Gyurkity Péter

Nem sikerült az űrszoba felfújása 

Az első próba kudarccal zárult, a NASA most a lehetséges okokat vizsgálja.

Még áprilisban írtunk arról, hogy a Bigelow által kifejlesztett felfújható űrszoba valamikor májusban esik át az első próbán, miután a SpaceX tavalyi balesete miatt hónapokat késett annak leszállítása. Erre most valóban sor is került, ám a siker elmaradt.

A NASA közleményéből nem sok részletre derül fény, amire az a magyarázat, hogy jelenleg a szakemberek is keresik a kudarc lehetséges kiváltó okait. Azt mindenesetre megtudtuk, hogy csütörtök reggel két órán keresztül próbálkoztak az úgynevezett Bigelow Expandable Activity Module (BEAM) felfújásával, ennek során azonban nem a kívánt változást tapasztalták, így inkább lefújták a tesztet. Jeff Williams űrhajós egy kellemetlen hangra is felfigyelt, ez azonban a jelek szerint normális jelenség volt, így a magyarázatot máshol keresik.


A folyamatot elindító és azt később vezérelni igyekvő űrhajósnak először a rögzítőszíjak kiengedésével gyűlt meg a baja, ezt később egy alternatív megoldással hidalták át, így megindulhatott az űrszoba felfújása. Amint azonban megkezdték a levegő átpumpálását, gyorsan kiderült, hogy csak a BEAM szélessége növekszik, a hosszúság azonban nem változott, ez pedig nem a kívánt eredmény, így inkább leállították a próbát, hogy megelőzzék az esetleges károsodást. Egyes vélemények szerint a SpaceX balesetét követő hosszabb tárolás is közrejátszhatott ebben, de itt még korai lenne végleges véleményt alkotni.

A NASA emberei abban reménykedtek, hogy már másnap megismételhetik a próbát, ehelyett azonban egy sajtótájékoztatót tartottak, miközben folyik a részletes vizsgálat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tom_pika #6
    Már akinek ez még mond valamit... :(
  • VolJin #5
    Mézga Aladártól kértek szakértői támogatást!
  • Prof William #4
    Már tegnap este kint volt a hír hogy mégis sikerült felfújni.
  • gaszton421 #3
    Már tárgytalan mert azóta már sikerült.
  • Szefmester #2
    Néztem élőben az eseményt. Elsőnek hosszanti zöld pántok nem engedtek el... majd egy második pántréteg tartotta vissza (ahogy figyeltem) a tágulást. Lassan de biztosan meg a tömzsi hengernek a töve kezdett inkább tágulni többi része nem, vagy alig.

    Ha a nyomás nem csökken egy két nap alatt, akkor én simán próbálnám tovább, max beiktatnék egy űrsétát hogy megnézzem személyesen mi lehet a gond. A kamerák is csak az egyik oldalon figyelték a dolgot.
  • globint #1
    A szomszédnál is ez történt. A szélessége nő folyamatosan, de a hossza nem. :D