Gyurkity Péter

Sikerrel landolt a Blue Origin rakétája 

Jeff Bezos cége váratlanul beelőzte a visszatérő rakétákkal kísérletező SpaceX-et.

A SpaceX több sikertelen próbálkozása mellett idén a riválisként megjelenő Blue Origin saját tesztjéről is beszámoltunk. Ez már jelezte, hogy a szegmens többszereplőssé vált, még akkor is, ha szigorúan csak a visszatérő rakéták területére gondolunk. Most váratlanul be is előzték vetélytársukat, mivel rakétájuk sikerrel landolt a szárazföldön.

A cég hivatalos oldalán adott hírt a történelmi tettről, kiemelve, hogy lépésről-lépésre haladnak a távlati cél megvalósítása felé, amely a tartós űrbéli jelenlétről szól. Emellett egy rövidebb videót is közöltek, amelyben mindenki szemügyre veheti a visszatérést, különös tekintettel a sikeres landolásra, amelyre ezúttal a szárazföldön, az utolsó pillanatokban bekapcsolt BE-3 hajtómű és a póklábak segítségével került sor - hiba nélkül, hiszen a gyorsítórakétában nem esett kár, minden a terv szerint alakult.


Érdemes megjegyezni, hogy a cég már áprilisban megpróbálkozott a bonyolult manőverrel, akkor azonban hidraulikus problémák miatt nem jött össze a vertikális landolás. Ezúttal viszont minden sikerült, a légkörbe való visszatérést és az ereszkedést (zuhanást) sikerült kontrollálni, a sebességet először mintegy 600 km/h-ra csökkenteni (dacára annak, hogy a magasban csaknem 200 km/h-s oldalszél zavarta a procedúrát), majd pedig a rakéta a megfelelő pozícióba állt, a lábakat kinyújtotta, és az utolsó 30 métert már alig 7 km/h-s süllyedésben tette meg.

Elon Musk a SpaceX részéről gyorsan gratulált a sikeres manőverhez, ám azt is hozzátette, hogy az űr elérése és a Föld körüli pálya között van némi különbség, a kettőhöz nagyságrendileg eltérő energiára van szükség, így ő óvatosabban fogalmazna a bejelentésekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #36
    Hát a kutatás sosem termel hasznot pénzügyi értelemben, na de majd az ipari megvalósítás!
  • overseer-7 #35
    igen én is egyet értek veled..
    én ironizáltam lentebb..
    persze, hogy fontos az űrkutatás..
    de pénzügyi értelemben hasznot nem nagyon termel..
    egyedül talán ott mutatkozik profit generátor ahol újabb műszaki és tudományos felfedezéseket tesznek az űrtechesek.. erre felépítenek egy technológiát az iparban és újabb kommersz termékek és szolgáltatások jöhetnek létre, ami valódi hasznot generál, profitot és a termékekkel és szolgáltatásokkal újabb problémákat oldhat meg az emberiség.
  • Irasidus #34
    Elnézést, félre értettem. Sorry!
  • ostoros #33
    " Nem ártana a haszon, és az érték szavakat kiszótárazni, mert más jelent mit amire használod őket."
    Nem én, hanem overseer.
  • Irasidus #32
    "Ezzel együtt igenis vastagon megéri az űripar, mert bár közvetlen pénzügyi hasznot nem hoz, csak áttételesen, de a belőle fakadó technológiai fejlődés bőven kárpótol minket érte."

    Mi hoz közvetlen pénzügyi hasznot? Az, hogy fizetnek valamiért az szerintem közvetlen.

    "Már hogy érhetné olyan értelemben haszon az emberiséget? ... Egyébként is csak a ritkasága miatt neki tulajdonított virtuális értéke van."

    Nem ártana a haszon, és az érték szavakat kiszótárazni, mert más jelent mit amire használod őket.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.11.29. 22:13:30
  • ostoros #31
    Ez egy jó nagy marhaság volt. Már hogy érhetné olyan értelemben haszon az emberiséget? Jön E.T. a földönkívüli és arannyal fizet a kávéért, vagy mi? Az emberiség pénzügyi hasznot úgy tud felhajtani, hogy más emberektől elszedi a pénzét. Az emberiség egészére nézve ezért pénzügyi szempontból ez egy zéró összegű játék.
    Olyan értelemben soha nem is érheti haszon az emberiség egészét.
    Megmondom miért: ha például több ezer tonna aranyat tudnának tisztán lehozni az űrből, az emberiség vagyona attól nem lesz nagyobb. Mivel az arany értéke leesik. Egyébként is csak a ritkasága miatt neki tulajdonított virtuális értéke van.

