MTI

50 százalékkal növelte forgalmát a Bónusz Brigád

A Bónusz Brigád internetes kereskedő cég forgalma közel 50 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, elérte a 2,7 milliárd forintot - közölte a cég.

Kaprinay Zoltán, a cég egyik alapítója az eredményes működést a vállalat sikeres építkezésének és a kellő időben végrehajtott átalakításának tulajdonította. Rámutatott: értékesítési modelljük lehetővé teszi, hogy naponta több mint 2 millió emberhez juttatják el ajánlataikat. Tájékoztatásuk szerint a Bónusz Brigád 2010-es fennállása óta több tízezer ajánlatot jelentetett meg. Az internetes közösségi vásárlói portálon jelenleg is 600-féle termék, 800-féle szolgáltatás érhető el. A kialkudott árengedményeknek köszönhetően pedig a vásárlók számára több mint 16 milliárd forintot spóroltak meg az indulás óta.

Kaprinay Zoltán kérdésre válaszolva elmondta, hogy a cég tavalyi jutalék-árbevétele - az eltérő szolgáltatások miatt bruttó 15-35 százalék között változó jutalékokból származóan - elérte az 570 millió forintot. Az adózott eredmény 27,4 millió forint volt 2014-ben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!