Gyurkity Péter

Nokia 222 - olcsó mobil a Microsofttól

A cég nem mond le a hagyományos készülékekről, legújabb példányuk nagyobb akkumulátort kapott.

A Microsoft még 2013-ban vásárolta fel a Nokia telefonos üzletágát, azóta pedig több fontos döntésre is sor került. A Windows operációs rendszert futtató okostelefonokon már nem használják a finn gyártó márkanevét, a hagyományos mobiloknál azonban tovább él a jól ismert brand, amire jó példa a most bemutatott újabb készülék.

A Nokia 222 a kétezres évek elejére-közepére emlékeztet hagyományos formájával, amihez a mostanában szintén nem túl gyakran látott hardveres jellemzők társulnak. A kijelző például mindössze 2,4 hüvelykes, a támogatott felbontás 120 x 160 pixel, vagyis ez nem fog minket elkápráztatni részletességével. A processzort meg sem említik a felsorolásban, erre talán nincs is nagy szükség, az viszont kiderül, hogy a belső tároló mérete 32 GB, ez pedig microSD révén tovább bővíthető.


A hátoldalon egy 2 megapixeles kamera kapott helyet, ezt FM rádió, MP3-lejátszó alkalmazás, a Nokia Series 30+ szoftveres platform, Bluetooth 3.0, valamint egy némileg méretes, 1100 mAh-s akkumulátor egészíti ki, ez utóbbi révén pedig (legalábbis a cég ígérete szerint) egy álló napon keresztül beszélgethetünk majd. Nyilvánvaló, hogy ezen, vagyis a hosszú üzemidőn van a hangsúly, hiszen hasonló eredményt az okostelefonok terén egyelőre nem igazán várhatunk el sem a belépő szintű, sem pedig a csúcskategóriás megoldásoktól, a hagyományos készülékeknél azonban nincs szükség jelentős technológiai áttörésre a kedvező mutató eléréséhez.

A hivatalos megjelenés szeptemberben esedékes, az ár mindössze 37 dollár. A készülék dual-SIM változatban is kapható lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #4
    Én okostelefonnal is gond nélkül eltelefonálok :) Igaz nem droidos hanem Win-es így zökkenőmentes a hívás, nem indul újra nem fagy be, nem hív fel senki csak úgy :)
  • MsUser #3
    És ha bejön nekik pofára esik az android világ. Sokkal használhatóbb mint telefon.
  • Cefet #2
    végre egy értelmes (értsd : használható) telefon
  • PeeTeR #1
    kell *.*