Szekeres Viktor

Tarolt az új Mission: Impossible

Ennyi kell egy film sikeréhez: jó reklámkampány és még jobb kritikák.

A nálunk csütörtökön bemutatásra kerülő Mission: Impossible: Titkos nemzet (Mission: Impossible - Rogue Nation) remek példa arra, hogy egy filmsorozat esetében nem biztos, hogy az első részek sikerülnek legjobban. A kritikaösszesítő RottenTomatoes ugyanis bizonyítékot szolgáltat arra, hogy míg a Brian De Palma által rendezett első rész éppen, hogy csak "friss" lett 62%-os mutatójával és John Woo folytatása csak 58%-ot ért el, addig a harmadik, J.J. Abrams rendezte epizód már 70, míg az utóbbi két film Brad Bird és Christophen McQuarrie dirigálása mellett kiemelkedő, 93%-os teljesítményt produkált. Ez a Titkos nemzetnél 178 pozitív és mindössze 13 negatív kritikát jelentett.

Nem meglepő tehát, hogy Amerikában igen erősen, a gyártó Paramount stúdió elvárásait jócskán felülmúlva indított a film, három nap alatt 56 millió dollárt jövedelmezve. Ez természetesen az első helyet jelentette az MI5 számára a hétvégi bevételi toplistán odaát, és az epizódnak esélye van arra, hogy az eddigi legsikeresebb résszé váljon. Ehhez mindössze a második rész 215 milliós teljesítményét kell felülmúlni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!