MTI

Bitcoin számlái is vannak az Iszlám Államnak

Egy hackercsoport bizonyítékokat talált arra, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet bitcoin nevű digitális valutát is használ annak érdekében, hogy láthatatlanul bonyolítsa le pénzügyleteit és finanszírozza magát.

A GhostSec (Ghost Security Group, vagyis Kísértet Biztonsági Csoportot) nevű hackercsoport azt állítja, hogy több olyan bitcoinszámlára bukkant, amely a terrorszervezeté, és egyikükön hárommillió dolláros összeg volt virtuális valutában. A "hacktivisták" a Kronos Advisory nevű nemzetbiztonsági tanácsadó cég társalapítóját, Michael K. Smitht értesítették erről, miután kormányilletékesek nem szenteltek kiemelt figyelmet ennek.

A hackercsoport szerint az Iszlám Állam a törvénytelen forrásokból származó bevételeinek 1-3 százalékát - 4,7-15,6 millió dollárt - virtuális valutában tartja. A Fox News idézi az amerikai pénzügyminisztérium becslését, amely szerint az Irak és Szíria nagy részét uraló terrorszervezetnek évente 468-520 millió dollár bevétele származik elsősorban törvénytelen olajügyletekből, fosztogatásokból, zsarolásokból, önkéntes adományokból és váltságdíjakból. A GhostSec bejelentése néhány nappal az után látott napvilágot, hogy egy másik, nem kevésbé ismert nemzetközi hackercsoport, az Anonymus háborút hirdetett a terrorszervezet ellen a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek miatt.

Már korábban felmerült a gyanú, hogy az Iszlám Állam bitcoinokat is használ pénzügyei lebonyolításához, hogy a hatóságok ne tudják nyomon követni pénzmozgásait. A bitcoin csak virtuálisan létezik, a szabályozatlan digitális pénz egy fajtája. A virtuális devizával való kereskedelmet sehol sem szabályozzák, egy kormány sem ismerte el ezeket legális fizetőeszközként, nem tartoznak egyetlen ország hatóságának, jegybankjának felügyelete alá sem, használatukat szinte lehetetlen nyomon követni.

A bitcoint többnyire hagyományos valutáért vásárolják - általában dollárért, euróért, fontért és yenért - közvetlenül egy másik személytől vagy internetes platformokon, majd ezt követően bekerül egy úgynevezett digitális pénztárcába, és bizonyos termékek, illetve szolgáltatások megvásárlására használják, vagy visszaváltják hagyományos valutává. A bitcoin értéke ezeken a platformokon a kereslet-kínálathoz igazodva változik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • saba30 #2
    https://sg.hu/cikkek/115415/penznek-ismerte-el-a-bitcoint-az-europai-unio-birosaga
  • ostoros #1
    Már értem miért kellett nekik egy egész ország. Az össze áram a szerverekre van kötve és bányásznak. :)