Szekeres Viktor
Brooklyn - érdemes kivándorolni?
Minden díjszezonban vannak olyan filmek, melyeket a többség dicsér, de valójában csak szimplán jó, de közel sem Oscar-kaliberű alkotások.
Hogy tetszett a Brooklyn?
Az ötvenes években járunk, és egy ír lányt ismerhetünk meg, aki (valamiért) Amerika fele veszi az irányt, hátra hagyva családját, munkáját és addigi életét. Amerikában egy pap veszi pártfogásába, más lányokkal egy átmeneti otthonban éli életét a házinéni felügyelete mellett, s közben egy áruházban dolgozva ismerkedik meg az amerikaiak mindennapjaival, és az írhez képest olykor meglehetősen eltérő viszonyokkal.
A Brooklyn sikeresen adja át számunkra azt az életérzést, ami meghatározta ezt a korszakot - mind az amerikaiak, mind pedig a bevándorlók szemszögéből. Sőt, a bevándorlás idővel másodlagos témává válik - bár a honvágy mindvégig erős jelenléttel bír -, és inkább a személyes érzelmi világ, a nők helyzete, illetve az osztályrendszer kerül előtérbe. Kár, hogy amikor igazán belerázódnánk a sztoriba, akkor az szó szerint 180 fokos fordulatot vesz és új irányba indul el, ami nem biztos, hogy szerencsés döntés volt. Persze az alapul szolgáló regénynek köszönhetően a történet adott volt, azonban a két, kvázi külön film sajnos nem működik ugyanazon a szinten.
A sok közös vacsorával súlyosbított Brooklyn sajnos kissé súlytalan lett annak ellenére, hogy a kiemelt romantikus szál jópofára sikeredett, s ebben talán az egyébként kifejezetten jó humornak és a félszegségének is szerepe van. Az viszont sajnálatos, hogy a külsőségeknek (díszlet, jelmezek) köszönhetően élővé és lélegzővé tett világot nem sikerült sok érdekes, igazán 3D-s karakterrel megtölteni, pedig ez ma már elengedhetetlen, hogy a sterilitásnak a látszatát is elkerülje a filmes. A Brooklynban a legtöbb figura papírvékony, látszik, hogy nem a karakterizáláson volt a hangsúly, ami valahol elszomorító, hiszen a forgatókönyvet nem más írta, mint Nick Hornby, akinek több regényéből is készült már remek film.
A film kapcsán mindenki Saoirse Ronant fogja emlegetni, és nem csak azért, mert a fiatal színésznő valóban nagyon erős és hiteles alakítást nyújt, hanem azért is, mert más kiemelkedő momentuma még véletlenül sincs a Brooklynnak. A történet csordogál, a konfliktusok klasszikusak és kiszámíthatóak, a párbeszédek igényesek, de cseppet sem emlékezetesek (na jó, a végén azért felcsillant valami), karakterek híján a motivációk is neccesek olykor - a film több alkotóeleméről is elmondhatjuk, hogy jók, kitűnőnek viszont csak a főszereplőt fogja látni a néző.
A Brooklyn erősen biztonsági játékos film. Olyan stílusban készült ugyanis, ami nagyon kritikus- és nézőkompatibilis, aki meg akarja nézni a témája miatt, az jó eséllyel nem fog csalódni benne, s pár jó döntésnek köszönhetően (főszereplő, látványvilág, jelmez és haj) jó szájízt fog hagyni az emberben. Azonban ettől még nincs értelme semmilyen tekintetben sem elájulni tőle, hiszen inkább csak tisztességes iparos munka, mint pár éve mondjuk A királynő volt. Egész egyszerűen készítői oldalról hiányzik belőle a szív és a lélek.
Így hiába mondhatjuk azt mi is, hogy korrekt film, annak nem feltétlenül ajánlanánk, aki csak azért fizetne be rá, mert jelölést kapott a tavalyi legjobb filmek között az Oscaron (értsd: akit meg nem érdekel a téma, az messze kerülje el). Viszont akit érdekel az ábrázolt korszak és képes magát átadni az ötvenes évek érzelmi világának, az azért jó eséllyel kedvelni fogja. Mint ahogy azt a másik legalább egy tucat ugyanebben az időben játszódó, hasonló filmet, melyek korábban nem kerültek oda a tűz közelébe. A Brooklynnak ez idén sikerült, amire nem nagyon van racionális magyarázat, de mindenképp elismerésre méltó.
