Gyurkity Péter

Az óceán vízével termel áramot egy új erőmű 

Nemcsak a hullámenergia, de a különböző vízrétegek eltérő hőmérséklete is hasznos lehet.

Nem is olyan rég számoltunk be az első hullámenergia-konverter beüzemeléséről, amely egyelőre kisebb méretekben igyekszik igazolni a megoldás létjogosultságát. Szintén a Hawaii-szigeteken helyeztek üzembe egy alternatív fejlesztést, amely viszont a hőmérsékleti különbségekre épít.

A Makai Ocean Engineering erőműve a Natural Energy Laboratory of Hawaii Authority (NELHA) telephelyén kezdte meg munkáját, mégpedig a szárazföldön, ám a környező vizeket felhasználva. A megoldás a 19. századból származó Ocean Thermal Energy Conversion (OTEC) koncepciójára épül, amely a felszínhez közeli melegebb, valamint a mélyebben lévő hidegebb vízrétegek egyidejű felhasználásával termelne áramot. A rendszer belsejében csőrendszer fut, amelyben alacsony forráspontú folyadék, így például ammónia kap helyet. Ez utóbbi a rendszer egy részén a melegebb víz hatására gőzzé alakul, így meghajthatja az erre kijelölt turbinákat, majd pedig ezt követően a hidegebb, 1000 méteres mélységből felpumpált víz segítségével kondenzálódik, hogy folyadékként térjen vissza a kiindulási pontra.


Ahogy említettük, az ötlet egyáltalán nem új, a gyakorlati megvalósítás azonban eddig váratott magára, mivel az 1930-ban Kubában megépült első erőművet hamarosan egy vihar tette tönkre, a többi példány pedig túlságosan kicsinek és kevésbé hatékonynak bizonyult - az olajárak csökkenése pedig oda vezetett, hogy nem is nagyon próbálkoztak a technológia tökéletesítésével. A most üzembe helyezett példány egyelőre 120 helyi háztartás igényeit fedezi, ez nyilván a későbbiek során tovább skálázható lenne.

Az olajár ugyan az elmúlt hónapokban ismét összeomlott, ez azonban valószínűleg nem lesz tartós, az OPEC jobb belátásra térhet, ami rövid időn belül újabb emelkedést hozhat magával. A megújuló energia iránt amúgy is élénk az érdeklődés, így nem kell attól tartanunk, hogy egy esetleges kudarc elveszi a szakemberek kedvét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #34
    Ez terelés, mivel én CSAK azokat a kijelentéseidet vitattam mik a középiskolás fizikával sincsenek köszönő viszonyban, azt, hogy ez mennyire éri meg, teljesen más kérdés! Egy biztos, hogy ezt nem veled fogom megvitatni, mivel láthatólag nem is tudod, hogy eszik vagy isszák amiről beszélsz. Dilietatizmus amit csinálsz, egy kis trollkodással és rengeteg személyeskedéssel megfűszerezve. Ez nálam nem jön be, bocs. :(
  • molnibalage83 #33
    Melyik részét nem érted annak, hogy nem azt mondom, hogy nem működik hanem azt, hogy ennek is pontosan az a hibája, mint az összes "zöld" erőműnek? A kibaszottul alacsony teljesímény sűrűség és ahhoz képest irdatlan beruházási költség.

    Komolyan mondom gyakorold már az értő olvasást, mert ez valami eszméletlen, amit itt levarrsz...
  • Irasidus #32
    Össze vissza beszélsz, és nem vagy hajlandó minimálisan sem utánanézni miről van szó. Ez a rendszer nem Carnot körfolyamotot használ, hanem Rankine-ciklus vagy körfolyamatot. Másrészt a hatásfok, teljesítményt valóban minden rendszer működésének alapfeltétele, csak ugye az nem cáfolat, ha kérdéseket teszel fel... Bökd ki végre, hol a hiba, miért nem működik! De eddig egyetlen számítás sem láttam tőled, csak alapvető fizikai és működésbeli tévedéseket. Apropó cáfolat, nem cáfolata egy ilyen eszköz működésének a szélerőmű, sem a az élővilágra gyakorolt hatása, viszont trollkodásra kiváló eszköz. Csak egyet ne felejts el, egy működő eszközről beszélünk, amit már mérnökök elkészítettek, igazoltak, kiszámoltak.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.09.04. 14:12:20
  • molnibalage83 #31
    És melyik részét nem érted annak, hogy a Carnot körfolyamat akkor is érvényes rá, mert hőerőgép...? Nem fogod fel, hogy tökmindegy, hogy ammónia a munkaközeg vízgőz helyett? Van egy alsó és felső hőmérséklete a körfolyamatnak, ami alapvetően meghatározza a hatásfokát és a teljesímény sűrűséget is. És ezt nem tudod növelni, mert a tengervíz hőmérséklete adott.

