Gyurkity Péter

Virtuális valósággal juthatunk el a Marsra 

A NASA ennek megvalósulásáig újabb videókat tesz közzé a bolygóról, valamint a Ceresről.

Nemrég írtunk azon érdekes kezdeményezésről, amely a rendelkezésre álló VR-technológia felhasználásával segítené a jövőbeni Mars-küldetéseket, pontosabban azok résztevőit, hogy hatékonyabban küzdjenek a magány és a bezártság ellen. A NASA eközben az itthon maradók mindennapjait is érdekesebbé tenné, mégpedig szintén a virtuális valóság segítségével. Ennek érdekében még decemberben fogtak össze egy floridai médiacéggel, akik többek között a Mars One projekt, valamint annak megvalósíthatósági tanulmánya kapcsán fejezték ki érdeklődésüket. A VR-szimuláció a NASA és az MIT végzős hallgatói segítségével készülne el, ebben természetesen felhasználnák a jelenleg rendelkezésre álló képi anyagokat, amelyek a helyszínen készültek és később kerültek vissza hozzánk a meglévő űreszközök és kommunikációs rendszerek révén, a cél pedig a Mars nappaliba történő elhozatala lenne, hogy bárki kipróbálja, milyen érzés lesz majd egyszer felkelni a szomszédos bolygón.

A Mars 2030 Experience az SXSW 2016 zenei- és filmfesztiválon mutatkozik majd be, ezt követően pedig (idén nyáron) számos különböző platformon, így például az Oculus Rift és a Samsung VR Gear készülékeken is elérhető lesz, de a népszerű mobil operációs rendszereken is beszerezhetjük majd a szoftvert.

A NASA eközben videókkal igyekszik fenntartani az érdeklődést. Ezek közé tartozik a Facebook oldalán megjelent 360 fokos anyag, amely Mark Zuckerberg magyarázata szerint csak az első lépést jelenti, hiszen pusztán a korábban készült 57 állókép összevágásával hozták azt létre, vagyis nem arról van szó, hogy a 360 fokos videók rögzítésére alkalmas eszköz készítette volna a mozgóképes anyagot. A megjelenés révén azonban egy új szemszögből vehetjük szemügyre a Curiosity marsjárót és annak közvetlen környezetét, amelyet a Mars Hand Lens Imager (MAHLI) tett lehetővé.

Az űrügynökség a Ceres törpebolygóról is készített egy videót, amely a Dawn űrszonda által visszaküldött állóképek kombinálásával mutatja meg nekünk a felszínt, hogy megfelelő benyomást kapjunk a hasznos eszköz által látottakról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!