Gyurkity Péter

Hold körüli állomást akar az Orbital ATK 

A Mars után most az Hold szerepel újra a célkeresztben, itt már korábban elkészülhet az űrbázis.

A napokban olvashattunk a Lockheed Martin azon javaslatáról, amely egy Mars körül keringő laboratórium felépítését és jövőbeni alkalmazását ajánlja a NASA figyelmébe. Most az Orbital ATK állt elő egy hasonló elképzeléssel, ám ezúttal a Hold kapcsán, amely jóval könnyebb kivitelezést ígér.

A cég elnöke - aki egykoron maga is a NASA űrhajósa volt, három űrsikló-küldetésen vett részt és kétszer járt a Nemzetközi Űrállomáson - az amerikai Képviselőház űrkutatással foglalkozó albizottsága előtt ismertette a javaslatot, amely szintén nagyban épít a meglévő technológiára és eszközökre. Eszerint az Orbital ATK saját Cygnus teherhajóját alakítanák át, amely a Hold körül állna pályára már 2020-ban, majd pedig (több fontos tesztet követően) 2021-től szolgálna az űrhajósok otthonául. Az ezt követő három év során tovább bővítenék a bázist, ehhez újabb Cygnus-modulokat használnának fel, az állomás pedig később a Mars-küldetésekben is szerephez jutna.

A terv megvalósításához nagy szükség lenne a NASA együttműködésére, hiszen a Space Launch System (SLS) révén ők szolgáltatnák a Cygnust célba juttató rendszert. Kiemelték, hogy ez utóbbi már jelenleg is fontos kísérleteket biztosít a szakembereknek, ezekben a hetekben például egy szándékosan előidézett tűzbaleset hatásait vizsgálják majd meg az ISS közelében, amely a Spacecraft Fire Experiment-1 (SAFFIRE-1) néven szerepel a NASA katalógusában. Az űrügynökség egyébként már tavaly azzal bízta meg a céget, hogy tanulmányozza a Hold körüli állomás kialakításának lehetőségét, amely a későbbi küldetésekben szolgálhat ugródeszkaként.

Az még nem világos, hogy a törvényhozók és a NASA miként vélekednek a javaslatról, ez majd csak az elkövetkező hónapokban derül ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    A direkt megkozelitesekkel az a baj, hogy sokkal dragabbak es nehezebb jol megcsinalni oket. Max. idohuzasra jok, de a lepesenkenti technologia biztonsagosabb, sot igazabol azzal mar akar ma is kepes lennenk elinditani egy emberes kuldetest es a tervhez szukseges urallomasok kozzul a Fold korul keringo (a legnagyobb) mar fent is van es mukodik.

    A Hold a teszteleshez jo. A leszalloegyseg kivetelevel minden komponens mindket esetben jo, a melyuri es a bolygo/hold koruli jarmuvek/urallomasok is, marpedig a visszatereshez szukseges jarmu jelentos resze idealis esetben nem megy le a felszinre, hanem megvarja az urhajosokat fent keringve es ott nem szamit hogy eppen a Hold, a Mars vagy a Fold korul kering. Arrol nem beszelve, hogy jelentos segitseg es konnyebbseg lenne ha a szemelyzet fele nem szallna le, hanem csak az elore lekuldott robotokat vezerelnek kis kesleltetessel, igy sokkal kevesebb embert kellene lejuttatni, majd visszahozni, tovabba vegig lenne egy kozelben tartozkodo tartalekszemelyzet a bolygo/hold korul, ha valamiert menteni kellene a felszini csapatot.
  • gaszton421 #4
    Ez kb a 70-es 80-as években lehetett igaz. mostanában az ősszes terv vagy a Mars Direct vagy Mars Semi-Direct terveken alapul. egyiknél sincs tervbevéve a hold mint valamiféle közbeeső megálló. A lakómodulokat lehetne esetleg a Holdon tesztelni de a leszállóegységekkel teljesen más megközelítést kell hogy alkalmazzanak A marson, bármennyire is ritka légkör a fékezéshez használható tehát jelentősen csökkenthető a leszállások üzemanyagigénye. Visszaúthoz a Marson állítanák elő a szükséges üzemanyag jelentős részét. Kalkulálnak ugyan előzetesen, amolyan edzőútszerü küldetést a Phoboshoz leszállással, energetikailag sokkal kevésbé igényes mint akárcsak egy alacsony Mars pályára állás.
  • kvp #3
    Jelenleg a Marsutazasra az a terv, hogy keszul egy Fold koruli allomas, ott osszeraknak a melyuri hajot, amivel elmennek a Marsig. Ott osszeraknak egy Mars koruli allomast, amirol indulnanak a felszinre. Ehhez lenne a Hold a gyakorloterep, tehat ugyanazt amit a Marson vagy a Mars korul ossze akarnak rakni, azt itt is megepitenek. Tovabba akkor a Fold-Mars kompok leszallas nelkul tudnanak kozlekedni, tehat a felszinre torteno tenyleges leszallas koltsege a toredekere esne az odaszallitott es Hold koruli palyan tarolt felszerelessel. (ez tobb ujrahasznosithato felszerelest es nagyobb adagban, koltseghatekony automata modon odaszallitott uzemanyagot jelentene)

    Szoval a tervek jok, csak lassunk mar beloluk valamit a valosagban... (egyelore a spacex all jol csak)
  • halgatyó #2
    Tervek, tervek és újabb tervek. De a holdraszállások óta semmi komoly, csak néhány szonda.
    Ez a terv meg nem is tudom, mi. Mi az előnye egy Hold körül keringő állomásnak a Föld körülivel szemben, ami megéri a nehezebb elérhetőség miatti plussz problémákat? (pl. költség, ellátás, biztonság)
  • gaszton421 #1
    Tudom hogy mindenkinek a saját kölyke a legkedvesebb de azért ez túlzás. A cygnus teljesen elvetélt ötlet erre a célra. kicsi és nincs felszerelve a megfelelő létfenntartó rendszerekkel, szinte mindent újra kéne kezdeni vele és akkor még mindig egy kis belső térfogatú valamit kapunk. A Bigelow aerospace BA330 mouljával kéne kezdeni, az kb annyit nyom mint az orosz modulok de kb. 4x akkora térfogatú.