Gyurkity Péter

A hőt is hasznosítja egy új napelem

A fény mellett az eddig kibocsátott hőt is hasznosítja az MIT kutatónak új fejlesztése.

A hagyományos napelemek a fel nem használt fényt hő formájában bocsátják ki, így ez tulajdonképpen elvész számunkra, azonban az MIT szakemberei szerint mindez belátható időn belül megváltozhat, hiszen sikerült előállítaniuk egy olyan alternatív megoldást, amely a hőt is hasznosítja.

A hivatalos oldalon megjelent közlemény, valamint a Nature Energy magazinban közzétett tanulmány egy olyan új napelemet ír le, amely egy további, eddig nem látott komponenssel egészült ki. A termo-fotovoltaikus (STPV) napelem ugyanis egy olyan speciális réteget tartalmaz, amelynek nanofotonikus kristályai a hevítés hatására fényt bocsátanak ki, ráadásul a napelem számára ideális hullámhosszon, így a megoldás optimális hatékonysággal működhet.

A jelenleg rendelkezésre álló becslések szerint a fejlesztés révén akár meg is duplázhatnánk a napelemek hatékonyságával kapcsolatban eddig ismert elméleti határt, ezt pedig számos különböző területen felhasználhatnánk. A problémát egyelőre az jelenti, hogy mindezt pusztán laboratóriumi körülmények között sikerült megvalósítaniuk (ráadásul egy igen alacsony hatékonyságú napelemmel, így a teljes rendszer hatékonysága mindössze 6,8 százalék volt), a szakemberek ezért most azon dolgoznak, hogy a skálázhatóságot is biztosítsák, vagyis hogy a jövőben a mindennapokban is elérhetővé váljon a technológia - itt nyilván a nagyobb naperőművek is szóba jönnek, vagyis bőven van még mit elérniük.

A kutatócsoport egy rövidebb videót is közzétett az eddigi munkáról, remélhetőleg nem kell sokat majd várni arra, hogy további eredményekről is beszámoljanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Candi #46
    A visszatáplálásos dolognál nem lehet olyat csinálni, hogy a Paksi generátorokról levezetnének egy tölgyfa vastagságú rézhuzalt a földbe, és amikor sok a napelemekből, szélturbinákból visszatáplált áram, akkor egyszerűen a földbe vezetik a megtermelt megawattokat? Elsőre óriási pocséklásnak tűnik, mert egy atomerőmű részleges vagy akár teljes termelése a nagy semmiért történik (ill. a madarak biztos örülnének, mert még Bajánál is másznának ki a földből szerencsétlen giliszták), de végső soron tökmindegy, mert az urán így is úgy is hasadni fog, akár termelünk belőle áramot akár nem. Nem olyan mint az olaj vagy szén, hogy csak akkor fogy, ha áramot termel. Vagy esetleg hogy már valami értelme is legyen, valamilyen emelős erőműbe (a Duna éppen kapóra jön, ha már ott van) tolnák fel a vizet ebből az áramból (mondjuk egy erre a célra kialakított, 10-15 méterrel magasabban fekvő tóba)?
    Vagy most nagyon nagy hülyeséget írtam? Mert azt is gondolom, hogy ha ez ilyen kézenfekvő, akkor már biztosan gondolt rá még a leggyengébb képességű energetikai szaki is, tehát valamiért biztosan nem kivitelezhető vagy nem éri meg.
  • Jeffjohnson #45
    Adózni nem kell a visszatáplált áram után? Mert végül is azt megveszi tőled az áramszolgáltató, gondolom nem 1:1 arányban, hanem kevesebbért mint amennyiért eladja.
  • Kelta #44
    - ok, semmi gond :) én is szemléletmód szemléltetés miatt írtam :):)
    - ok, az tőlem csak költői túlzás volt :)
    - ezért írtam, hogy: "szabályzás" szerintem ez takarja mindazt amit te leírtál..
    a rendszer alkatrészekre 10 év a garancia...a napelemre meg 25 év..nem aggódóm nagyon emiatt
  • gforce9 #43
    Bocs a villanyvonatot benéztem, de akkor annak nincs is relevanciája részedről sem. Akkor viszont azt nem értem hogyan jön ide? Nem oszt nem szoroz. Úgy tudtam, a napelemekről és azoknak a hatásairól beszélünk. Én a sebességkorlátozást is csak szemléletmód szemléltetés miatt írtam (dehülyén hangzik:) ).

