Berta Sándor

Az EU a Google reklám­bevételeit is górcső alá venné

Az Európai Bizottság a közeljövőben minden eddiginél jobban bekeményíthet az amerikai óriáscéggel szemben.

Margrete Vestager most a Google hirdetési modelljét akarja megvizsgálni. Mindez érzékenyen érintheti a webes konszernt, hiszen e területről származik nyereségének döntő része. A SPIEGEL ágazati bennfentesektől úgy értesült, hogy a testület több panaszos vállalatot is arra kért, hogy egészítsék ki a Google ellen korábban benyújtott beadványaikat. A társaságok az elmúlt években olyan dokumentumokat juttattak el az Európai Bizottsághoz, amelyekből bizonyos részleteket kisatíroztak, hogy így védjék üzleti titkaikat.

Egy június 20-i keltezésű levélben a testület azt kérte egy érintett szervezettől, hogy a papírokból távolítsák el ezeket a kisatírozott részeket, mert az jelentős mértékben megkönnyítené a Google elleni fellépést. A meghatározott határidő június 27-én járt le. Az ágazat szereplői biztosra veszik, hogy a lépés egyértelmű jele annak, hogy az Európai Bizottság minél előbb ismét vizsgálatot akar indítani a Google ellen. Ennek időpontja minden bizonnyal július lehet, a testület ugyanakkor nem kommentálta az értesülést.

A brüsszeli versenyhivatal évek óta árgus szemekkel figyeli az olyan szolgáltatásokat, mint az AdWords és az AdSense. Az online hirdetésekből a Google a tavalyi esztendő utolsó negyedévében 19 milliárd dolláros bevételre tett szert, amely a teljes nyereségének kereken 90 százalékát tette ki. Amennyiben az Európai Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a Google a magatartásával megsértette az előírásokat, akkor arra kötelezheti az óriáscéget, hogy büntetésként fizesse be az éves bevételének akár a 10 százalékát is. A konszern éves bevétele tavaly 74,5 milliárd dollár volt.

Az Európai Bizottság tavaly április óta tanulmányozza a Google Android kapcsán tanúsított magatartását, 2015 novemberében pedig az EU a reklámpartnerekkel kötött szerződések és a vetélytársak tartalmainak átvétele miatt is eljárást indított a társaság ellen. Májusban kiszivárgott, hogy a testület akár 3 milliárd euróra is büntetheti a Google-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #29
    Nem keverek semmit. Belemehetnénk abba, hogy milyen a vállalkozói környezet itthon, az EU tagországok többségében, vagy az USA-ban, de túl messzire vezetne. Befektetési alapok Európában is vannak, más kérdés, hogy ezek mennyire hatékonyan fektetnek be. De erről ugye nem a Google vagy más giga cég tehet. Az a baj, hogy rendkívül lassan reagálnak az EU-ban bármire. Értem amit írsz és azt is, hogy az EU miért ilyen végtelenül lomha és vízfejű. Ugyanakkor az eredeti kérdéshez ennek semmi köze, miután ehhez sem a Google-nek sem más IT óriásnak semmi köze nincsen. Szerinted életszerű elvárni az USA-tól vagy bárkitől, hogy legyen tekintettel Európa belső problémáira? Ezen az alappon az EU meg legyen tekintettel Afrika problémáira, és ne fejlesszen még annyit se mint most, hiszen Afrika ilyen-olyan okból képtelen lépést tartani.
    Persze utópiának nem rossz, bizonyára jobb lenne egy olyan világban élni ahol mindenki tekintettel van mindenkire, de jelenleg nem így működik. Az EU-nak pedig ehhez kell igazodnia, de 1-2 EU outside cég megadóztatása nem megoldás (amihez egyébként sok sikert kívánok, nyilván az érintett cégeknél sem hülyék a jogászok), miközben képtelenek gyors döntéseket hozni és a világban zajló eseményekre hatékonyan és érdemben reagálni.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.07.01. 12:28:15
  • Cat #28
    Te baromira kevered az államot és a magánszférát. Az Egyesült Államokban semmilyen támogatás nem jön az államtól, nem értem mit vársz itt az EU-tól. Ott egyszerűen olyan a vállalati kultúra, annyi a tőkéje egy részét kockáztatni hajlandó gazdag ember, amennyi Európában sose lesz.

