MTI

Hamarosan Pekingben is futnak vezető nélküli metrószerelvények

Elkészült Kína első teljesen automatizált, vezető nélküli metrószerelvénye az északkelet-kínai Csangcsun városban található üzemben - jelentette a kínai média.

A Changchun Railway Vehicles gyártotta föld alatti vasúti szerelvényt a tervek szerint még az idén forgalomba helyezik Pekingben. Legfeljebb 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladhat majd, és 1262 utas szállítására lesz alkalmas. A szerelvény a korábbi hírek szerint a 10 állomásból álló, 15,2 kilométer hosszú jangfangi vonalon, a főváros délnyugati részében fog közlekedni. A szakemberek szerint rendkívül biztonságos lesz annak ellenére, hogy közvetlen emberi beavatkozás nélkül halad, mivel működtetése során az egyik legkorszerűbb technikát alkalmazzák.

Az első vezető nélküli metróvonatokat Koppenhágában helyezték forgalomba, de Párizsban, Barcelonában, Nürnbergben és Budapesten is futnak már ilyenek. A pekingi önkormányzat az utóbbi években hangoztatta, hogy a magántőke fokozottabb bevonására törekszik a metróépítésben. Az egyik legnagyobb építtető a helyi médiában arról nyilatkozott, hogy az építtetés költségei az elmúlt 6 évben csaknem megduplázódtak: a belvárosban immár kilométerenként elérik az 1 milliárd jüant (43 milliárd forint), miközben 2007-ben 571 milliót számláztak.

A kínai fővárosban legutóbb tavaly év végén adtak át egy újabb 27 kilométeres metrószakaszt, további három vonalon pedig végeztek az aktuális bővítéssel. A fővárosi metróhálózat 18 vonala ezzel 527 kilométert tesz ki. Az idén 4 új vonal építésébe kezdtek. A tervek szerint 2020-ra megduplázzák a föld alatti vonalak hosszát, amely akkorra elérheti az 1000 kilométert. Pekingben 1960-ban építették meg az első kínai föld alatti pályát, amely védelmi célokat szolgált; a civil lakosság 1971 januárja óta utazhat metrón. A több mint 20 milliós metropoliszban jelenleg átlagosan 10 millió utas közlekedik naponta metrón.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #1
    Hát én nem ülnék fel egy ilyen metrószerelvényre,amig a számítógépem időnként ...lefagy !