Szekeres Viktor

Jack Ryan-tévésorozat készül

Tom Clancy népszerű regényhőse tévésorozat-szereplő lesz.

Már jó ideje értesülhettünk arról, hogy a Paramount stúdió tévés kirendeltsége elkezdett dolgozni egy Jack Ryan-tévésorozat tervén, most pedig arról számolhatunk be, hogy a széria meg is fog valósulni, hiszen otthonra talált. A projektre az Amazon csapott le és rögtön berendelt belőle egy teljes évadot, így a készítőknek nem kell holmi pilotokkal vesződnie. Más kérdés, hogy így az egész sorozat lutrinak minősül.

A Jack Ryan-tévésorozatot Graham Roland írja Carlton Cuse közreműködésével, az egyik produkciós partner pedig az a Platium Dunes lesz, melynek egyik alapítója Michael Bay. A tévésorozat természetesen Tom Clancy népszerű regényhősére fog épülni, azonban nem a könyvek direkt adaptációja lesz, habár az egyes epizódok minden bizonnyal fognak meríteni a regényekből is. A napjainkban játszódó történet középpontjában a fiatal Ryan fog állni.

Érdekesség, hogy a karakter 1984-es könyves debütálása összesen öt mozifilmben volt főhős, s négy különböző színész is eljátszhatta: először Alec Baldwin, majd kétszer Harrison Ford, utána következett Ben Affleck, míg legutóbb Chris Pine.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #1
    Pedig a könyvek, amelyekben szerepel, olyan méretű írások, hogy tényleg csak sorozatban érdemes feldolgozni őket. Amúgy meg, ha nem a könyveket dolgozza fel, kár Jack Ryan-nek keresztelni a sorozatot.