Gyurkity Péter

Folytatja munkáját a NASA két marsjárója 

A páros egyik tagja teljesítette maratonfutását, míg társa kitérőt tett egy völgy megfigyeléséhez.

Legutóbb március elején számoltunk be a Mars helyszíni vizsgálatával kapcsolatos fejleményekről, amikor az Opportunity még a 11 éve tartó maratonfutás vége előtt volt. Nem sokkal később a marsjáró teljesítette a 42,195 kilométeres távot, majd pedig egy kisebb javításon is átesett, hogy gond nélkül folytathassa vizsgálódását.

A szakemberek a flashmemória esetében hajtottak végre egy teljes formázást, ez ugyanis már hónapok óta használhatatlan volt, ami nagyban korlátozta az Opportunity munkáját, hiszen az értékes eszköz kizárólag a naponta törlődő memóriájára volt utalva. Ezt követően a robotkar újból használhatóvá vált, a hónap végére pedig összejött a maratoni táv teljesítése, amelyet annak idején, a marsjáró 2004-es landolásakor valószínűleg senki nem képzelt el. Sokan úgy vélték, hogy egyetlen marsi telet sem tud majd túlélni az eszköz, ám az immár 11 éves veterán a nagyobb fennakadások, a homokviharok okozta lemerülés, a homokos talajban történő elakadás, valamint a szoftveres hibák ellenére is kitart égi szomszédunkon.


A 2012-ben hozzá csatlakozott társa nemrég egy kisebb kitérőt tett, a NASA szakemberei ugyanis az eredeti útvonal közelében elhelyezkedő domboldal mellett egy völgyre figyeltek fel, amelyet nagyon régen szél vagy víz vájhatott ki a talajból, ezt követően pedig üledékes rétegek tölthették fel. Azt még nem tudni, hogy pontosan mi okozta a geológiai jelenség kialakulását, ezért is térítették el a Curiosity marsjárót, hogy az a helyszínen először részletes panorámaképeket készítsen, majd pedig folytassa útját a Mount Sharp magasabb régiói felé, ahol majd a Logan Pass névre keresztelt területen először fúrhatja meg a talajt, az egykori élet nyomai után kutatva.

A kutatók kiemelték, hogy most először figyelhetünk meg ilyen jelenséget a Marson. Ezek a Föld esetében a környezeti változásokat rögzítik számunkra, a vörös bolygón azonban még azt sem tudjuk, hogy mi okozhatta ezeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jovokutato #3
    Túlteljesítették,amit elvártak tőlük..
    Most már embert is kellene a Marsra küldeni..
    A holland Mars One ezért jó,mert igaz,hogy komolytalanok,de mégis felrázták a világot,hogy vmit kellene tenni ezen ügyért..
    A NASA-nak nincs emberek szállítására alkalmas űreszköze,az orosz űrjárművek sem szerepelnek jól..
    Most kellene átvennie magáncégeknek az emberes űrjárművek ügyét és távlati célként a Mars meghódítását
  • overseer-7 #2
    Szerencsétlen marsjárók.
    Talán pár száz év múlva már hazahozzák őket, és egy múzeumban lesznek kiállítva, amikor már olcsó rutin művelet lesz a bolygóközi utazás.
    Az akkori mesterséges inteligenciával rendelkező szintetikus értelmes lények fogják majd csodálni a hősi robot ősüket. Talán még életre is keltik egy upgrade után. :)
  • Blas109 #1
    Szegény kis roverekről mindig ez a képregény jut eszembe..
    http://imgs.xkcd.com/comics/spirit.png