    Amúgymeg te sem olvasod el tüzetesen amit írok, mert nem írtam olyat pl nyomokban sem hogy álljon meg minden. :)

    És az egész sarokpontja:

    "- a német példa arra mutat rá, hogy a technológiával, és a szabályzással van gond..nem magával az elvvel"
    Hát sajnos nem. Ha német példára kötelező átvétellel oldjuk meg mi is a dolgot, akkor ugyanaz lesz a vége mint a német elektromos hálózatnak. Ha pedig nincs kötelező átvétel, csak ésszerű (tehát a szolgáltató akkor veszi át az áramot a napelemtől és annyit, amikor és amennyit a hálózat stabilitásának veszélyeztetése nélkül meg lehet tenni) akkor rögtön nem lesz 0 ft a villanyszámla. Onnantól viszont a 8-10 éves megtérülés se lesz 8-10 éves megtérülés, még akkor sem, ha a szükséges elektronika ami a napelem mellé fel van szerelve egyszer sem szorul javításra. Amit te sem gondolhatsz komolyan, hogy 8-10 év alatt semmit sem kell ráköltened.
  • Tetsuo #42
    Magyarországon mindenképpen szükséges Paks bővítése és felújítása, még egy hasonló méretű atomerőmű, (jóval kisebb) kettő-három vízierőmű, újabb vízcsatornák építése.
    Ezekután szükséges a megújulók kutatása és gyakorlati megvalósítása úgy, hogy szigetüzemként is megérje használni, mert igazából csak akkor éri meg. A nap-, szél-, víz- és geotermikus energiák, emellett az energia tárolásának (akkumulátorok) kutatása és fejlesztése.
    A lakosságot is tudatosabb irányba kell terelni, de nem félrevezetve - sötétzöld attitűddel.
    Valójában már az épületek tervezésével, tájolásával, a köré ültetett fák árnyékával és vízigényével lehet elkezdeni az energiagazdálkodást, majd az életmódunkkal, logikus életvitelünkkel támogatni azt.
    A cégeket is meg kellene regulázni és szép lassan elszakadni a fogyasztói társadalomtól pozitív irányba. ;-)
  • Kelta #41
    - mindent fejleszteni kell, álljon meg minden most így mert marha klassz? változás elkerülhetetlen, és bezony pénzbe kerül
    - a német példa arra mutat rá, hogy a technológiával, és a szabályzással van gond..nem magával az elvvel
    - az csak költői túlzás volt..ha nem értetted, akkor nem.
    - Pakssal nem ez a gond, hanem az hogy: ahogy épül, amiből, és amikor épül..
    - nem kell erőltetni semmit..de a szabad választás jogát hadd tartsam már alapvető emberi jognak
    - a villanyvonat atomerőmű árammal menne pl..
    te nem olvasod amit írok neked? vagy ha nem értesz valamit kérdezz :)
    - sehol nem írtam hogy a maglebeket napenergia hajtsa
    hol írtam ilyet????
    pont ellenkezőleg..az ilyen vasút hálózatot kell ellátni komoly erőművekből..és az otthoni rendszereket kell napenergiával..
  • gforce9 #40
    "- semmi sincs ingyen..ez közhely volt..bocs"
    Hát azért marhára nem mindegy, hogy a meglévő infrastruktúrát annyira kell fejleszteni, hogy az igényeket ellássa, vagy arra is alkalmassá tenni hogy pár km2 napelem egyszerre beröffen vagy leáll attól függően, hogy érkezik vagy elvonul a felhőzet és ezt a marhanagy ingadozást el kell bírnia az infrastruktúrának. Nagyon nem ugyanaz.

    "- nem instabil a hálózat, és biztos nem amiatt drágul az áramod"
    Ennek ellent mond a német példa tényszerűen. Nézz utána, ne azt szajkózd, hogy nem úgy van, mert ez nem túl nagy vitaalap.