A Brooklyn sikeresen adja át számunkra azt az életérzést, ami meghatározta ezt a korszakot - mind az amerikaiak, mind pedig a bevándorlók szemszögéből. Sőt, a bevándorlás idővel másodlagos témává válik - bár a honvágy mindvégig erős jelenléttel bír -, és inkább a személyes érzelmi világ, a nők helyzete, illetve az osztályrendszer kerül előtérbe. Kár, hogy amikor igazán belerázódnánk a sztoriba, akkor az szó szerint 180 fokos fordulatot vesz és új irányba indul el, ami nem biztos, hogy szerencsés döntés volt. Persze az alapul szolgáló regénynek köszönhetően a történet adott volt, azonban a két, kvázi külön film sajnos nem működik ugyanazon a szinten.
A sok közös vacsorával súlyosbított Brooklyn sajnos kissé súlytalan lett annak ellenére, hogy a kiemelt romantikus szál jópofára sikeredett, s ebben talán az egyébként kifejezetten jó humornak és a félszegségének is szerepe van. Az viszont sajnálatos, hogy a külsőségeknek (díszlet, jelmezek) köszönhetően élővé és lélegzővé tett világot nem sikerült sok érdekes, igazán 3D-s karakterrel megtölteni, pedig ez ma már elengedhetetlen, hogy a sterilitásnak a látszatát is elkerülje a filmes. A Brooklynban a legtöbb figura papírvékony, látszik, hogy nem a karakterizáláson volt a hangsúly, ami valahol elszomorító, hiszen a forgatókönyvet nem más írta, mint Nick Hornby, akinek több regényéből is készült már remek film.
A film kapcsán mindenki Saoirse Ronant fogja emlegetni, és nem csak azért, mert a fiatal színésznő valóban nagyon erős és hiteles alakítást nyújt, hanem azért is, mert más kiemelkedő momentuma még véletlenül sincs a Brooklynnak. A történet csordogál, a konfliktusok klasszikusak és kiszámíthatóak, a párbeszédek igényesek, de cseppet sem emlékezetesek (na jó, a végén azért felcsillant valami), karakterek híján a motivációk is neccesek olykor - a film több alkotóeleméről is elmondhatjuk, hogy jók, kitűnőnek viszont csak a főszereplőt fogja látni a néző.
A Brooklyn erősen biztonsági játékos film. Olyan stílusban készült ugyanis, ami nagyon kritikus- és nézőkompatibilis, aki meg akarja nézni a témája miatt, az jó eséllyel nem fog csalódni benne, s pár jó döntésnek köszönhetően (főszereplő, látványvilág, jelmez és haj) jó szájízt fog hagyni az emberben. Azonban ettől még nincs értelme semmilyen tekintetben sem elájulni tőle, hiszen inkább csak tisztességes iparos munka, mint pár éve mondjuk A királynő volt. Egész egyszerűen készítői oldalról hiányzik belőle a szív és a lélek.
Így hiába mondhatjuk azt mi is, hogy korrekt film, annak nem feltétlenül ajánlanánk, aki csak azért fizetne be rá, mert jelölést kapott a tavalyi legjobb filmek között az Oscaron (értsd: akit meg nem érdekel a téma, az messze kerülje el). Viszont akit érdekel az ábrázolt korszak és képes magát átadni az ötvenes évek érzelmi világának, az azért jó eséllyel kedvelni fogja. Mint ahogy azt a másik legalább egy tucat ugyanebben az időben játszódó, hasonló filmet, melyek korábban nem kerültek oda a tűz közelébe. A Brooklynnak ez idén sikerült, amire nem nagyon van racionális magyarázat, de mindenképp elismerésre méltó.
|
Brooklyn (Brooklyn)
színes, feliratos, kanadai romantikus film, 111 perc, 2015 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: John Crowley forgatókönyvíró: Nick Hornby operatőr: Yves Bélanger zene: Michael Brook producer: Finola Dwyer szereplők: Saoirse Ronan (Eilis Lacey) Domhnall Gleeson (Jim Farrell) Michael Zegen (Maurizio) Emory Cohen (Tony) Mary O'Driscoll (Miss McAdam) Julie Walters (Mrs. Kehoe) |
