Szekeres Viktor

Megadta magát a Disney: itthon is világpremier lesz az új Star Wars

A kamerázó magyar kalózok miatt sokáig szívtunk és még szívni is fogunk, de a Star Wars esetében a Disney-nek minden fillér számít.

Szoktál kamerás verzióban filmeket nézni?
  • Igen, előfordul.
  • Csak, ha kiemelkedően jó a minőség.
  • Soha.
Eredetileg a Star Wars: az ébredő Erő magyar premierje december 24-én lett volna, mely tény a film iránt érdeklődő többséget minden bizonnyal teljesen hidegen hagyta, azonban a legnagyobb fanatikusok minderre foguk szívásával reagáltak, hiszen a világ nagy részén, így például Amerikában is már december 18-tól meg lehet nézni. Azonban nemrég kiderült, hogy a Disney beadta a derekát és itthon is december 18-án, pénteken lesz a sokak által várt akciófilm bemutatója.


Mint ismeretes, ezt a világpremier-embargót a Disney egyfajta szankcióként léptette életbe a hazai kamerás kalózfelvétel készítők munkásságát "elismerve". A példastatuálás előzménye az volt, hogy 2011 tavaszán a Másnaposok 2 (egyik) első warez kópiája Magyarországról került fel a netre, minek köszönhetően a gyártó, Warner Bros. stúdió úgy döntött, hogy új filmjeit nem a világpremierrel egy időben, hanem minimum egy héttel később fogja itthon vetíteni.

A történelem két évvel később ismételte önmagát, hiszen akkor a Disney rágott be ránk, ugyanis a Vasember 3 (egyik) első kamerás warez kópiája Magyarországról került fel a netre. A stúdió ennek hatására ugyanazt a döntést hozta, mint a Warner, egy héttel eltolta következő tervezett premierjét. Majd pedig az összes hazai premierjével kapcsolatban azt a döntést hozta a stúdió, hogy itthon egy-két hét késéssel kerülhetnek csak bemutatásra. Ennek köszönhetően például a legtöbb Marvel-filmet a magyarok a világon az utolsók között láthatták mozikban.

A büntetés ténye természetesen valahol érthető volt, az persze már kevésbé, hogy a mozinagyhatalmaknak számító országok közül, melyekből ugyancsak kerülnek fel kamerás kópiák a netre (olykor egyértelműen látszik, hogy orosz vagy spanyol nyelvű, esetleg távolkeleti a forrás), miért nem részesültek hasonló fokú dádázásba. A büntetés formája viszont igen kérdéses, hiszen azzal csakis a nemkamerázó nézőket sújtják, a kamerás warez scene pedig köszöni szépen, jól van a magyar felvételek nélkül is. Bár az való igaz, hogy egyes hazai ripek kiemelkedően jó minőségűek voltak. De ha csak erről lenne szó, akkor egy egy hetes késéssel felkerülő, hazai forrású kamerás verzió is ugyanúgy megtalálhatná a közönségét.


Szerinted milyen lesz az új Star Wars?
  • Eszméletlen jó.
  • Nem várok sokat.
  • El fogják cseszni.
Aki azonban abban reménykedik, hogy a Disney megenyhült és az új Csillagok háborúja-epizód hazai világpremierje egy új időszaknak is a kezdete egyben, azt sajnos ki kell ábrándítanunk, ugyanis a stúdió továbbra is fenn szándékozik tartani a premierembergót. Ami egyébként nemcsak a Disney-bemutatókat érinti, hanem közvetve más filmekét is, hiszen egy csúszó Marvel-alkotás esetében előfordulhat, hogy más filmek világpremierjeit is el kell csúsztatni, hacsak nem akarnak gyors bemutatójukkal direkt versenybe bocsátkozni a szuperhősökkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #31
    A legtöbbre lehet, hogy fel lehet, de a nagyobbakra (több seeder, több tartalom) nem. Nyilván ennek nem minőségi oka van, hanem egy nagy, reklámokból élő, bejáratott oldalnak nem éri meg, hogy a hatóságok cseszegessék emiatt.
  • Zombee #30
    Majdnem 3 millióan látták összesen az előzmény trilógiát moziban, szinte biztos, hogy ez is a millió közelébe megy, ha a nem jól sikerült új trilógia a csökkenő nézettség ellenére is majdnem 800 ezer nézőt vonzott a 3. résszel. Azért az a millió néző egy langyos 4-5 millió dollárra elég is lenne.
    Utoljára szerkesztette: Zombee, 2015.09.02. 10:12:42
  • WoodrowWilson #29
    Igen, tuti a magyar piac akkora bevételt jelent a Disney-nek, hogy nem merik megkockáztatni, hogy ne menjenek el az emberek a rossz kritikák miatt az első héten.
  • Sir Cryalot #28
    ez a jj egy főállású , dudebro-film-rendező-nek tűnik
  • Szefmester #27
    Engem kicsit aggaszt hogy eltörlik a büntit... Nekem valahogy ez azt jelzi hogy nem bíznak annyira a filmben hogy merjenek várni a bemutatóval, mert az első blogok leírják mekkora trágya lett a végeredmény, és akkor az emberek nem fognak már elmenni.
  • ostoros #26
    Ez meg a másik...
  • aru #25
    Nincs szükség kamerás filmek nézésére, mert a csúszás annyi szokott lenni, hogy előbb fent van DVD minőségben, mint ahogyan moziba kerül nálunk a film!

    Ez a csúszás lényegében jó, mert így nem fizetem ki a mozijegy árát! Nekem spórolnak!
    Utoljára szerkesztette: aru, 2015.09.01. 16:24:15
  • Sir Cryalot #24
    -hát pl. nem azt a screenshotot kéne nézni amin nincsenek finom részletek hanem pl.

    drótkerítést, mutass valami olyat, biztos van . És a drótkerítés bizonyos távolságból egyenszürkébe vált akkor az nem éjdzs dí.


    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2015.09.01. 15:19:03
  • ostoros #23
    Azért azt is tegyük hozzá, hogy a kamerások igen jelentős része, jó minőségű. Csak ezt is romboljuk már, mert ez pénzügyi érdek.
  • kjhun #22
    Akkor, nézd meg ezt:

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!



    Terminator: Genysis

    Kamerás HDRIP, nagyjából ~DVDRIP minőségű.