Gyurkity Péter

Európában is befutott az Android Pay

Az Egyesült Királyság követi az USA-t a listán, a Google szerint a biztonság a fő cél.

Március végén olvashattunk utoljára a nagyobb mobilfizetési platformok terjeszkedéséről, azóta azonban egy újabb fontos változás történt a területen. A Google az USA után már az Egyesült Királyságban is elérhetővé tette saját rendszerét, ezt pedig várhatóan további országok követik majd.

A brit oldalon ugyanúgy végigfuthatunk a főbb követelményeken, bár ezek nem változtak az amerikai megjelenés óta. Itt továbbra is egy NFC-t támogató okostelefonra van szükségünk, amely legalább az Android 4.4 KitKat verzióját futtatja, és természetesen ugyanilyen fontos az egyes bankok együttműködési szándéka, hiszen enélkül nem lenne teljes a rendszer. A szigetországban jelen pillanatban a Visa és Mastercard kártyákat támogatják, egészen pontosan azon példányokat, amelyek a Bank of Scotland, a First Direct, a Halifax, a HSBC, a Lloyds Bank, az M&S Bank, az MBNA és a Nationwide Building Society kínálatában szerepelnek.

A Google a biztonságot emeli ki, mint fő szempontot, amivel nyilván a meglévő és a potenciális felhasználókat igyekeznek megnyugtatni. Fontos tényező, hogy a kereskedők nem kapják meg a bankkártyaszámot, a platform pedig megkönnyíti a fizetések listájának megtekintését, illetve az elvesztett készülékek lezárását. A 30 font alatti tranzakcióknál még csak fel sem kell oldanunk telefonunkat, itt inkább a kényelmet helyezik előtérbe, a cég pedig arra számít, hogy az elkövetkező hónapokban számos további kereskedővel bővül majd a jelenlegi lista.

A Google egyébként havi akciókat is tervez, az Android Pay Day keretében ugyanis minden hónap utolsó hetében különleges ajánlatokkal állnának elő. A részleteket ezzel kapcsolatban csak később ismerhetjük majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jim Morrison #1
    jönne már hozzánk is. Samsung pay is jöhetne :/