    A másik pedig, hogy EU gátja hogy nem egy ország, hanem 28 (most már csak 27), ennek megfelelő számú illetékes hatósággal, szabályozó hivatallal stb. A példádban szereplő Dél-Korea egy ország, az Egyesült Államok egy ország. EU épp azon dolgozik gőzerővel, hogy egységesítse a szabályozásokat, ha egy országban beadsz valamit, azt másik ország hatósága automatikusan fogadja el, legyen az diploma vagy gyógyszerengedély, stb. De ez rengeteg politikusnak nem tetszik, mert ez egyben azt is jelenti, hogy csökken a hatalmuk, a befolyásuk, és jóval kisebb lesz az állam, csökken a szerepük, és az országuk szuverenitására hivatkozva, a mögé bújva reszketnek, hogy ottmaradhassanak a zsírosbödön mellett.
  • TokraFan #27
    "te el vagy ájulva a nagy IT óriásoktó"

    Nem vagyok elájulva semmitől, én tényekről beszélek.

    "azt hiszed felveheti a versenyt velük egy fiatalabb cég"

    Amikor a Google-t alapították (kb. egy kollégiumi szobában), akkor már olyan óriások voltak a piacon mint a Yahoo, a Lycos, az Excite, az Altavista. Dollármilliókat öltek netes fejlesztésbe az olyan óriások mint a Microsoft, az IBM, vagy az Oracle.
    Érdekes, mégis sikerült az összes fölé keveredniük. Miről beszélünk????
    A Facebook előtt sokkal korábban létezett pl. a MySpace, mégis kvázi csődbe ment!
    Az Intel alapítója magyar volt, innen menekült el egy szál bőrönddel. Halálakor a világ vezető félvezető tervező és gyártó vállalatának tulajdonosaként tartották számon. Sorolhatnám a történeteket, de minek?

    "az IT óriások úgy kerülik az adófizetést,"

    Mégegyszer: Nem kerülik el az adófizetést! Mindegyik vállalat fizet adót, brutálisan sokat! Más kérdés,hogy hol kell ezt megtenniük, de ez nem érzelmi kérdés hanem pénzügyi és adójogi! Magyarországra sem azért települ az XY autógyár, mert szeretik a magyarokat vagy mert jótékonysági intézmény. Itt olcsó a munkaerő és itt kapnak olyan feltételeket -korábban pl. 5 éves teljes adómentességet!!!!, miközben az átlag magyar cégeket ezer módon adóztatják-, ami miatt megéri nekik. Ahogy az egyszeri user is azért rendel Adwords-on reklámot az E-target helyett, mert ott éri meg jobban.
    Megjegyzem, éppen az EU bírósága adott igazat Gattyánnak a NAV-os perben, amikor kimondta, hogy az alkalmazott megoldással semmi törvénytelen nincs abban, ha valaki egy kedvezőbb adózású országba szervezi ki a cége üzemeltetését. Magyarul öngól, mert most ennek ellenkezőjéről beszél az öreg nő! Továbbá, ismétlem, ha te holnap szervert bérelsz a Hostgator amerikai cégtől, akkor ők sem itt fognak adózni de ezzel valahogy senkinek nincs baja. Ahogyan azzal sem, ha fordítva történik az áramlás, és egy USA cég vagy ember vásárol egy EU-s cégtől, akkor meg mi járunk jól. Más kérdés, hogy erre sokkal ritkábban kerül sor. Az kell megnézni, miért???

