Szekeres Viktor

A The Martian még az Interstellart is leveri

Minden jel arra utal, hogy a Mentőexpedíció Amerikában 200 millió dollár fölé kúszhat.

Nagy lehet az öröm a 20th Century Foxnál, hiszen Amerikában igen jól alakulnak a Mentőexpedíció (The Martian) című scifi bevételei. A Matt Damon főszereplésével készített film nem elég, hogy remekül rajtolt, a második hétvégére mindössze 32%-ot csökkent a bevétele, ami pazar teljesítménynek számít egy blockbuster részéről. És ezzel a csökkenéssel vasárnap este már 108,7 milliós bevételnél járt a film, márpedig tavaly, a Christopher Nolan-féle Csillagok között ilyenkor még csak 96 milliónál volt.

Ha pedig abból indulunk ki, hogy a Mentőexpedíció nagyjából tartani fogja a különbséget, akkor összességében természetesen sikeresebb lesz a Csillagok közöttnél, mely 188 millió dollárral zárta az amerikai futását. Márpedig ez azt jelenti, hogy akár a 200 milliós amerikai bevétel elérése sem lehetetlen. Kérdés, hogy a nemzetközi színtéren sikerülni fog-e a bravúr, leveri-e Ridley Scott Chris Nolant. A Marsos scifi premierje után nem sokkal 118,5 millió dollárnál áll, míg a "konkurencia" összesen 487 millió dollárig jutott Amerikán kívül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • theone91 #3
    Azért azt is érdemes megemlíteni, hogy a könyv, melyből adaptálták is szintén sikeres volt.

    Valószínűleg a világpiacon is legyőzi majd az Interstellart, a kínaiak megőrülnek a űr/scifi filmekért (ergo hatalmas a film piaca ott) és ahogy az Interstellar is, úgy a The Martian is átjutott a szigorú kínai külföldi filmkvótán. Gondolom hasonló arányokkal lehet számolni majd ott is.
  • ostoros #2
    Nem láttam az interstellart, de a Marsi számomra azért élmény, mert azt láthatjuk, hogy egy ember, aki elvileg halálra van ítélve, nem adja fel, és életben marad.
    Méghozzá úgy, hogy használja az agyát, vagyis pont abban jeleskedik, ami emberré tesz minket.
  • Wittgen #1
    Gondolom az is belejátszik, hogy a Martian inkább feelgood film, mintsem dráma, mig az Interstellar kőkemény sírós film.