Ötvös Tibor

F1 2015 - videón az újdonságok


Közeledik az F1 2015 megjelenése és most megismerhetjük az összes újdonságot, amit kínál nekünk a program.

Kisebb késés után hamarosan, egészen pontosan július 10-én megjelenik a száguldó cirkusz játékváltozatának idei kiadása, mely a készítők szerint számos újdonságot tartalmaz majd (mi kicsit másképp látjuk ezt). Hogy mindenkit meggyőzzenek igazukról, megérkezett egy friss trailer, melyben a Championship Season és a Pro mód is megmutatja magát.

Az F1 2015 nem titkoltan egy reboot akar lenni, azaz a 2010-hez képest nem kapunk túl sok új lehetőséget. Amit azonban mégis érdemes megemlíteni, az a Kampány. Szabadon választhatunk ki egy pilótát, akivel letudhatjuk az egész szezont. Érdekes még a Championship Season, ahol minden segítséget és kijelzőt elvesz a gép és így teljesen magunkra vagyunk utalva a versenyek közben (nem lesz flashback sem).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • atiwrc #5
    Azért régebben voltak játékok, amik mindent megvalósítottak, amit lehet(akkor még korlátlan gumi és motor használat volt).
    Azért mert a Codemasters nem csinál meg mindent a gumikkal, motorokkal, képernyő kiejlzők feliratokkal kapcsolatban stb., ne húzzuk már le a jó kis régi gameket.....
  • joeperry #4
    "soha senki nem vette a fáradságot, hogy megcsinálja a mai F1 -re jellemző szabályrendszert"

    Vajon miért?
  • balat86 #3
    Inkább a pocsék irányításon kellene változtatni, mert még a 13 éves, EA féle F1 2002 is simán ráver erre a fosra.
    Utoljára szerkesztette: balat86, 2015.07.05. 13:46:26
  • lac coo #2
    nem volt , és most sincs normális f1 game ezen kívül ....
    soha senki nem vette a fáradságot, hogy megcsinálja a mai F1 -re jellemző szabályrendszert ....sok játékban van f1 ( vagy annak mondott ) autó, de F1 verseny sehol .
    Már az elején bukik minden más, mikor végtelen számú gumiszett áll rendelkezésre ...

    Amúgy igaz, semmi újítás, megint egy F1 játék ahol F1 autók, f1 szabályok szerint, közismert pilótákkal és ezer éve ismert pályákon versenyeznek, mennek körbe körbe ! :))

    amúgy meg teljesen jónak néz ki, aki játszik dirt Rallyval az tudja, hogy kicsit másképp állt hozzá a codemasters a dolgokhoz, remélem itt is így lesz, eddigi videók alapján jó eséllyel ....

    Csicsa az nem lesz több, legfeljebb néhány plussz animáció, de lehet így körbemenni majd mint ezen a videón, és utána nyavalyogni, hogy rossz a sisak, meg más színű a kesztyű vagy egyéb marhaságok ! : )



    ( Eső effekt még nem működik ....)




    Utoljára szerkesztette: lac coo, 2015.07.05. 07:51:00
  • atiwrc #1
    "Amit azonban mégis érdemes megemlíteni, az a Kampány. Szabadon választhatunk ki egy pilótát, akivel letudhatjuk az egész szezont"

    Ilyen egy marhaságot, Grand Prix 2! 1996-os játék, vígan lehet bárkivel teljes vb-t menni kedvünk szerint. Bár szerintem az utána lévő többi F1 gameben sem volt máshogy.
    Bármennyi és bármekkora nagy hülyeséget le tud a Codemasters nyomni az emberek torkán? Vélhetően le mert évről évre veszik és hangoztatják hogy "hű de jó game".....