    Ezzel együtt igenis vastagon megéri az űripar, mert bár közvetlen pénzügyi hasznot nem hoz, csak áttételesen, de a belőle fakadó technológiai fejlődés bőven kárpótol minket érte.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2015.11.29. 21:59:39
  • Irasidus #30
    "jólvan.. én úgy értem, hogy hiába csinálok meg mondjuk valami űrkütyüt.. valami eszközt amit ott fent lehet csinálni.. megcsinálom, kifizetnek rá több millió dollárt nekem.. abból van egy rész profit. ... Azt ennyi. lehet hogy hazahoz egy kis üstükös port, vagy színesebb, élesebb képet hoz a plútóról. De összeségében nem éri anyagi haszon az emberiséget."
    Dehogy nem. Megcsinálsz egy műholdat megrendelésre - akárcsak egy autót - azaz pénzért(!) és neked lesz belőle hasznod. Az űriparnak csak igen kis hányada a science és exploration (azaz tudomány és felfedezés). A legnagyobb része a kommunikációs és helymeghatározó eszközök, meteorlogikai, földmegfigyelő, és hadászati eszközök, illetve hordozórakéták.
    "Ha én egy céget hozok létre, ami kombájnokat állít elő magvakra, zöldségekre vagy gyümölcsökre, és ezt a terméket eladom, én is profitálok belőle, meg az is akinek eladtam, mert ő meg a saját vállalkozásában hasznot és hasznos termékeket állít elő.. ami többlet árú még a piaci versenyben alacsonyabbra szoríthatja az árakat és jótékony hatása van ez a folyamat magára a társadalomra is."
    Ugyanezt csinálják a műhold/rakéta és egyéb űreszközöket gyártók. Eladják magát a terméket, illetve a termék szolgáltatásait (tv, kommunukáció, gps, ásványkicsek kutatása, mezőgazdaság, metorologia, stb.)
    "De ha én mondjuk létrehozok egy nagyon drága vackot.. és nagyon drágán felküldöm had keringőzzön a föld körül.. akkor a végeredmény semmi más, csak egy nagy rakás nagyon drága fém meg műanyag az egész.. mintha összegyűjtenék nagy nehezen több tonna aranyat.. majd kilőném az űrbe.. nem kell az már senkinek.. "
    Az nem vacak, hanem egy olyan eszköz ami vagy szolgáltatást ad (lásd fentebb), vagy kutatást végez. Utóbbi, több haszonnal is jár. Egyrészt azt a "vacokot" - amit kifejlesztetek - később lehet földi alkalmazásban is hasznosítani, tehát eladod, és lesz belőle pénz. De maga kutatás is rengeteg szakembernek ad munkát, azaz pénzt. Viszont egy nagyon fontos dolog, hogy az alapkutatást nem pénzügyi vagy bármely más megtérülő haszon alapján finanszírozzák, hanem a világ megismerésének céljából! Ezt lehet nem szeretni, mert mondjuk téged nem érdekel a költetted lévő világ, csakis a pénz és a haszon (ez esetben ajánlanék egy jó orvost, mert ez egy szocipata jellemzője), de attól még az emberi jellem így működik, kíváncsi és ezért sok pénzt, és erőforrást áldoz. Enélkül a jellemvonás még barlangban ülnénk.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.11.28. 21:46:49
  • overseer-7 #29
    jólvan.. én úgy értem, hogy hiába csinálok meg mondjuk valami űrkütyüt.. valami eszközt amit ott fent lehet csinálni.. megcsinálom, kifizetnek rá több millió dollárt nekem.. abból van egy rész profit.
    ..aztán az történik, hogy beépítik a cuccot, használják.. csinálnak ezt azt az űrben. Azt ennyi. lehet hogy hazahoz egy kis üstükös port, vagy színesebb, élesebb képet hoz a plútóról. De összeségében nem éri anyagi haszon az emberiséget.

    Igazából az űripar egy hatalmas nagy pénznyelő. Ökonómiailag maga a csőd.

    Ha én egy céget hozok létre, ami kombájnokat állít elő magvakra, zöldségekre vagy gyümölcsökre, és ezt a terméket eladom, én is profitálok belőle, meg az is akinek eladtam, mert ő meg a saját vállalkozásában hasznot és hasznos termékeket állít elő.. ami többlet árú még a piaci versenyben alacsonyabbra szoríthatja az árakat és jótékony hatása van ez a folyamat magára a társadalomra is.

    De ha én mondjuk létrehozok egy nagyon drága vackot.. és nagyon drágán felküldöm had keringőzzön a föld körül.. akkor a végeredmény semmi más, csak egy nagy rakás nagyon drága fém meg műanyag az egész..

    mintha összegyűjtenék nagy nehezen több tonna aranyat.. majd kilőném az űrbe.. nem kell az már senkinek..
  • Irasidus #28
    Olvasd el ezt, SpaceX – a kezdetek: első rész,második rész

    A te véleményed mire alapozod nem tudom, de azért én tájékozódnék mielőtt valamilyen témában megszólalok.
  • saxus #27
    Muhaha, ezt te sem gondolod komolyan... Pátosz meg a többi. Az. Itt nem a pátosz és az egyéb maszlag a mozgatórugó, hanem az, hogy ha a másik hamarabb csinálja meg, letarolja a piacot.