Szekeres Viktor

A Terminator: Genisys is beég Amerikában

A Tomorrowland után úgy tűnik, hogy az új Terminátor-film is zakózni fog az amerikai mozikban.

Minden jel arra mutat, hogy a Terminator: Genisysnek komolyan meg kell küzdenie azért, hogy átjusson hazájában a 100 milliós bevételi határon, ami mindenképp azt jelenti, hogy nincs túl nagy érdeklődés a film iránt - legalábbis olyan nem, mint amilyenre számított a gyártó stúdió, amikor meghatározta a rebootra költendő összeget. A Terminator: Genisys szerdán és csütörtökön összesen 16 milliós bevételt jegyezhetett fel, míg pénteken 10,7 milliót.

Ezzel az összeggel a film ugyan heti vetélytársa, a Magic Mike XXL előtt van, de egyrészt utóbbi film fillérekből készült, másrészt még ez sem jelenti azt, hogy Schwarzeneggerék megszerzik a hétvégi toplista első helyét, ugyanis már pénteken is csak a bronzéremre volt elegendő a teljesítménye. Az első az Agymanók volt 12,5 millió dollárral, míg a második a Jurassic World 11,8 millióval. A Terminator: Genisys kezdése a hétvégére vetítve nagyjából 27-28 milliós lesz.

Marad tehát, hogy a film az elmaradt bevételeket nemzetközileg kalapozza összes, ugyanis az Amerikán kívüli közönség már jóval kevésbé kritikusabb.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Paddy #31
    Megnéztem moziban a filmet ...sajnos. Ebben a filmben Arnie kiparodizálta az első két rész sikerét. A film íróját jó lenne leültetni az első két rész elé és megnézetni vele vagy 100x, aztán még egy párszor. Öregedő Terminátor elcsesződő alkatrészekkel? What??? A terminátor könyvek (az első két rész könyvei)) nem győzik kihangsúlyozni, hogy a T szériák (101 és 800) minőségi titánium vázból készültek. Nem is beszélve arról, hogy a Skynet teremtményei milyen mesteri célzó berendezéssel voltak ellátva. Erre mit csinál a ferde szemű T 1000-es? Vaktában lövöldöz a falra. A sztorinak a foságyúságát most nem fejteném ki, mert arról könyvet lehetne írni.

    Mindent egybe vetve, ha Terminátor filmről beszélünk azalatt továbbra is az első két rész értendő. Igen, gyermekeim piszok régen készültek azok a filmek, de a szavatosságuk máig kenterbe veri az ilyen szarokét, mint a mostani vagy az azelőtti két rész.
  • GaborT28 #30
    Te komolyan olyan filmeket hasonlítgatsz össze, amiket 20-30 év választ el? grat...
  • VolJin #29
    Szerintem meg a T4 volt a legjobb. Bár ezt az újat még nem láttam.
    A T3 egyértelműen a T1 klónja volt, ráadásul jobbra is sikerült.
  • VolJin #28
    A Terminátor 4 szerintem jobb volt, mint az első. Fura nekem ez a nyávogás, hogy régen milyen jó filmek voltak. Már nem azért, de a T1 egy szimpla BBÜ volt (baszós, bunyós, üldözős). Szóba került a batman is. Na, az első batman filmek igazi gegek voltak. Én azért ültem be rájuk, hogy röhögjek. Egy szürreális komédia volt az egész. A reboot már nem is érdekelt. Évekre rá meg leadták a tévében. Hatalmas meglepetés volt. A szürreális idiotizmus helyett egy sötét tónusú komor, rendben összerakott akciódrámát kapott az ember, ami jobb volt, mint az eredeti.
  • ostoros #27
    Ez marhaság. Csak arról van szó, hogy időközben bővülnek a nemzetközi piacok. Kínában 20 éve tudod ki járt moziba? Hát nem sokan. Talán annyian mint a magyarok. Ma már nem ez a helyzet.
  • tibisan #26
    én is megnéztem , és szerintem meg ez volt az eddigi legjobb..látszik a filmen , hogy james cameron besegített a filmbe ..legalábbis a történetbe
  • Ragnaar #25
    Nolan Batman filmjei pl. vagy úgy általában Nolan filmjei emlékezetesek maradnak szerintem Dark knightban pl. kb. 3 filmre való cselekmény van.. Tény hogy kevesebb már az újdonság, mint régen volt.. Ezt a plakátot elnézegetve meg max. egy TV sorozatra tippelnék.(Bár nem mintha a T1 és T2 tele lett volna ismert oscardíjas színészekkel)
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.07.06. 12:35:27
  • Whysper #24
    -- bud spencer és terence hill filmek -- 8))))))))))))))
  • Voltan #23
    Szóról szóra egyetértek veled, akár én is írhattam volna.
  • Zombee #22
    A vén csatalovak még emlékeznek azokra az időkre, amikor egy filmhez jó folytatás készült. És ha már egyszer készült egy jó film, miért ne lehetne az a mérce. A Mad Max-nek sikerült, bár az mindvégig George Miller projektje volt, egyik részt sem adta oda másnak. A Jurassic World, bár nem ér az első rész nyomába, de legalább nem lett vállalhatatlan, nagyon jó kis kalandfilm lett.