Gyurkity Péter

Egészen fiatalok a Szaturnusz holdjai 

A holdak jó része 100 millió év körüli, a Titán legmagasabb pontja pedig 3000 méter feletti.

Az elmúlt napokban két új hír is megjelent a Szaturnusz holdjaival és gyűrűivel kapcsolatban. A most közzétett tanulmányban a holdak korát vizsgálták, míg a Cassini űrszonda a Titán hegyeit vette közelebbről szemügyre.

A hivatkozott tanulmányban arról írnak, hogy számítógépes szimulációval igyekeztek megtalálni a valószínű életkort, ami többek között azért lehetséges, mert a holdak befolyásolják egymás pályáit, ezáltal pedig következtetni lehet a keletkezési helyre. A távolabbi holdak esetében a korábbi elmélet helytállónak tűnik, a Titán például minden bizonnyal valóban egyidős a bolygóval, ám az összesen 62 példányból álló valóságos sereg jó része ennél sokkal fiatalabb. Életkoruk alig 100 millió év körül lehet, vagyis a Földön még a dinoszauruszok korát éltük, amikor ezen holdak kialakultak - az azonban továbbra is rejtély, hogy felszínük miért tarkított oly sok becsapódás nyoma által.

A NASA Cassini űrszondája eközben a Titán hegyeit vizsgálta meg, mégpedig saját radarja segítségével. A három különböző hegyvonulatból álló Mithrim Montes legmagasabb csúcsa eszerint 3337 méter magas, de ettől a többiek sem maradnak sokkal el, hiszen mindannyiuk esetében 3000 méter feletti magasságot mértek. Ezen kiemelkedő hegységek nagy része az egyenlítői régióban helyezkedik el, jelenlétük pedig komoly tektonikus erőkre utal. Az is világos, hogy a holdon folyók és esők erodálják a felszínt, ez a folyamat viszont a Naptól mért jóval nagyobb távolság miatt sokkal lassabb, mint a Földön.

Az illetékesek szerint nem valószínű, hogy a jövőben egy még magasabb csúcsra bukkanunk, így a következő lépés a kialakuláshoz vezető erők felvázolása lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!