Szekeres Viktor

Húzós finálét ígért a The Walking Dead előzetese

Vasárnap pár hónapra leköszön a The Walking Dead.

Az AMC a vasárnap leadott idei hetedik epizódot követően rögtön leadta a The Walking Dead félévadát záró rész előzetesét, melyből kiderül, hogy a sorozat hősei elég nagy kulimászba kerültek. Hogy miképp és kiknek az árán menekülnek meg ebből, arra magyar idő szerint hétfő hajnalban fog fény derülni Amerikában, míg itthon pár órával később, a FOX egyik esti műsorsávjában.


Az első nyolc rész érdekessége, hogy alig több, mint egy nap leforgása alatt játszódott le, s talán ennek is köszönhető a hullámzó minőség, mely során remekül sikerült epizódokat botrányosan gyenge részek követtek. S ismét csak azt állapíthattuk meg, hogy a The Walking Dead írói nem tudják kihasználni a sorozatukban rejlő potenciált, a széria tovább is csak küszködik annak érdekében, hogy betörjön a legjobb 15-20 sorozat közé. De legalább az igen tömör üldöző bolyban folyamatosan jelen van, s ennyire gazdag kínálat mellett azért ez is szép teljesítmény. (Természetesen nézettséget tekintve már nincs gond a legjobbak közé kerüléssel, hiszen mindössze az NCIS és a The Big Bang Theory érdekel több embert, míg a 18-49-es korosztályban a TWD az egyeduralkodó.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!