Szekeres Viktor
Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3.: A forradalom
Tanulmányt lehetne írni, hogy kell két teljesen korrekt film után egy harmadik résszel sárba tiporni egy címet. A végeredmény egy Jacques-Foches lett.
Hogy tetszett a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3?
Ugyan nem a mozikban, de itthon elég nagy sikernek bizonyult a több, mint 20 éve készített francia időutazós komédia, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, amit a második epizód fogadtatása még le is pipált, hogy utána, nagyon helyesen, az amerikai remake elhasaljon. Hosszú, hosszú szünet után valakinek (minden bizonnyal egy kockázati tőke-befektetőnek) eszébe jutott, hogy a jelenben, amikor minden régi tévésorozatot és mozifilmet felmelegítenek, elkélne egy harmadik rész is. Nem sok időbe telt összehozni a stábot (örömmel jöttek, naná) és a nem agyonfoglalkoztatott duót, a szkript is kész volt egy délután alatt, indulhatott a móka.
Jean Reno és Christian Clavier, vagyis Godefroy lovag, és hű fegyverhordozója, Jacques-Foches, a bolondos ismét útra kel, s ezúttal a 18. századi Franciaországban köt ki (mindenki emlékezhet, hogy ért véget a második rész), tehát a francia forradalom és a jakobinus diktatúra korában, ahol többek között Bonaparte Napoleon, Marat vagy Robespierre is él. No meg a főhősök rokonai, például egy másik Jacques-Foches, egy bizonyos Jacques Focheaux. Ő az, aki azonnal ki akarja végeztetni a két főszereplőt. Akiket persze nem olyan fából faragtak, hogy engedjék. Legalábbis az egyiküket biztosan nem.
Nagyon szomorú látni, hogy mennyire erőltetett a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3.: A forradalom. Lerí róla a küszködés, ami persze ellentmond annak, hogy a résztvevők viszont határozottan élvezik azt, amit csinálnak - még akkor is, ha pontosan tisztában vannak azzal, hogy mennyire alantas dologról is van szó. És nem azért, mert sok suttyó poén került a filmben (a régiekben is volt bőven), hanem inkább azok fantáziátlansága és önismétlő jellege a dühítő. Persze, vak tyúk is talál szemet-alapon olykor becsúszik a katyvaszba egy-egy aranyrög, kiemelkedően elborult vagy ravasz poén, de a szórakozásunk nagyját inkább csak az ismert szinkronhangok, valamint az a magyar szöveg jelenti, ami legalább nem rutinmunka volt a készítőjének, hanem tényleg fordítottak rá némi energiát.
Persze mindez a szöveg minőségének és a hangok ismertségének elismerése, mert egyébként sok minden rettenetesen idegesítő, ami elhangzik a szereplők szájából, köszönhetően annak, hogy állandóan fennhangon pofáznak és kiabálnak, miközben feleslegesen túlbonyolított sztorit próbálnak a torkunkon leerőltetni. Azt pedig ecsetelnünk sem kell, hogy rizsporos parókák ide vagy oda, egy 20. századi környezet sokkal nagyobb kultúrsokkot jelenthet a kép középkori jómadárnak, mint egy kétszáz évvel korábbi - ezért is kellett a sokszor egyszerű, ám mégis hatásos modern poénokat a gusztustalankodásokra lecserélni.
Aki látta az előzetest, annak van egy jó hírünk: a trailer abszolút nem félrevezető, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3.: A forradalom tényleg értékelhetetlen. (Ebből persze az is következik, hogy akinek tetszett az előzetes, annak ott a helye a moziban, nem fog csalódni.) Már a korábbi két rész sem volt túl veretes, valószínűleg csak félreértésből rangsorolja egy-két fokkal feljebb a kelleténél a népítélet, azonban azokban megvolt valami dőre báj, és helyenként igazán szórakoztatóra sikerültek - már amennyire szórakoztató lehet valami, amiben az egyik fő poén az, hogy a főhős neve fekáliára hajaz. Utóbbi tényező az új részben is jelen van, azonban minden más sajnos igencsak fantáziátlan lett. Pedig, ha van film, ami működhetett volna egy kicsit modernizálva, az ez lehetett volna. Csak éppen a készítők magasról tettek az egészre, ráborítottak egy nagy Jacques-Foches-t.
