SG.hu

Startol az elektronikus egészségügyi rendszer

Pár hónap múlva jön az elektronikus vény, minden egészségügyi dokumentum bárhonnan elérhetővé válik és mi magunk is betekinthetünk betegadatainkba.

2016. június elsejétől új időszámítás kezdődik a hazai egészségügyben, ugyanis elindul az un. Egészségügyi Szolgáltatási Tér. Ez egy felhő alapú, magas biztonsági fokozatú informatikai struktúra, egy olyan kommunikációs tér, amely biztosítja majd az egész hazai egészségügyi ágazat számára a rendelkezésre álló adatok egységes kezelését és hatékony elemzését. Ahhoz, hogy az e-egészségügyi rendszer hatékonyan működjön, kiemelt fontossággal bír, hogy a fekvő-, szak-, alap- és gyógyszerellátók megosszák egymással az információkat. Az idei év végétől szabad csatlakozást biztosítanak az intézményeknek, 2017-től viszont már minden egészségügyi szolgáltatónak kötelező lesz használni azt.

Valamennyi ágazati szereplő természetesen célhozkötötten és maguk az állampolgárok is betekintést nyerhetnek majd az ellátásaikkal kapcsolatos betegadatokba. A kórelőzményektől a korábbi leleteken keresztül a felírt gyógyszereken át a zárójelentésekig valamennyi, az adott beteggel kapcsolatos egészségügyi dokumentum elérhetővé válik az aktuális kezelőorvos számára. Az állampolgárok emellett a digitális önrendelkezés (DÖR) rendszerén keresztül meghatározhatják, mely adataikhoz nem férhet hozzá egy adott intézmény, osztály, orvos. Mára szinte valamennyi, az élesítéshez szükséges jogszabálymódosítás megtörtént, néhány rendelet elfogadása a következő hetekben-hónapokban várható. Jelenleg a 10 milliárd forintból készült rendszer tesztelése zajlik.

A rendszer nagyon szigorúan kezeli majd a személyes adatokat. Az ügyfélkapun keresztül minden állampolgár megtilthatja, hogy az egészségével és ellátásaival kapcsolatos adatokat központilag tárolják. Viszont ha valaki él a rendszer adta lehetőséggel, szabadon meghatározhatja azok körét és azokat az eseteket, amelyekben az ellátásban részt vevő személyek hozzáférhetnek az adataihoz. Akár saját kezelőorvosa nevét is megadhatja, vagy épp azt, hogy mondjuk egy esetleges életmentő beavatkozás során ki és milyen mélységben ismerhesse meg korábbi dokumentumait.


2017 szeptemberétől lesz használható az eRecept, de még megtartják a megszokott papír alapú recepteket is. Ettől kezdve a háziorvos, a kórházi kezelőorvos és a gyógyszerész mind egyazon rendszeren belül, elektronikusan állítja ki és kezeli a vényeket. Ettől pontosabb gyógyszerelést, hatékonyabb gyógyszerfelhasználást, gyorsabb információáramlást és a gyógyszerkasszában felgyülemlő adatok mélyebb megismerését és analizálását várják a szakemberek, ami nagyban javíthatja a gazdálkodás hatékonyságát is.

Az egészségügyben értelemszerűen több évtizednyi betegadatot, ellátási dokumentumot kezelnek - jellemzően azonban papíralapon vagy elavult számítógépeken, egymástól elkülönülten. Nem túl régen még a betegadatokat zsákokban tárolták, és előfordult az is, hogy a korábbi kartonokat ugyan felvitték egy számítógépre, de azok csak a szép emlékű hordozható floppykon volt elmentve, amik az intézmény felújítása során egyszerűen elvesztek. A szakértők a kórházi dolgozók adminisztrációs terheinek csökkenését, az információáramlás könnyebbé válását és így az ellátás hatékonyságának növekedését is várják az új rendszertől.

A betegek szintjén először érzékelhető egyik legfőbb előny az lehet, hogy gyorsabbá, pontosabbá és követhetővé válik a betegellátás. Csökkenthető az információhiány, mérsékelhető a párhuzamos vizsgálatok száma, a betegutak lerövidülhetnek, az ellátás hatékonyabbá válhat: a beteg gyógyulási esélyei pedig javulhatnak. Ágazati szinten ugyanakkor a modellezhetőségben rejlő lehetőségek tartalmaznak eddig nem látott potenciált: az egész egészségügyben összekapcsolt információtömeg analizálása révén felmérhető, hol van lehetőség a módosításra, hol van szükség esetleges beavatkozásra az ellátórendszeren belül, és a változtatások hatása is jól kiszámítható, visszamérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uv6f0p #14
    Az ár annyi amennyit mondtam petct-nél, mezei ct persze annyi. Ez részletkérdés. Az eszméletlen marinéni nem mondja meg a hozzátartozói elérhetőségét. Az adataid helyben vannak most tárolva. szóval csak a helyben tárolt eseteidet tudják megnézni. Ügyfélkapun most csak a rád költött eszközökről,cikkekről van infó. Tudom miről beszélek, van közöm az EESZT-hez. Az, hogy egy intézmény nem digitalizál dokumentumokat, az az ő baja. Hihetetlenek vagytok, tényleg menjetek barlangban lakni, meg sámánnal gyógyíttassatok magatokat...