    "Egy kis cégnek hol vannak ilyen lehetőségei?"

    Egy kis cégnek soha nincsenek olyan lehetőségei, mint egy nagynak, ez tisztán pénzkérdés és világ életében így működött. Amiben viszont óriási a különbség, az a startupok és a kisvállalkozások kezelése, tőkeinjektálás, támogatások. Ebben az USA sokkal előrébb jár. Ha valamiben hasznot látnak, beletolják a pénzt, a tudást, az infrastruktúrát. Az EU-ban meg üléseznek, vitáznak, halasztanak, elnapolnak, vitatkoznak, szarakodnak, aztán csodálakoznak, hogy a másik közben már behozhatatlanul előrébb jár. Ennyi.

    Egyáltalán nem örülök a kialakult helyzetnek, én 1995 óta netezem ls pontosan látom, mennyire más most minden mint akkor. Sokkal színesebb volt akkoriban a net még úgy is, hogy sokkal kevesebb tartalom volt. De a megoldást nem abban látom, amiben ez a férfinő! A jogászok ott sem hülyék, kontinentális alapon sokáig nem lehet rátehénkedni cégekre és fejni őket mint a tehenet. Csak akkor lehet az EU versenyképes, ha invesztál és támogatja hasonlóan sikeres cégek létrejöttét. Ez nem most lesz, ahogy elnézem.
  • TokraFan #26
    "Facebook pl. miben volt innováció? kb. semmiben, majd' minden országban volt helyi alternatíva, van ahol jobb is, mint az. Mégis a nagy nemzetközi nyert, a kicsik önmagukban tehetetlenek."

    Kiváló példa! A Facebook sem volt mindig giga méretű! Elfelejted, hogy minden cég kezdi valahogy, ott sem a fán teremnek a giga cégek. A különbség abban van, ahogy ott engedik, sőt, ösztönzik a működést, míg az EU-ban ezer ponton húznak vissza.
    Volt egy sikeres iwiw, de ugye belátod, hogy nem a Facebook kötelezte a magyarokat arra, hogy váltsanak? Felmerül a kérdés, miért váltottak? Nyilvánvalóan azért, mert az FB többet nyújtott, jobbat, vagy mondhatjuk akár azt is,hogy csak a hype miatt, de ebben az esetben az FB marketingesei tették jobban a dolgukat. Valójában lényegtelen, mert csak az számít, hogy a felhasználók döntöttek úgy, hogy távoznak az iwiw-ről, nem kötelezte őket senki erre.

    Méretgazdaság: Itt is tévedsz,mert kifelejted, hogy az EU -és az itt működő cégek, emberek- éppen úgy részesei voltak az Internet fejlődésének, és éppen úgy ott voltak a születésénél, mint bárki más. Miért maradtak le? Ne kenjük már a saját bénaságunkat a sikeresebbekre! Legalább annyi lehetősége lett volna egy EU-s cégnek kitörni, mint bárki másnak. Esetleg az euro milliárdokat nem a migránsok etetésére és ajnározására kéne költeni, hanem a feljövő startupok támogatására!

    OLtt van Dél-Korea, a semmiből ma a világ egyik elektronikai nagyhatalma lett, holott korábban ez Japán mellett elképzelhetetlen lett volna. Őket nem gátolta a "méretgazdaság"??

    Nem vagyok EU ellenes, éppen ellenkezőleg! Azonban az erős Európát én abban látom, ha szájtépés és elképesztően lomha döntéshozatal helyett, végre a tehetségeket támogatnák gőzerővel, villám gyorsan reagálva az új lehetőségekre. Ezt az USA-ban -és sok más országban is-, kiválóan művelik, itt még mindig nem megy.

