyan helyzetek, amikor a felhasználók számára nem praktikus egy ilyen készülék magukkal vitele. Ilyen tevékenység lehet a kocogás, a különböző edzések, de például a túrázás vagy a kirándulás is.

A rendszer további előnye lenne, hogy megkímélné az embereket attól, hogy nyilvános WLAN-hotspotokhoz kelljen csatlakozniuk, ami komoly biztonsági kockázatnak számít. Ugyan a szabadalmi dokumentumban nem esik szó kifejezetten az Apple Watch okosóráról, de a két termék ötvözése vagy közös használata logikusnak tűnne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #2
    irónia on: nem mert abban egyben van az akku meg az elektronika, itt meg kábel köti össze......
    off

    Pofám leszakad az ilyen szabadalmaktól....
  • VolJin #1
    Mit kell ezen szabadalmaztatni?
    Lehet ilyet kapni a vodafonenál. Zsebwifi a neve.