Szekeres Viktor

Jó pár Transformers-mozifilmet láthatunk az elkövetkező 10 évben

A Hasbro és a Paramount Transformers-filmekkel fogja elárasztani a közönséget.

Eddig is szó volt arról, hogy a Paramount igazi filmes univerzumot tervez húzni a Hasbro robotos gyerekjátékai, a transzformerek köré, s ezt most hivatalos forrásból is megerősítették. Stephen J. Davis, a Hasbro Studios első embere a Cannes-ban megrendezésre került MIP Junioron beszélt, és elmondta, hogy az elkövetkező tíz évben több Transformers-filmet is el fognak készíteni - Michael Bay és más partnereik közreműködésével. Ennek érdekében három hónapos időszakra egy valódi írószobát rántottak össze, amely segítségével megtervezték a Transformers-univerzum elkövetkező tíz évét, kiemelt történeti sarokpontjait. David konkrétan az ötödik mellett egy hatodik, egy hetedik és egy nyolcadik mozifilmes epizódot is említett.

Az írószobában, mint ahogy már hírt adtunk arról, valóban neves és elismert írókat sikerült összegyűjteni. Az íróstáb élén az Oscar-díjas Akiva Goldsman állt, de a csapatnak tagja volt Robert Kirkman, a The Walking Dead-képregény atyja, a tévésorozatos író Steven S. DeKnight (Spartacus, Daredevil) és Jeff Pinkner (Lost, Fringe), a Vasemberért felelős Art Marcum és Matt Holloway, a több Marveles képregény-filmet is jegyző Zak Penn, valamint Ken Nolan, Geneva Robertson-Dworet, Christina Hodson és Lindsey Beer.

Korábban csak annyit vehettünk biztosra, hogy lesz Transformers 5, valamint egy animációs film, mely eredettörténet lesz, és a Cybertron bolygón játszódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!