MTI

Robbanni fog a visel­hető eszközök piaca

Okosórák, fitnesszkarkötők, VR-szemüvegek - megindul a küzdelem a cégek között a domináns operációs rendszer szerepéért.

Az első negyedévben is megőrizte bővülő lendületét és újabb piaci szereplők közelgő belépésével további növekedés elé néz a viselhető számítástechnikai eszközök ("wearables") világpiaci forgalma - jelezte az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat. Prognózisuk szerint az idén 72,1 millió különféle viselhető számítástechnikai eszközt értékesítenek a világpiacon, 173,3 százalékkal többet a 2014-es 26,4 milliónál. A növekedés pedig öt év alatt évi átlagban 42,6 százalékos lesz, így 2019-re eléri a 155,7 milliót.

"A kifejezetten meghatározott feladatokra gyártott, azaz harmadik fél által készített alkalmazások futtatására nem alkalmas viselhető eszközök forgalma lendületes növekedést mutat" - mutatott rá Jitesh Urbani, az IDC elemzője. A Fitbit, a Xiaomi és hasonló gyártók hatalmas lökést adtak a 100 dollár alatti árkategóriájú készülékeknek és ez a lendületes növekedés az idén is folytatódik - tette hozzá. Az ilyen készülékekből 2014-ben 22,1 milliót értékesítettek, az idén pedig ennél várhatóan 76,0 százalékkal többet, 39,0 milliót. 2019-re a készülékek forgalma 66,3 millióra emelkedik.


"Az "okos" viselhető készülékek, azaz mások által készített alkalmazások futtatására is alkalmas készülékek forgalma 2016-ban előzi majd meg az egyszerű készülékekét" - mondta Jitesh Urbani. Okos viselhető készülékekből 4,2 milliót értékesítettek 2014-ben, az idén pedig várhatóan 33,1 milliót, 683,0 százalékkal többet. A forgalom 2019-re 89,4 millió lesz. Az olyan készülékek, mint az Apple Watch vagy a Microsoft Hololens a számítástechnikai egy teljesen új fejezetét nyitják meg, a felhasználók egyszerű viselhető készülékekről az "okos" készülékekre való átállása pedig az alkalmazásfejlesztők és kiegészítők gyártói előtt nyit majd meg teljesen új piacokat - mondta.

Az okos viselhető készülékek terjedésével párhuzamosan pedig megindul a küzdelem a domináns szerepért az egyes szoftverplatformok között is - mutatott rá Ramon Llamas, az IDC kutatója. Az Android Wear, a Tizen és a WatchOS egyre jobb kezelőfelületet, felhasználói élményt és alkalmazásokat kínálnak. Mindez pedig folyamatosan emeli majd a felhasználói elvárásokat is azzal kapcsolatban, hogy a viselhető készülékeknek tulajdonképpen milyen feladatokat kell ellátniuk. Még nem látjuk teljesen tisztán végül milyenek is lesznek ezek a viselhető készülékek, de az építőkockák, amiből összerakjuk őket, már megvannak - fejtette ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #7
    Ja és az értelmesebbjéért (piackutatásért) fizetni kell ... Ami ingyenes az annyit is ér , vagy elfogult,

    jelenesetben mindkettő fennforog ( a semmitérő elfogultság)...
  • fonak #6
    Anno valami filmben a fegyenceken volt ilyen karperec, az tényleg robbant.
  • barret #5
    A következő okos cucc a péniszgyűrű lesz:D
    Figyelmeztet ha nemibetegsége van a kiszemelt csajnak,
    és egyből orvost hív.
  • Sir Cryalot #4
    -idáig a klozetban volt ?
    -egyébként ezek az előrejelző cégek max. az ilyen clickbait-trollkodásig szoktak eljutni, amit a clickbait hírportálok előszeretettel átvesznek, az olvasók pedig elszenvedik a trollkodást.
  • dzsagon #3
    A jóisten fonjon kalácsot a farkamból, ha valaha is a karomra csatolok ilyen cuccot.
  • AgentKis #2
    Azok a piacok szoktak "robbanni" amik tömeges VALÓS, igényt fednek le. "Régebben" az internet majd a mobiltelkó volt ilyen, mostanában a mobil netezés lehetősége (nem hiába, hogy az okosTV piac a tablethez képest inkább fingik, mint "robban").
    Szóval a robbanás akkor várható, ha tömeges valós igény lesz a termék mögött...
    Jelenleg egy nyakba akasztott vízálló phabletnél aligha van jobb ajánlat használhatóság és igény szinten. Persze, ha újra a szöveges üzenet lesz a divat a fészbúkon, akkor jó lehet egy okos óra. De én erre kevés esélyt látok... Ahogyan arra is, hogy a világnépesség 1%-ánál többnek valós igénye lenne egy pulzusmérős karperecre. Én speciál 10 percet sem dolgoznék érte...
    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2015.06.19. 13:29:47
  • Skylake #1
    Általában a lufik durrani, azaz robbanni szoktak.

    Azok a viselhető IT cuccok lesznek a piacon sikeresek, amelyek valóban széles kört lesznek képesek megcélozni, és (mégpedig) olyan szolgáltatásokkal, amelyekben a mobiltelefonok és tableteknél jobbak, korlátaik (kijelzőméret, implementálható funkciók száma) ellenére. Más esetben a lufi kidurranását szinte biztosra veszem.