Gyurkity Péter

Készülnek az űrbánya tesztelésére

Amerikai és luxemburgi kooperációban indulna az új űreszköz tesztelése.

Az űrbányászat iránt egyre több magáncég és állami ügynökség érdeklődik, az új terület ugyanis számos, eddig elérhetetlen lehetőséget kínál a korai indulóknak. Most egy amerikai-luxemburgi közös vállalkozás jelentette be, hogy hamarosan indul saját megoldásuk tesztelése.

A Deep Space Industries hivatalos közleményben jelezte, hogy rövid időn belül alacsony orbitális pályára szeretnék eljuttatni a Prospector-X névre keresztelt űreszközt, hogy élesben teszteljék annak főbb rendszereit. A kísérlet során kipróbálnák a navigációt, a meghajtást, valamint az elektromos komponenseket, a sikeres tesztelést követően pedig élesben is bevetnék azt, hogy belátható időn belül elfogják az első aszteroidákat és megkezdjék az értékesnek ítélt nyersanyagok kitermelését.


Az amerikai cég a luxemburgi illetőségű Space Resources, valamint a Société Nationale de Crédit et d’Investissement (SNCI) segítségére számít a program megvalósítása során. Előbbi a kutatás-fejlesztési feladatokat hivatott megkönnyíteni, utóbbi pedig a finanszírozásért lenne felelős, a luxemburgi kormány határozott támogatásával, az ottani illetékesek ugyanis szeretnének a kontinensen elsőként megjelenni az új területen. A kezdeményezésben az 1967-ben aláírt Outer Space Treaty által meghagyott kiskapura támaszkodnak, amely az aszteroidák birtoklását ugyan megtiltja, azok használatát azonban engedélyezi a különböző államoknak, vagyis itt némileg hasonló a helyzet, mint a nemzetközi vizeken történő halászatban - sem a víz, sem pedig a halak nem képezik a halászok tulajdonát, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy szinte a teljes halállományt begyűjtsék és túladjanak azon.

A jogi kérdések a kiskapu ellenére is komoly akadályokat képeznek, ezért a jövőben itt további vitákra számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #28
    Szólsz amikor legalább papíron kezd körvonalazódni egy olcsóbb technológia a rakéta helyett? Köszi.

    Mert ugyanis addig semmi értelme hosszútávú befektetésről beszélni. Vagy lesz ilyen technológia vagy nem.

    Kutatás fejlesztésbe persze kell pénzt tenni, de ezt eladni úgy, hogy most befektet az űrbányászatba, hogy majd valamikor nyereséges legyen..... ez röhejes.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2018.01.30. 21:01:11
  • esztyopa #27
    Nemtom' mér görcsölnek az *űrbányászattal*,amikor a Földön ezerféle módon lehet pl. aranyat bányászni. /Csak egy kis fifika kell hozzá,és nem ...rakéta/
  • Fefy #26
    Ilyenkor örülök annak, hogy vannak olyanok, akik távolabb látnak, mint a soron következő pénzügyi beszámoló a részvényesek részére.
    Látom azt nehéz elképzelni, hogy valaki hosszú távú befektetéseket tervezzen. Igen, jelenleg lehetetlen gazdaságosan bányászni, még a szomszédban levő holdon is (nem kell geo pályára állítani, nagyjából közel is van, illetve mindegy, hogy a rakomány 1 óra alatt jut vissza a földre, vagy 1 hét alatt, ha így olcsóbb, igaz nem tudom). Sokan viszont azért pumpálják a lóvét bele, mert reménykednek, hogy ha megvan az anyagi háttér, akkor az egyik "részeg" tudós 15-20 éven belül másnaposan felkelve megvilágosodik és rájön, hogy hogyan kell (olcsón) teleportálni a Plútóról/Plútóra. Ha összejön 20 éven belül, akkor egy most 50 éves részvényes pont a nyugdíjas korára jut egy pénzgyárhoz és az élete utolsó 10-15 évét úgy éli le, hogy a legnagyobb baja az lesz, hogy nem tudja elkölteni a pénzét.
  • gforce9 #25
    "A banyaszat pénzt visz az űrhajózásba, többet, mint eddig bármi, mert sok bevétellel kecsegtet."

    Na ez kicsit át kéne gondolnod. Mert egyelőre legalábbis csakis veszteséggel kecsegtet. Hacsak nem történik a rakétatechnológiában vagy annak kiváltásában óriási ugrás.
  • Irasidus #24
    Próbáljuk másképpen látni a dolgot. Vannak földi bányák, ezekben a legolcsóbb és leggazdaságosabb fejtéseket használják. De természetesen vannak másfajta technikák is, amivel jelenleg nem éri meg a bányászat! Tipikus példa, hogy vannak olyan ásványkincsekben gazdag területek, amik gazdaságos technológiával nem kibányászhatók, holott itt semmiféle drága csúcs és űrtechnológiát, vagy újítást nem kellene alkalmazni! A földi bányász technológia olcsóbb mint az űrbe feljuttatni bármit, és lehozni onnan, és persze a szélsőséges környezetben való bányászatról nem is beszélve! Ez a realitás, és ez nem egy olyan dolog, hogy mérnököket ráküldünk és megoldják, mert olyan extrém környezetről beszélünk, és olyan megterhelésekről ami meghatározza a technológia irányát, és ezen a helyzeten a pénz sem változtat! Most komolyan, hogy lenne már olcsóbb rakétával és csúcstechnológiával azaz űrtechnológiával bányászni? Ne vicceljünk már, én nem vagyok tisztában a gazdaság működésével? Van egy dolog ami baromi drága, nem versenyképes és a kitermelt anyag még csak nem is fedezi a költséget. Mármint azt a költséget, ami nincs egyetlen ilyen cégnek sem, hogy komolyan vehető legyen.

