Gyurkity Péter

Európában is jön az Oppo R7 Plus

A kínai megjelenés után az USA és Európa következik a sorban, néhány kérdőjellel.

Idén - a többi kínai gyártóhoz hasonlóan - az Oppo háza táján sem volt hiány az új jövevényekből, a csúcskategóriában például már májusban felbukkantak az első hírek az R7 és az R7 Plus típusokról, amelyekről akkor néhány kép is megjelent. Előbbi az Egyesült Államokban azóta hivatalosan is elrajtolt, a nagyobbik testvér esetében azonban csak most esedékes a nyugati piacokon való debütálás.

Az Oppo R7 Plus a hivatalos oldal tanúsága szerint egy még nagyobb, egészen pontosan 6 hüvelykes kijelzővel érkezik, vagyis ez már kifejezetten egy phablet megoldás - igaz, az utóbbi időben mintha ez a megnevezés eltűnőben lenne, hiszen a gyártók számára ma már az 5,5 hüvelyk számít a mainstream kategóriának. A támogatott felbontás nem változik, ez továbbra is 1080p, mint ahogy a külső is az eredeti változat esetében már látott alumínium-magnézium ötvözet. Ehhez egy nyolcmagos Snapdragon 615 chip, 3 GB RAM, egy 32 GB-os, ám microSD révén tovább bővíthető belső tároló, valamint egy méretes, 4100 mAh-s akkumulátor társul, gyorsfeltöltési funkcióval.

A képkészítésért a hátoldalon egy 13 megapixeles, f/2.2 Sony IMX278 kamera, az előlapon pedig annak 8 megapixeles társa felel majd, érdekes módon azonban az USA-ban nem lesz elérhető az LTE-elérés támogatása, hiszen az ehhez szükséges frekvenciák hiányoznak a listáról. Hazánkban nem lesz gond ezzel, de természetesen a 3G és a 2G támogatása az Atlanti-óceán mindkét partján megoldottnak tekinthető. A dual-SIM opció szintén megtalálható a felsorolásban, ezt pedig a Color OS és az Android Lollipop egészíti ki.

Az ár egyelőre ismeretlen, de mivel Kínában a készülék 470 dollárnak megfelelő összegért kapható, ez talán Európában sem lesz sokkal magasabb ennél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #2
    Pláne, hogy most tolták ki gyárkapun az első 4K (5.5") telefont.
  • PeeTeR #1
    a kijelzo valahogy meh... find 7 tulajkent nem igazan ertem - 5.5"@1440x2560 QHD 538PPI(LTPS-GG3) - R7+ 6"@1920x1080 pixels Full HD, 377PPI(AMOLED-GG3)

    raadasul 3000 vs 4100 -as akku - jobban tetszene 6" -on a QHD
    Utoljára szerkesztette: PeeTeR, 2015.09.01. 12:30:51