MTI

Tönkretette a Google autóját a spanyol paradicsomcsata

Súlyosan károsodtak a kamerák, letörtek a tükrök, az ablaktörlők, behorpadt a motorháztető a Google autóján, amely a Tomatina nevű világhírű spanyolországi paradicsomcsatáról készített felvételeket - közölte a cég.

A kelet-spanyolországi Bunolban szerdán rendezték meg immár 70. alkalommal a paradicsomcsatát, amelyben 22 ezer ember több mint 150 tonnányit dobált egymásra körülbelül egy órán keresztül. A Google autója behajtott a csata kellős közepébe, ahol pillanatok alatt beborították a szétmálló paradicsomdarabok. Ráadásul a harc hevében sokan fel is másztak rá és onnan dobálták a paradicsomot.


A cég hivatalos blogjában közölte: nem állt szándékukban behajtani az ütközetbe, eredetileg azt tervezték, hogy a csata előtt és után készítenek képeket a Google Street View alkalmazása számára. Az autót ért károkat ugyanakkor másodlagosnak tekinti a vállalat és hangsúlyozta, hogy szerencsére az autó nem okozott személyi sérülést. Azt egyelőre nem lehet tudni, miként keveredett a kocsi a paradicsomütközet kellős közepébe. A helyi polgármester vizsgálatot indított, hogy megtalálja azokat, akik a rongálásáért felelősek.


A paradicsomcsatára, amelyet már hetven éve minden augusztus utolsó szerdáján tartanak, 96 országból érkeztek résztvevők. A túlérett, puha paradicsom hajigálása számukra sem veszélytelen: többen szenvedtek zúzódásokat, volt, akinek a szeme sérült meg, mert telibe találta egy paradicsom.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #1
    lolfail