    És ha megnézzük bármelyik űrbányászattal foglakozó céget, akkor azt látjuk, hogy gyakorlati megoldásokat valójában nem is keressenek (persze mert mérnökeik sem nagyon vannak), ezért próbálnak alternatívákat felhozni, mint ez a műhold aminek egyetlen része sem újítás, vagy olcsó és egyetlen alkatrésze sem alkalmas bányászatra, vagy annak előkészítésére. Ez porhintés, amit ha komolyan kiszámolunk akkor kiderül, hogy ez nem éri meg. Természetesen nem kell kiszámolni, kiszámolták ezt már mások.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.05.17. 13:33:34
  • orbano #23
    Nem vagy akkor tisztában a gazdaság működésével. A banyaszat pénzt visz az űrhajózásba, többet, mint eddig bármi, mert sok bevétellel kecsegtet. Ha pedig pénz van, fejlődés is van. Üdv a kapitalizmusban
  • Irasidus #22
    "űrbényészathoz hasonló projektek nélkül az űrbeli szállítás sohasem lesz 1 USD/kg szintü."

    Hogy, lesz az űrbányászat kifejlesztésétől olcsóbb a rakéta? Mint írod: "egyrészt a kilövés technikájában bekövetkezett technológiai újítások (például a minél nagyobb arányú és olcsó újrahasznosítás)" - tudomásom szerint egyetlen űrbányászatot hirdető társaság sem fejleszt vagy tervez fejleszteni rakétát. Viszont akkor helyben is vagyunk, rakétákat kell fejleszteni, és egy sor más iparágat (mint említettem) vagyis a teljes földi technológiai ipart kellene fejleszteni. Erre nyilván egyetlen cég sem képes rövidtávon...
  • Irasidus #21
    A vízpára 99%- a troposzféra földközeli részében található, de ez elég arra, hogy a mikrohullámok terjedését befolyásolja. Ez nem vélemény, hanem fizikai tény, mérési eredmény. Másrészt a légköri páratartalom nem egyenletes, így a távolság helyett a légköri páratartalom aktuális telítettségéről kellene beszélni, ami függ az időjárástól, az évszaktól, az éghajlati övezettől, sőt még a napszaktól is, és még kismillió dologtól. Nem véletlen, hogy ezeket a vevőállomásokat sivatagba tervezik.


    De mint említettem volt, nem csak a légköri páratartalom befolyásolja a mikrohullámok terjedését, hanem az úgynevezett troposcatter (troposzférikus hatás), amiben a vízgőz mellet a por és az oxigén is szórja, visszaveri, polarizálja stb. a mikrohullámokat és végére hagytam, hogy maga az ionoszféra is!

    "Az előnye a Földi rendszerekkel szembem hogy 99,8%-os rendelkezésre állást biztosít, éjjel nappal és kiküszöböli minden megújúló energia átkát"

    Bocsánat, de arról hallottál-e már, hogy a Föld forog? Csak mert ha napelem állandóan a Nap irányában van, akkor a vevőállomás kiforog alóla, ha meg goszinkron pályán van, akkor éjszak nem biztosít energiát.

    "A napenergia már most is versenyképes lehetne , legalább a trópusi, szubtrópusi övezetekben, de borzasztó méretü tároló rendszereket igényelne hogy kisimítsák az ígények és a rendelkezésre állás közötti szakadékot. "

    Ez egy más téma lenne, hogy mennyire versenyképes a napenergia. Viszont, az egy érdekes tény, hogy a Föld államai nem a szubtropusi övezetben van, ahol nem éppen jó a politikai helyzet, másrészt ma az energiafüggetlenségre törekednek az országok, nem arra, hogy másik államtól függjenek! Ez egy utópia amiről te beszélsz, megvalósíthatatlan, és belátható időn belül nem következik be a boldog béke korszaka.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.05.16. 22:17:21
  • gforce9 #20
    "1 USD/kg szintü"

    1kg/usd-t írtam és úgy értettem, hogy a kilogrammonkénti fellövési ár, amit ha jól tudom több tízezer dollár. Ebben korszakalkotó változás nemigen volt és hacsak a rakétatechnológiát mással nem tudják kiváltani nem is lesz. Fizikai korlátok vannak amit nem lehet túllépni.
  • gaszton421 #19
    A szép az egészben hogy az ilyen űrbényészathoz hasonló projektek nélkül az űrbeli szállítás sohasem lesz 1 USD/kg szintü. Ha az összes mostani távközlési, navigációs, katonai és egyéb müholdat egyetlen szolgáltató végezné akkor sem csökkennének erre a szintre. két dolognak van költségcsökkentő hatása: egyrészt a kilövés technikájában bekövetkezett technológiai újítások (például a minél nagyobb arányú és olcsó újrahasznosítás) és a kilövések gyakorisága hogy az előbb említett új technológiák minél többször kerüljenek használatra. az 1 usd /kg az olyan elképesztően alacsony érték hogy a jelenlegi polgári légiforgalom árainál is alacsonyabb, ugye 70-80 USD-ért nem visznek át az óceánon még fapados járattal sem. tehát tisztán a gondolatmeneted alapján az interkontinentális személyszállítás sohasem lesz kifizetődő (már kb 80 éve az).