    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.06.30. 20:43:01
  • gforce9 #25
    Én ebből a hsz-ből csak annyit látok, hogy te el vagy ájulva a nagy IT óriásoktól és azt hiszed felveheti a versenyt velük egy fiatalabb cég. Egy kis cég nem költözik el jellemzően amúgy, nem tudom hol élsz te? Nézz körül a cégek székhelyei körül. Másrészt meg igen, minden szolgáltatásnak kell adóznia ugyanúgy. Ha én Szlovákiában szerzem a nyereségem 20%-át az alapján a szlovák törvények szerint kellene adóznom, ha meg Kamcsatkán akkor az ottani szerint, de az IT óriások úgy kerülik az adófizetést, hogy elképesztő és a monopol helyzetükkel és azzal, hogy a költségvetésük országokét halad meg, olyan feltételekben tudnak megállapodni az adózás kapcsán, amilyenben akarnak kb. Egy kis cégnek hol vannak ilyen lehetőségei? Így is kb a google-ról meg az fb-ről szól az egész net. Mit szeretnél? Meddig menjenek még el?
  • Cat #24
    Azt vedd észre, hogy van egy olyan dolog, hogy méretgazdaságosság, amivel az EU (jelenleg) nem tud versenyezni. A kicsit is felnövő cégeket egyből felvásárolják az amerikaiak. Ha nem tudják, akkor lemásolják, és erőből lenyomják. Facebook pl. miben volt innováció? kb. semmiben, majd' minden országban volt helyi alternatíva, van ahol jobb is, mint az. Mégis a nagy nemzetközi nyert, a kicsik önmagukban tehetetlenek.

    Az EU pont azért dolgozik, hogy ez megszünjön, hogy lebontsa a határokat a nemzetállamok között, és például ugyanolyan kényelmesen tudjál külföldről vásárolni, mint egy hazai webes boltról. Azonban ehhez minden tagállam kormányával és szabályozó hatóságaival meg kell harcolnia. Egyrészt az országoknak egyezséget kell kötniük egymás között, másrészt meg kell szünnie a kiskakas a szemétdombon szemléletnek, amit kormányunk nagyban űz. Ha a tagállamok nem hajlandók lemondani dolgokról a szuverenitásukat hangoztatva, vagy éppen a kormányok versenyképtelenek, ahhoz az EUnak semmi köze. Utóbbira jó példa az itthoni 27%-os ÁFA, nem véletlenül olcsóbbak a szlovák webes boltok.
  • TokraFan #23
    Az EU hozzon létre olyan környezetet, amiben a vállalkozások versenyképesek lehetnek az USA vetélytársakkal szemben. Az EU-s cégek alkossanak olyan technológiákat, szolgltatásokat, melyek az embereket és a többi céget arra ösztönzi, hogy náluk költsék el a pénzt és ne az USA cégeknél és akkor máris nincs miről beszélni, EU-s cég az EU-ban fog adózni, és máris viszontlátod a pénzt EU-s beruházásokban. Ilyen egyszerű! Mit nem értesz ezen?
    Azt vagytok képtelenek felfogni, hogy az EU éppen úgy megtehetné, hogy világszínvonalú szolgáltatásokat nyújtó cégeken keresztül "kiszívja" a pénzt az USA-ból, mint ahogy ezt az USA teszi jelenleg. A céget hibáztatni pedig butaság, mert mint említettem, a pénzt az EU-s polgárok illetve cégek költik náluk, önszántukból, nem a Google küld ügynököket uzival fenyegetve a megrendelőket pénzköltésre. Tetszik vagy sem, nem véletlenül használnak Adwords-ot mondjuk E-target helyett! Azért tart itt az EU, mert ilyen hülyék irányítják, akik nem a fejlesztéseket ösztönzik, hanem csak behajtanak meg pofáznak a levegőbe.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.06.30. 14:28:38
  • TokraFan #22
    "Nem, mindenki tudja, hogy a forgalom után és a nyereség után adózni kell. Ezt te nem tudod egyedül ezek szerint. És ez független attól, hogy egy EU-s vagy az Antarktiszon van bejelentve."