    ".járjunk lovakkal?"
    Ilyet én nem mondtam, ezt nem tudom honnan veszed. Kicsit olyan szaga van, hogy belemagyarázol olyat amit én nem mondtam, mintha technológia ellenes lennék. Közel sincs így. Van értelmes, környezetbarát és stabil áramfejlesztésre lehetőség épp bővül paks. Az ésszerű fejlesztéseket támogatom. A nap-szél erőltetését, sőt kötelező átvételét nem tartom ésszerűnek, mert hosszútávon rontani fog az ország elektromos ellátásának stabilitásán, ahogy rontott a németekén is.

    "- hogyne jöhetne szóba? a villanyvonat árammal megy"
    Ha nem süt a nap meg megáll az élet? :) És ezt te komlyan gondolod? :)

    "- szerintem a jövő közlekedése nem a repülő kontinensen belül, hanem a nagy sebességű magleb vonatoké."
    Egyetértünk. Csak abban nem, hogy ezt napenergia fogja hajtani, mert fizikai képtelenség.
  • Kelta #39
    - semmi sincs ingyen..ez közhely volt..bocs
    - nem instabil a hálózat, és biztos nem amiatt drágul az áramod
    - összképet nézd, a kibocsátás már sokat csökkent, modernebb autók stb..a környezetterhelésért nem a személyautó forgalom a felelős..bár nyilván van része benne..járjunk lovakkal?
    - hogyne jöhetne szóba? a villanyvonat árammal megy..és mivel a lakosság jó része megtermeli magának, a nagy erőművek adhatják a sok sok villanyvonatnak az áramot olcsón..stabilan
    - szerintem a jövő közlekedése nem a repülő kontinensen belül, hanem a nagy sebességű magleb vonatoké..
  • gforce9 #38
    "betáplálás bizonytalansága megoldható..ez csak technológiai kérdés"

    Ez bizony kőkemény infrastruktúra építés és karbantartás kérdése, ami nem megy sem ingyen, sem környezetszennyezés nélkül.

    "Nem nagyon értem hol itt a te károd..vagy mitől lenne neked károd..áramár emelkedés biztos hogy nem emiatt van"
    A károm az instabil hálózat és a drága áram. De ezt elmondtam. Az meg hogy "biztos nem emiatt van", hát ez had ne változtasson az én álláspontomon :)

    "és ki ne találd már hogy pár 200-al menő autó miatt van környezetszennyezés..elenyésző nulla a hatásuk az összképben.."
    130 és 160 között is nagy a különbség és az már nemcsak pár autó. Azt tudom, hogy csak töredéket tesznek ki, de a szemlélettel van bajom, hogy marhanagy zöldek ezt nem képesek meglépni, de orrbaszájba erőltetik a hülyeségeket.

    " irgalmatlan teheráru forgalom miatt (dizel kamionok milliószám) ezt kellene villanyvonat pályákra kiváltani."
    Egyetértek ez komoly környezeti terhelés jelenleg.

    "lenne itt igény elektromos áramra..csak ésszel kellene megoldani"
    Na az árufuvarozás pont az, aminél szóba sem jöhet a a napenergia. Annak bizonytalansága miatt.

    Egy személyautót akár napelemről is ráér töltögetni a jónép, mert úgyis ácsorog valahol 90%-ban. De egy áruszállító állandóan megy. Ott ilyesmire nincs idő. A villanyvonatot meg nem lehet rábízni egy hektikusan működ napelemre vagy szélre.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.06.03. 15:48:04
  • Kelta #37
    Értelek én..csak nem értek egyet..szerintem a betáplálás bizonytalansága megoldható..ez csak technológiai kérdés..a nagytermelők (atom stb) az egyenletes ellátás érdekében simán szinten tartják az ellátást..és a nagyfelhasználók felé napközben (amikor a magántermelők zöme áramot ad a rendszerbe) simán elirányíthatja a napelemes termelés zömét..
    Nem nagyon értem hol itt a te károd..vagy mitől lenne neked károd..áramár emelkedés biztos hogy nem emiatt van..és a természet védelme és kímélete..hadd legyen már nemzeti ügy.
    és ki ne találd már hogy pár 200-al menő autó miatt van környezetszennyezés..elenyésző nulla a hatásuk az összképben..
    inkább az irgalmatlan teheráru forgalom miatt (dizel kamionok milliószám) ezt kellene villanyvonat pályákra kiváltani..lenne itt igény elektromos áramra..csak ésszel kellene megoldani
    Utoljára szerkesztette: Kelta, 2016.06.03. 15:07:20