MTI

Biztonsági kapuk és névre szóló vonatjegyek Franciaországban

Biztonsági kapukon kell december 20-tól Párizsban és az észak-franciaországi Lille pályaudvarán azoknak áthaladniuk, akik a Thalys szuperexpressz vonataira kívánnak felszállni - jelentette be Ségolene Royal francia közlekedési és környezetvédelmi miniszter.

A francia kormány a 130 áldozatot szedő, november 13-i párizsi merényleteket követően döntött a nemzetközi járatok biztonságának megerősítéséről. A Thalys szuperexpresszek Franciaországból Belgium, Hollandia és Németország felé közlekednek. Egy ilyen vonaton történt egy, az utasok által meghiúsított merénylet augusztus végén.

A miniszter azt mondta, hogy még december 20. előtt felállítják a kapukat Párizsban és Lille-ben. Ségolene Royal utalást tett arra, hogy Brüsszelben, Amszterdamban és Kölnben is hasonló intézkedésre lehet számítani, s a francia kormány vizsgálja a névre szóló vonatjegyek bevezetésének lehetőségét is. A pályaudvarokon az utasok átvizsgálását és a csomagok ellenőrzését is tervezi az állami vasúttársaság, az SNCF, a színházakban és a rendezvénytermekben a merényletek után életbe léptetett intézkedésekhez hasonlóan.

A miniszter ugyanakkor nem támogatja a vasúti biztonsági szolgálat felfegyverezését, amelyre korábban Guillaume Pepy, az SNCF elnöke tett javaslatot. Franciaországban eddig csak a London felé közlekedő Eurostar járatainál működött biztonsági kapu.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!