    Dolgozzon nektek a ördög fasza.
  • ostoros #13
    Meglehet.
  • Ender Wiggin #12
    TB alapján szerintem csak a szakorvosi területhez tartozó előléletet látja. Pl. a fogorvos le tudja hívni a korábbi fogászati kezeléseket, de nem látja az urológiai vagy kardiológiai előzményeket (és nem is tartozik rá). És vica versa. Legalább is jelenleg. A háziorvosra sem tartozik minden, egyébként.
  • Ender Wiggin #11
    Mások is írták, hogy a történeted bizonyos aspektuai nem állnak meg a való világban... Mari néni CT-je nem egymilliós vizsgálat, még magán diagnosztikai cégnél sem (még egy egésztest MRI sem kerül 200 ezernél többe, a CT meg olcsóbb). Másrészt a rokonai elvihetik bármikor az új kezelőorvosnak a korábbi zárókat, akár a CT felvételeket is. Ez a digitális rendszer eleve csak a jövő generációját szolgálhatja, mert az öregeknek 50-60 éves kórelőélete van, amit lehetetlen digitalizálni. Ami a patikákat illeti, persze, ez így lenne normális, de ehhez olyan szintű integráció kell, ami a balkánon nem egyhamar lesz.
    Hogy ki mit tud rólad, ez sem igaz teljesen, mert ma már számos magán eü intézményben lehet kezeltetni, és azoknak a rendszere nem biztos, hogy a TB-vel vagy bármilyen állami rendszerrel kompatibilis.
  • jozsi031 #10
    Kovetjuk a NAGY NYUGATOT,ez maximum a betegnek lessz szar.
  • ostoros #9
    Ez nem igaz..
    A TB szám alapján pontosan tudja minden orvos a kórtörténetedet.
    Akármelyik le tudja kérni.
  • uv6f0p #8
    Az ötletednek akkor lenne értelme ha be lennél csippelve, azt folyamatossan monitoroznának, hogy milyen, mennyi gyógyszer kell. CATO jellleggel.
    Utoljára szerkesztette: uv6f0p, 2016.05.06. 12:31:38
  • uv6f0p #7
    Az Ügyfélkapus azonosítódhoz van kötve a történet, azt ha akarták már rég megnézték, ellopták, stb. De amugy 2 lépcsős beléptetés van a szoftverben. Akitől majd félned kell az a háziorvosod, ő lessz az aki mindenedet megnézheti kérdés nélkül. A korházas/orvosi bontásban megtudod majd adni ki férjen hozzá az adatodhoz. A BM meg úgy is mindent tud rólad, a + EÜ adatid már nem számít. ;) Nem tudom mit reklamálnak eggyesek, mikor a facebook, iwiw, myvip nyilt kémprogramok, amin ráadásul bárki megnézhet rajta, csak egy kis hozzáértés és máris eltünsz a nagyközönség elől. Mindenki már feltárta az egész életét a világ elött, csak nem esik le senkinek.
    Utoljára szerkesztette: uv6f0p, 2016.05.06. 12:28:48
  • gforce9 #6
    "Kellene törvényrt módosítani, hogy az orvos kiadhasson állandó receptet, amire a patika mondjuk havonta kiad egy doboz gyógyszert, orvosi rendelőbeni sorbanállás nélkül."

    Nekem írtak fel 3 havi adagot is, ha tuti olyan gyógyszerről volt szó ami kell és változatlanul kell. De állandó receptet nincs olyan orvos aki kiadna, mert akkor úgy szednéd a gyógyszert, hogy nem is lát. Rá van írva mindegyikre, hogy orvos felügyelete mellett szedhető. Úgyhogy ezen nem tudom miért kell csodálkozni. Ilyen törvény esztelenség lenne.

    Másrészt pedig egy balesetet szenvedett eszméletlen ember életét mentheti meg egy ilyen rendszer és már rég meg kellett volna csinálni.

    A biztonság miatt én is aggódom, mert a közpénzből készült szoftverek minősége és biztonsága a legtöbb esetben kritikán aluli.
  • uv6f0p #5
    Emberek!

    Nem láttátok a rendszert. Ennek már '95ben mennie kellet volna. A sok agyahlott itt akkor menjen sámánhoz, meg kézrátételes gyógyítóhoz. Akkor szakmailag: Egy egyszerű példa:
    Mari néni beteg és meg CT-zik Debrecenben. Gyógyítják, stb... Azt Mari néni nyáron úgydönt eljön a balatonra nyaralni. Rosszul lessz és kómába esik. Na most itt a közel egymilliós vizsgálatot újra meg kell csinálni vagy Veszprémben, vagy Kaposváron. Ha az orvos tudná, hogy Debrecenben mivel kezelték marinénit lhet hogy egy gyógyszeres kúra "feltámasztaná" 1 nap alatt, míg eme rendszer nélkül napokig cak azon sakkozik az orvos, hogy most ami a baja. Receptnél meg meg tudod nézni hogy hol van a gyógyszered a környező patikákba, és nem kell a ritka gyógyszeredért mondjuk havonta pestre menned, mert lehet a legközelebbi nagyvárosban van. És a legelső reklamálonak jelzem, hogy az IKIR úgy volt rossz ahogy, a HISCOM meg be lett integrálva az EESZT-be. Menjetek barlangba lakni.