MTI

Star Trek-űrhajó formájú irodaház épült Kínában

Kína egyik milliárdosa, a Star Trek nagy rajongója cégbirodalmának központját az amerikai tudományos-fantasztikus televíziós filmsorozatból jól ismert Enterprise űrhajó formájában építtette meg.

Liu Tö-csien, az online játékok fejlesztésével foglalkozó NetDragon Websoft alapító vállalkozója - a világon eddig egyetlenként - a CBS amerikai televíziótársaságtól vásárolt engedélyt a hatalmas építmény "filmhű" kivitelezésére - számolt be a South China Morning post című lap egy helyi újságra hivatkozva. Az építkezések a délkelet-kínai Ficsien tartomány székhelyén, Fucsouban 2010 végén kezdődtek és tavaly októberben fejeződtek be. A körülbelül három futballpályányi területen elhelyezkedő másolat Liunak egymilliárd jüanjába (45,5 milliárd forint) került.


Az épület beltéri kialakítása és felszerelése is futurisztikus jegyeket hordoz. A harmadik emeletről a földszintre fémcsúszda vezet, az egyes munkaterületek között automatikus tolókapukon átjutva közlekedhetnek a dolgozók. A 43 éves Liu a kínai internetjátékok piacának egyik meghatározó szereplője, 2013-ban a Forbes magazin kínai gazdagokat számba vevő listáján a 320. helyen végzett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #5
    Több Enterprise is volt/van. Csak az Enterprise D Galaxy osztályú.

    A saucer section formája alapján lehet pl. Enterprise E (Sovereign osztály), de valóban semmire se hasonlít. Még a Voyagerre sem.
  • oritomi #4
    1.ez enterprise
    2.kurva elnagyolt mivel nem makettot építettek hanem irodaházat
    3. 1:1ben gondolom nem lehetette volna hely hiányában meg a méretek se ismertek pontosan
    4.szóval így jó ahogy van :D
  • aru #3
    Látom itt is Enterprise van írva! Megy ám a copy-paste! Ez nem galaxy class, mint az Enterprise! Ez intrepid class azaz Voyager!
  • kvp #2
    Raadasul se a meret, se a forma nem passzol meg ahhoz sem. Nagyjabol az eredeti jarmu modelljenek arnyeka altal kijelolt teruletre epitett emeletes irodahaz kategoriaban indulhat. Erdekes es biztos jo is lett az epulet, de az elnagyolt konturt leszamitva nem igazan hasonlit.
  • cateran #1
    Enterprise? Sokkal inkabb Voyager...