Jean Reno és Christian Clavier, vagyis Godefroy lovag, és hű fegyverhordozója, Jacques-Foches, a bolondos ismét útra kel, s ezúttal a 18. századi Franciaországban köt ki (mindenki emlékezhet, hogy ért véget a második rész), tehát a francia forradalom és a jakobinus diktatúra korában, ahol többek között Bonaparte Napoleon, Marat vagy Robespierre is él. No meg a főhősök rokonai, például egy másik Jacques-Foches, egy bizonyos Jacques Focheaux. Ő az, aki azonnal ki akarja végeztetni a két főszereplőt. Akiket persze nem olyan fából faragtak, hogy engedjék. Legalábbis az egyiküket biztosan nem.
Nagyon szomorú látni, hogy mennyire erőltetett a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3.: A forradalom. Lerí róla a küszködés, ami persze ellentmond annak, hogy a résztvevők viszont határozottan élvezik azt, amit csinálnak - még akkor is, ha pontosan tisztában vannak azzal, hogy mennyire alantas dologról is van szó. És nem azért, mert sok suttyó poén került a filmben (a régiekben is volt bőven), hanem inkább azok fantáziátlansága és önismétlő jellege a dühítő. Persze, vak tyúk is talál szemet-alapon olykor becsúszik a katyvaszba egy-egy aranyrög, kiemelkedően elborult vagy ravasz poén, de a szórakozásunk nagyját inkább csak az ismert szinkronhangok, valamint az a magyar szöveg jelenti, ami legalább nem rutinmunka volt a készítőjének, hanem tényleg fordítottak rá némi energiát.
Persze mindez a szöveg minőségének és a hangok ismertségének elismerése, mert egyébként sok minden rettenetesen idegesítő, ami elhangzik a szereplők szájából, köszönhetően annak, hogy állandóan fennhangon pofáznak és kiabálnak, miközben feleslegesen túlbonyolított sztorit próbálnak a torkunkon leerőltetni. Azt pedig ecsetelnünk sem kell, hogy rizsporos parókák ide vagy oda, egy 20. századi környezet sokkal nagyobb kultúrsokkot jelenthet a kép középkori jómadárnak, mint egy kétszáz évvel korábbi - ezért is kellett a sokszor egyszerű, ám mégis hatásos modern poénokat a gusztustalankodásokra lecserélni.
Aki látta az előzetest, annak van egy jó hírünk: a trailer abszolút nem félrevezető, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3.: A forradalom tényleg értékelhetetlen. (Ebből persze az is következik, hogy akinek tetszett az előzetes, annak ott a helye a moziban, nem fog csalódni.) Már a korábbi két rész sem volt túl veretes, valószínűleg csak félreértésből rangsorolja egy-két fokkal feljebb a kelleténél a népítélet, azonban azokban megvolt valami dőre báj, és helyenként igazán szórakoztatóra sikerültek - már amennyire szórakoztató lehet valami, amiben az egyik fő poén az, hogy a főhős neve fekáliára hajaz. Utóbbi tényező az új részben is jelen van, azonban minden más sajnos igencsak fantáziátlan lett. Pedig, ha van film, ami működhetett volna egy kicsit modernizálva, az ez lehetett volna. Csak éppen a készítők magasról tettek az egészre, ráborítottak egy nagy Jacques-Foches-t.
|
Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. - A forradalom (Les Visiteurs: La Révolution/)
színes, magyarul beszélő, francia komédia, 110 perc, 2016 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Jean-Marie Poiré forgatókönyvíró: Jean-Marie Poiré és Christian Clavier operatőr: Stéphane Le Parc zene: Eric Levi producer: Christian Clavier és Jean-Marie Poiré Christian Clavier (Jacques-Foches / Jacques-Focheaux) Jean Reno (Comte Godefroy de Montmirail) Franck Dubosc (Gonzague de Montmirail) Karin Viard (Adélaide de Montmirail) Sylvie Testud (Charlotte Robespierre) |
