MTI

Hatalmas bizánci hajóra bukkantak a Fekete-tenger mélyén

Hatalmas, feltételezhetően bizánci hajóra bukkantak a Fekete-tengerben egy mélységi kutatással foglalkozó orosz búvárklub tagjai.

Roman Dunajev, a Rosztov-Dive nevű klub vezetője a Rosszijszkaja Gazeta című orosz napilapnak elmondta, hogy Szevasztopol térségében, 86 méteres mélységben találták meg a mintegy 125 méter hosszú hajót. Nem árulta el az értékes lelet pontos helyét, hogy az illegális kincsvadászok ne bukkanhassanak rá. Az orosz kutatóbúvárok vezetője annyit azonban elmondott, hogy a feltételezésük szerint bizánci hajón több száz amforát és egyéb tárgyakat szállítottak, amelyekkel annak idején a görög államvárosok kereskedtek. A Rosszijszkaja Gazeta internetes oldalán egy videofelvételt is közzétettek, amelyen jól láthatóak a tenger mélyén fekvő amforák is.


A hajót vastag iszapréteg borítja, ezért is maradhatott meg eredeti állapotában. Egyes szakértők úgy vélik, hogy bizánciak építhették, mások szerint a Krím félszigeten az időszámítás előtti 2300-tól létező Boszporoszi Királyság területén. Azt se zárják ki, hogy a Nagy Sándor makedón uralkodó halálát követőn létrejött Szeleukida Birodalomban építették a most fellelt hajót.

Viktor Lebegyinszkij történész szerint a 10-11. században készült tengeri közlekedési eszköz különleges, mert korának legnagyobb eddig fellelt példánya. Feltételezhetően egy másik hajóval ütközhetett, és emiatt süllyedt el. A régészek a kutatóbúvárok segítségével azt is meg szeretnék állapítani, hogy a másik hajó is ott fekszik-e a Fekete-tenger mélyén és mikor történhetett az ütközés. A régészeti leletnek köszönhetően a szakemberek jobban megismerhetik az ókori kereskedelmi és kulturális kapcsolatok szervezését a Fekete-tenger régiójában, valamint a bizánci kereskedelmi hajózás működését.

Roman Dunajev azt reméli, hogy új fejezetet nyithatnak meg a Fekete-tenger északi részének történelmében. Június elején az orosz védelmi minisztérium és az orosz Földrajzi Társaság közös expedíciója is csatlakozik a kutatásokhoz. A Rosztov-Dive nevű búvárklubot 2002-ben hozták létre a második világháborúban elpusztult hajók felkutatására. A szervezet 2006 óta a Krímben is aktív kutatást végez - írta a Rosszijszkaja Gazeta orosz kormánylap. A Krím félszigetet tavaly márciusban csatolták Ukrajnától Oroszországhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #5
    A kor és a méret meglepő lenne.
  • wraithLord #4
    Azért a hajóból is felvehettek volna valamit.
  • ostoros #3
    És erről komolyan ez jutott eszedbe?
  • sertrex #2
    Hát nem tudom, de nekem, a videót nézve az jutott eszembe, hogy ott van a történelem egy mozdulatlanná dermedt darabja és végigfutott a hátamon a hideg. Emberek! Ez a cucc ott fekszik ezer vagy több ezer éve. ;)

    Utoljára szerkesztette: sertrex, 2015.05.28. 17:18:14
  • Skylake #1
    Na, majd kiemelik, hogy Putyika parádézhasson vele, hagy vakuljon a sok alattvalója. Kerekekre kell tenni, aztán végiggördíteni a téren a most kinyomott tankokkal együtt.