Szekeres Viktor

Miért nem népszerűbbek Magyarországon az X-Men-filmek?

Úgy tűnik, itthon még mindig várat magára az X-Men-filmek befutása.

Annak idején, amikor Hollywood elkezdte gyártani a Marveles képregény-adaptációkat, a legtöbb próbálkozása (például a Pókember is) elég gyér érdeklődést generált itthon. Azonban volt egy film, az X-Men - A kívülállók, mely 2000-ben 57 520 nézőt érdekelt a nyitóhétvégéjén, ami már akkor is remek kezdésnek számított. Fura módon ezt követően azonnal vissza is esett az érdeklődés a franchise iránt, s ez az új trilógiára sem nőtt meg különösen, hiszen a kifejezetten sikeresnek számító X-Men: Az eljövendő múlt napjai 51 ezer nézőt alig meghaladó hazai startja, bár önmagában elég jó, bőven elmaradt a Disney Marveles filmjeinek teljesítményétől.

De két éve arra gondolhattunk, hogy most talán ismét népszerűek lesznek az X-Men-filmek, azonban az Apokalipszis premierjét követően ismét csalódnunk kellett, hiszen itthon mindössze 40 599-en látták az új epizódot az első hétvégén. Ez, és a 60 millió forint bevétel persze elég volt a magyarországi hétvégi mozis toplista első helyére, de így az összeredménye nem sokkal fogja meghaladni idehaza a százezer nézőt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #6
    Nem csak valószínű, hanem 100%. A Pókember filmekre is nagyon sok pénzt hagytak ott a nézők, még a leggyengébben teljesítő is összeszedett 710 milliót. A Vasember, Bosszúállók meg alaphangon hozza ezeket a számokat, sőt a dupláját is. Itthon se az olvasók mentek moziba, a fiatalok közül nem sokan olvasnak szerintem képregényeket, az a kevés, ami itthon megjelenik, szűkebb rétegnek készül. X-Men, Pókember most is kapható az újságosoknál.
  • Ender Wiggin #5
    "Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy valaki tudja, hogy érdekes-e vagy sem, hogy mivel van tele, meg kellene néznie. "

    Torrent. Nem kell ehhez jegyet vennie.
  • zetortraktor #4
    Persze, valami azért nem siker, mert nem jó vagy neked nem tetszik. Szerintem ezt felejtsd el. Főleg, hogy úgy mondod, mintha más olyan film, amire a leírásod igaz lenne, nem lenne siker. Ezek a filmek máshol népszerűek, itthon nem. Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy valaki tudja, hogy érdekes-e vagy sem, hogy mivel van tele, meg kellene néznie.
  • Ender Wiggin #3
    Mo-n elenyésző a képregényolvasó közösség. Legalábbis, aki boltban veszi. Ha tényleg nekik csinálják a filmeket, akkor itt válasz, hogy miért van kevés néző. Globális statisztikák nem nagyon vannak, még az USÁ-ból sem lehet megmondani pontosan, mekkora a képregényeladás bevétele. 2015-ben 900 millió dollárra becsülték. Ez cirka 9-10 millió ember, ha mindenki csak 100 dollárt költ évente. Ha mindenki elmegy megnézni a filmet, az még mindig csak 150-200 millió a jegyekből (feltételezve, hogy mondjuk a Dark Horse olvasóit is érdekli egy DC vagy a Marvel-film). Tehát valószínű (leegyszerűsítve), hogy odaát olyanok is nézik, akik az életben nem olvastak képregényt...
    Egyébként idén a nagy kiadók 16%-kal csökkentették a nyomtatott kiadványok számát. A Boom, az IDW és DC vett vissza legdurvábban.
  • Dewri #2
    Még mindig azt mondom, hogy a képregényfilmek a rajongóktól lesznek sikeresek. Idehaza az X-men képregények nem annyira 3 éveseknek valók, nem hiszem, hogy nagyon sokan olvassák őket (ha még kaphatók egyáltalán...). Odakint biztos jelentősebb a tábora. Viszont a rajongókat meg a sztori miatt nem vonzzák a filmek, hiszen már a legelső résztől közük nincs a képregényhez (itthon ráadásul lefarkasozták Rozsomákot is...). Ilyen filmekre nem ül be a középosztály, de még a mai "fészbúkfüggő", sosem olvasó "célközönség" se biztos...

    Ha normálisan meg lenne csinálva a sztori, a rajongóknak mindenképpen bejönne, illetve aki nem ismeri, annak is jobban tetszene, mivel a képregénysztorik JÓK, ellenben a filmes átiratok jellemzően nem annyira (a sam raimi féle, pókembernek csúfolt szemét érthetetlen módon lett akkora siker, az a kivétel az előbb leírtak alól...)...
  • emberz #1
    Talán nem elég érdekesek, és tele vannak nyálazással. Én például azért nem bírom őket végig nézni, mert (nem vagyok mazochista) az akcióra meg a látványra vagyok kíváncsi, arra, hogy mennyire szeretik egymást, arra nem. Ha nem lennének tele érdektelen jelenetekkel, biztos többen néznék.
    Utoljára szerkesztette: emberz, 2016.05.29. 12:05:26