    Vizuális példát akarsz? Nézd meg, hogy a 2MWe max teljesíményű szélkerék ami kb. 3,3 MWe mechanikusan az mekkora. Ezuán nézd meg, hogy mekkora egy ugyanekkora gázturiba. Na mitől is van eltérés? Segítsek...?

    Az egész folyamat lényeg az hogy különböző hőmérsékletű közegek hőáramát nyerd ki, a közegeket meg szivattyúval mozgatod és még komprimálsz is.

    Ez nem vérre megy, de mi a frászkarikáért vegyelek komolyan, ha a termodinamika legalapabb tényeire teszel magasról..? Milyen vita / eszmecsere lehetséges így? Kb. semmilyen...

    Ezen felül azt sem láttam, hogy milyen fantasztikus hatása lenne annak az élővilágra, hogy a környező víz természetes hőeloszlását hazavágod. Én nem vagyok tegerbilológus, de érdemes lenne ennek utánajárni.
  • Irasidus #30
    "Minden körfolyamatra érvényes a Carnot hatásfok. Teljesen mindegy, hogy vízgőzzel (gőzturbina), ammóniával (ez a cucc) vagy éppen gázturinánról van szó, ahol levegő a munkaközeg. "

    Linkeltem egy wikit, meg egy működő prototípust. El sem olvastad a működési elvét. Nem levegő a hajtóközeg, és nem gőzturbináról van szó. Ezért sem értem miről beszélsz. Tényleg egy kicsit vissza foghatnád magad, ez nem vérre megy...
  • molnibalage83 #29
    Egyébként meg mi a baj a helyesírásommal és melyik kommetben? Még ezt sem volt pofád leírni...
  • molnibalage83 #28
    Mert a helyesírásra a fórumozás közben nem sokat adok. Tipikus nyelvtannáci komment, teljesen irrelevenás. Ha ez érdekel, akkor a lektorált HTKA-s írásaimat nézd meg. Ja, hogy a műszaki tartalomhoz hozzászolni nem tudsz ugye.... Most akkor mondjam azt, hogy ez a fajta hozzáálást beilleszthetném bárhova? Semmihez nem tudsz érdemben hozzászólni, csak a helyesírás a modor megy... Király...

    Sehol nem tagadtam, hogy az erőmű nem létezik, de ezzel szemben ő ezt állítja. Kibaszottul elegem van azokból, akik folyamtosan meg akarják mondani, hogy én mit mondtam és mit nem... Talán nem az ilyeneket kellene bannolni...? Hm...?

    A kommentem arra vonatkozik te nagyon te, hogy hol hajtogat folyamatosan hülyeséget ez a szerencsétlen. És akkor csodálod, hogy elszakad a cérna nálam? Mondom én CSINÁLTAM erőművi hősémát. Nem egyet.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.09.03. 15:51:42
  • Cefet #27
    Az a baj drága barátom, hogy akinek más a véleménye, mint Neked, azt élből sértegeted, jelzőkkel illeted. Csak ezért a szokásodért egy rendes helyről már rég bannoltak volna. A helyesírásod pocsék, a modorod szintúgy. A nyilvánvaló érveket sem fogadod el, Te vagy az agy, mindenki más hülye.
    Sajnos ezt a kommentemet szinte bárhová beilleszthetném, ahol Te megjelentél...
  • molnibalage83 #26
    Azzal ugye tisztában vagy, hogy ökörséget beszélsz?

    Nem tagadtam sehol sem a létét... Minden körfolyamatra érvényes a Carnot hatásfok. Teljesen mindegy, hogy vízgőzzel (gőzturbina), ammóniával (ez a cucc) vagy éppen gázturinánról van szó, ahol levegő a munkaközeg.
  • Irasidus #25
    Azzal ugye tisztában vagy, hogy te egy működő, és már megépített eszköznek létét tagadod? klikk



    Teljesen értelmetlen a több száz fokos víz összehasonlítása az ammóniával, amikor az ammóniának a forráspontja -33 fok, és telített gőznyomása is más mint a vízé. Mielőtt Carnot-ciklusról beszélsz, nem ártana elővenni egy középiskolás fizikakönyvet és megnézni az adatokat, hogy szobahőmérsékleten mennyi az ammónia telített gőznyomása. Ez megint csak szalmabáb érv, nem kell az ammóniát több száz fokra melegíteni, ha alacsonyabb hőmérsékleten fonáspontja. A szélenergiának ehhez semmi köze. Szemléltetésként nézd meg ezt a videót.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.09.03. 00:27:42