    Adózik minden cég, ez eleve tévedés. A kérdés az, hol kell adóznia, tehát nem, nem független attól, hol van bejegyezve a cég.

    Teljesen hibás az érvelésed. Logikád szerint minden létező nemzetközi online vállalkozást be kéne tiltani, vagy legalább is, országonként külön adóztatni. Ha én interneten rendelek magamnak bármit, akár terméket, akár szolgáltatást -jelenleg is milliók élnek ezzel a lehetőséggel világszerte-, akkor sem itt adózik utána a kereskedő, hanem abban az országban ahol be van jegyezve a szolgáltató cég. Ha veszek egy ruhát, telefont, domaint regisztrálok, szervert bérelek vagy akármit pl. az USA-ban, akkor a nyereség után szintén nem itt fog adózni az adott cég de ezzel senkinek nincs baja, és ez így van rendjén! Én döntöm el, hol vásárolok! És mi alapján döntöm el? A szolgáltatás minősége alapján. Ha egy EU-s cég szolgáltatása megfelelő, akkor ott fogom igénybe venni és nem az USA-ban, de ehhez az kell,hogy az EU-ban legyenek olyan szolgáltatások, melyek lepipálják a többit és akkor ott fogok pénzt költeni és az EU-ban fogok adózni.

    Google: Nem kötelező adwords-öt használni, a céggek választhatják a többi, akár magyar, akár EU-s reklámcégeket is. Mégis, miért nem választják? Mert gyengék, nem érnek el tized annyi embert sem. Ez egy sima verseny, ahol a vevő annál költi a pénzét akinél azt a legjobb hatásfokkal tudja megtenni. A Google nem kötelez rá senkit,hogy ott költse a pénzt és nála rendeljen reklámot. Ha lenne -de nincs!!!-, versenyképes EU-s alternatíva, akkor a Google megszakadhatna, akkor sem lenne képes elvinni a hirdetőket, a cégek ugyanis nagyon jól el tudják dönteni, kinél rendelnek szolgáltatást! Ebbe a természetes versenybe akar belenyúlni az EU, de kizárólag azért, mert képtelenek alkotni, képtelenek bármi működőt felmutatni. Marad a már sikeres szomszéd tehenének megfejése, elvégre ez a legegyszerűbb. Dolgozni sem kell, csak rabolni a sikerestől, és dől is a lé.

    "Egyik cég x-et adózik másik meg x/10-et? "

    Bármelyik cég oda települ ahova akar! Bármelyik cég úgy innovál, ahogy akar! Larry Page egy szobában alkotta meg az algoritmusát, úgyhogy nem kell a szöveg a csúnya gonosz elnyomó kapitalistákról akik gátolják szegény EU-s cégeket. Az innovációhoz nem kell monopol helyzet. Ahhoz kitartó munka, és tehetség kell ami meghozza a sikert is. Persze ez a nehezebb út, egyszerűbb a már sikereseket kirabolni. Bár látnék ekkora hévvel fejlődő EU-s informatikai cégeket, de nem látok. Csak a "beleegyezek a kukiba" gomb megy.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.06.30. 13:58:14
  • gforce9 #21
    "Mindenki a hormonhibás hülye érvelését mantrázza"

    Nem, mindenki tudja, hogy a forgalom után és a nyereség után adózni kell. Ezt te nem tudod egyedül ezek szerint. És ez független attól, hogy egy EU-s vagy az Antarktiszon van bejelentve.

    "Ki akadályozza meg a Dán, vagy bármilyen EU-s cégeket, hogy innováljanak"
    Mondjuk a nem tisztességes piac? Egyik cég x-et adózik másik meg x/10-et?
  • dartois83 #20
    Én nem is a magyar állami költségvetésre gondolok, hanem az európai finanszírozású projektekre. Hol írtam azt, hogy stadionokra és kisvasútra kellene költeni?