Szekeres Viktor

Vérengzés a tévésorozatok között - több, mint 20-at szüntettek meg pár nap alatt

A napokban több, mint egy tucat tévésorozatot ért utol a vég, köztük Marveles és DC-s képregény-sorozatokat is. Sőt, nincs több Helyszínelők és Castle sem.

Filmeket vagy sorozatokat nézel szívesebben?
  • Inkább filmeket.
  • Inkább sorozatokat.
Általában a nézettségi adatok ismeretében nem szokott meglepetést jelenteni, amikor évad végén az amerikai csatornák berendelik, illetve megszüntetik a sorozataikat, azonban manapság már egyre kevésbé döntenek pusztán csak a Nielsen által szolgáltatott számok alapján. Sok múlik egyes sorozatok nemzetközi eladásain, költségvetésén, a stream jogok tulajdoni viszonyain, az utónézettségeken, a rajongók közösségi oldalas aktivitásán, sőt, még a kritikai elismerés is megmenthet egyes szériákat. Éppen ezért volt meglepő, hogy egyes bebetonozottnak hitt szériák is elkaszálására kerültek.


Nem lesz például több CSI: Cyber. A CBS besokallt ugyanis az itthon CSI: Cyber helyszínelők címen futó krimisorozat rém alacsony nézettségétől, amit úgy tűnik, hogy a nemzetközi eladások sem tudtak kompenzálni. Ugyancsak a krimirajongókat érhette sokként, hogy nem kapott kilencedik évadot a Castle, pedig a gyártó stúdió két kivétellel újraszerződtette a színészeket, és az új showrunnerek is készen álltak arra, hogy folytassák a nyolcadik évadban megkezdett munkájukat. A régebbi sorozatok közül még a Nashville negyedik évadot követő kinyírása lephetett meg egyeseket.

Az új sorozatoknak főképp a Fox nem kegyelmezett, ugyanis a fiatalok egyik kedvenc csatornája az összes tavalyi komédiáját megszüntette. Tehát nem folytatódik a Rob Lowe főszereplésével készített The Grinder (itthon Jogászok ásza címen fut az RTLII-n), felejtőssé vált John Stamos komédiája, a Granfathered, de nem készül több rész a Bordertown című animációból, valamint a Cooper Barrett's Guide To Surviving Life-ból sem.


Később újabb sorozatokat ért utol a végzet. Nem folytatódhat jövőre a CBS-en a Csúcsformában tévés változata, a Rush Hour, véget ér az ABC-n a The Family, a Galavant, a The Muppets, és természetesen az évad közben leállított Of Kings and Prophets és Wicked City is, valamint jó pár NBC-s sorozatnak is (Crowded, Game of Silence, Heartbeat, The Mysteries of Laura, Undateable) harangoztak. De hasonló sors várt a Marveles Agent Carterre (ABC), valamint a Supergirl sem maradhatott a CBS-en, de a csatornának sikerült megegyeznie a CW-val, hogy átvegye a szériát.

Persze, nemcsak rossz hírekről számolhatunk be, hiszen akadtak olyan szériák, melyek elég sikeresek voltak ahhoz, hogy folytatódjanak. Ilyen például a már említett Supergirl, mely csatornát váltott, de az ABC folytatja Shonda Rhimes sokadik sorozatát, a minimálisan nézett The Catch-et, a díjaknak köszönhetően lesz harmadik szezonja az American Crime-nak (itthon Bűnös és előítéletek címen fut), s megkapta a második évadát a The Real O'Neals című komédia, valamint Ken Jeong kísérleti (értsd: nem vicces) szitkomja is.


Egyetlen nagy kérdőjel marad az elmúlt napok nagy vérengzése után, a Limitless című krimisorozat, melyet a CBS nem szüntetett meg, de nem is rendelt be. Ennek az az oka, hogy a nézettségileg közepesen gyengén teljesítő szériát a csatorna más adónak tervezi tovább adni, hogy azon folytatódhasson. Aki már látta a Csúcshatás című film folytatásának számító sorozatot, az tudja, hogy nagyon nagy kár lenne érte, ha nem támasztanának iránta keresletet a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #6
    Ha erre a kérdésre nem tudsz magadnak válaszolni, akkor nem hiszem, hogy érdemes foglalkozni veled. És nem az a kérdés, hogy mit nézz, ami nem átlag szar, hanem az, hogy mit ne nézz a sok mocsok jó sorozat közül. Most, hogy ilyen kurva sok sorozat van, egy csomó zseniális darab születik, és nagyon keveseknek van annyi idejük, hogy a Narcostól a Mr. Robotig, a Veeptől az American Crime Storyig, a Bloodline-tól a Transparentig mindent kövessenek.
  • CairoJack #5
    A Castle-t szerettem, sokáig néztem, de azért örülök neki, hogy a főszereplő csaj nélkül nem folytatják. Az egész sorozat a két főszereplő kapcsolatára épül, az egyiket kivenni olyan lenne, mint a lyukacsos sajt sajt nélkül. Maradna a lyuk, a nagy semmi.
    Inkább zárják le korrekt módon, minthogy egy nézhetetlen, szerethetetlen, értelmetlen vackot csináljanak belőle. Szóval örülök neki, főleg ha jó lezárást kap.

    Annak is örülök, hogy a Supergirl marad, bár elég gyenge, és gyerekes, nekem mégis tetszik, leginkább a csaj miatt. A többiről gőzöm nincs.
  • jkedzs #4
    engem nem érdekel, hogy mi szűnt meg. azzal nem tudok semmit kezdeni.
    az érdekel, hogy mit érdemes nézni, ami (még) nem az átlag szar szintjét hozza, hanem felette van.
    Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2016.05.21. 22:18:52
  • paby88 #3
    a galavant az jó volt nekem tetszett :(
  • Ender Wiggin #2
    A többi sorozathoz nem tudok hozzászólni, mert nem néztem őket, de a Castle azért nem ilyen egyszerű. Igaz, hogy szar volt a 8. évad, az új írók mindent elcsesztek, amit csak lehetett, de ha kiírják a fő konfliktus forrás Stana Katico-ot (a színészek közötti konfliktus, nem a karakterek közötti), lehetett volna még jó belőle. De nem is ez a lényeg. Átlag 6,2 milliós (1,1 a 18-49-ös csoportban) nézettséggel kaszálták el, ami azért nem olyan tragikusan alacsony, csak hát sokba került leforgatni. A közpkorú vagy idősebb nézők kedvence volt, nem a fiataloké. De ők nem számítanak, annak ellenére, hogy az átlag fiatal felnőtt még nem igazi vásárlóerő, tehát a reklámok nem valószínű, hogy náluk érik el a hatásukat (ha egyáltalán, mert aligha van ember a földön, aki nem kapcsol el, mikor jön a reklámblokk).
  • Cyberdog #1
    CSI: Cyber dögunalom volt. A Castle-t meg már bűn volt nem csak nézni, de megcsinálni is. Az Undateable meg annyira humortalan sitcom volt, hogy már fájt. A megszüntetett sorozatok nagy részéért nem kár.