Gyurkity Péter

Nebulát fotózott szülinapjára a Hubble 

Az űrteleszkóp fellövésének 26. évfordulójára egy részletes képpel szolgáltak az illetékesek.

A Hubble 1990 áprilisában indult útjára, így tavaly ünnepelte az azóta eltelt negyedszázados munkát, illetve annak jelentős eredményeit. Idén sem feledkeztek meg a NASA-nál az évfordulóról, ezúttal azonban egy nebuláról készült részletes képpel örvendeztették meg az érdeklődőket.

Az amerikai űrügynökség emberei egy picit csaltak, hiszen a Wide Field Planetary Camera-3 még februárban kapta lencsevégre a tőlünk mintegy 7100 fényévnyi távolságra lévő fiatal csillagot, amely maga körül egy hatalmas felhőt fújt fel. Maga a nebula 7 fényév kiterjedésű, vagyis a Nap és a legközelebbi szomszéd, az Alpha Centauri, közötti távolság másfélszeresét teszi ki, a csillag pedig 45-ször masszívabb a Napnál. A látványos jelenséget az okozza, hogy a forró gáz a napszél mintájára, óránként csaknem 6,5 millió kilométeres sebességgel távolodik el a csillagtól, maga előtt "göndörítve" fel a hideg csillagközi gázt, ezzel formálva meg a köd külső szélét.


Az egyik oldalon a hideg gázok sűrűbb régiójába ütközik a buborék széle, emiatt tűnik úgy, hogy maga a csillag nem pont középen helyezkedik el. A különböző gázok eltérő színekben pompáznak, az oxigén elég forró ahhoz, hogy kék színben legyen látható, míg a hidrogén és a nitrogén kombinált fénye már sárga színt kap. A Bubble Nebula belső struktúráját a szintén a csillagból származó ultraibolya sugárzás villantja fel, hasonlóan a korábban, még 1995-ben lencsevégre kapott társához, amely Eagle Nebula néven vált ismertté.

A rendkívül fényes, mintegy 4 millió éves csillag körüli ködöt eredetileg még 1787-ben fedezte fel William Herschel, ez minden valószínűség szerint (10-20 millió év leforgása alatt) szupernovaként fejezi majd be pályafutását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)