Szekeres Viktor

Mozifilm készül a Borderlandsből

Újabb kedvelt játék mozifilmes verziója készülhet el.

Az elmúlt években valószínűleg sokak fejében megfordult, hogy a Borderlands című videójáték alapján igencsak lenne értelme készíteni egy mozifilmet. Nos, ezen delikvensek kívánsága nemsokára megvalósulhat, hiszen a Lionsgate bejelentette, hogy elkezdte fejleszteni a Borderlands-mozifilmet, mégpedig Avi Arad és Ari Arad producerek közreműködésével. (Előbbi neve ismerős lehet, hiszen olyan filmeket istápolt, mint a Pókember vagy a Vasember.)

A Lionsgate főnöke szerint természetesen azt tervezik, hogy a Borderlandsből a mozis (illetve tévés) világban is ugyanolyan sikeres franchise lehet, mint a játékok között, tehát közel sem csak egy filmet terveznek. A stúdió természetesen egy merész, provokatív filmet képzel el, mely nemcsak a videójáték rajongóinak készülne, hanem új nézőkkel is megismertetné a Borderlands brandet. Egyelőre sem a bemutató tervezett dátuma nem ismert, mint ahogy még a forgatókönyvíró és a rendező személye is rejtély.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • A1274815 #7
    Tökmindegy, normális játék adaptáció még nem készült.

    Ha Boll rendezi f* lesz, ha valaki más, akkor meg sz*.
  • Griphons #6
    Uhhhh pont arra gondoltam, nehogy Uwe Boll rendezze, mert akkor még a játékot is kinyírják.
  • Ragnaar #5
    A játék nem volt rossz, filmen nyilván sokminden a forgatókönyvön múlik, ott nincs lootolás meg szintlépés ami behúzza a playert a játékba.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.08.31. 16:59:41
  • Atisz #4
    Remélem a Mester, Uwe Boll rendezésében.
  • Wittgen #3
    Gondolom a Mad Max nem várt sikerén felbuzdulva úgy gondolták, hogy egy hasonló filmmel ők is arathatnak valamicskét.
  • wormwood777 #2
    Remélem azért nem lesznek túl kreatívak. Úgy, hogy egy percet nem játszottak egyik résszel sem és "majd én kitalálom, ehhez a hangulatú világhoz milyen sztori meg karakterek illenek!" Aztán lesz belőle valami huszadrangú cucc ami új nézőket nem vonzz be, de viszont a játékosok meg nem ezt várták. :P A játékok fő cselekménye annyira azért nem sokrétű, hogy ne lehetne belőle meríteni és az eredeti alapján filmet készíteni, remélem így lesz. Másik dolog amitől tartok: Szinte már látom magam előtt a kicsit sem vicces, ripacskodó és gagyin meganimált Claptrap-et. :P
    Ne így legyen.
  • KRTuning #1
    Hát jobb ötlet, mint a csatahajó/torpedó, a tetris, meg a minecraft filmek...