Szekeres Viktor

Mad Max: A harag útja - Instant klasszikus!

Az év legjobb akciófilmje megérkezett, egyesek már Oscart is emlegetnek A harag útjával kapcsolatban, azonban ne higgye azt senki, hogy mindenkinek bejön ez a stílus.

Hogy tetszett a Mad Max: A harag útja?
  • Tetszett, jó film.
  • Közepes lett.
  • Gyengén sikerült.
  • Még nem láttam.
George Millernek egy repülőúton, Los Angeles és Sidney közben jutott eszébe a Mad Max újragondolásának ötlete, s landolás után rögtön közölte is elképzeléseit producerével, s mondhatni attól a pillanattól kezdve elindult A harag útja előkészítése. A film sok-sok év munkát és viszontagságot követően az elmúlt hetekben végre mozikba került. Nagyon sokak örömére.


Sok filmnél vagyunk gondban, hogy mennyit érdemes elárulni a történetből, s mennyit hagyjunk meg a nézőnek felfedezésre, a Mad Max: A harag útja esetében azonban nincsen efféle dilemmánk, hiszen nem sok közölhető sztorija van a filmnek, beszélni sem igazán beszélnek benne a karakterek. Kapunk némi homályos narrációt a világ jelenlegi állapotáról (nincs szükség a korábbi Mad Maxek ismeretére, bár, aki látta azokat a filmeket, egy fokkal jobban képben lehet), majd pedig megindul egy nagy autós üldözés, hiszen George Milerről van szó. És... ennyi. Nem véletlen, hogy a storyboard hamarabb készült el, mint a teljes szkript.

Abból, hogy az egész film egy nagy száguldás, természetesen következik, hogy igen dinamikus és nem nagyon lehet unatkozni rajta. Mégis nagy pozitívum, hogy sok, monstre akciójelenetekkel operáló filmmel (Transformers 3, Bosszúállók) ellentétben A harag útja nem csap át monoton pusztításpornóba és processzor-párviadalba, itt valóban változatosak és érdekesen megkoreografáltak az akciózások - és jól, igen tudatosan rendezték meg őket. Annak ellenére, hogy a film nagyon pörgősre van vágva, szó sincs arról, hogy követhetetlenek lennének a mozgalmas jelenetek, hiszen nem éjszakában, esőben, közvetlen közelről filmezve mutatják őket, hanem általában nappal, a sivatagos tájnak köszönhetően vakító napsütésben és sokszor lelassítva, illetve eleve kevesebb másodpercenkénti képkocka-szám mellett rögzítve. (Ez a 24 alattii frameráta egyébként is jellemző az új Mad Max nagyjára.)


Annak ellenére, hogy a párbeszédek, illetve megszólalások olykor borzalmasak, George Miller nagyszerű világot alkotott meg filmjében. Persze volt mire építkezni és még véletlenül sem rág semmit a néző szájába, de aki úgy nézi a filmet, hogy hagyja szárnyalni a fantáziáját, annak remek élményben lehet része. Az felépítheti magában a bemutatott társadalmat, illetve pár karakter kinézete, neve és járművei segítségével a szomszédos területek világát és mindennapjait is el tudja képzelni, és mindehhez olykor csak egy snittet vagy utalást használ fel Miller, amelyek sokszor többet érnek több, szavakkal teleírt oldalnál. (De tényleg, minden karakter kinézetének, a használati tárgyainak, sőt, az összes járműnek külön története van pusztán külső alapján, elég csak az Emberevőre gondolni, vagy a gitárosra. És ember legyen a talpán, aki nem akar azonnal megnézni pár folytatást a megismert törzsek "életéről".)

A Mad Max: A harag útja nagyon stílusos posztapokaliptikus film lett, remek szórakozás, pörgős és kifejezetten élvezhető, már ha az embert nem zavarja az olykor béfilmekre hajazó megvalósítás. Nem arról van szó, hogy olcsó lenne a film (nagyon nem az, hiszen alig használták CGI-t, rengeteg mindent a valóságban valósítottak meg, így megugrottak a költségek), csak Miller stílusa, maga a filmezés és a rettenetesen profi vágás nem éppen a sokak által megszokott hollywoodi sterilitást szolgálja.


A visszajelzések alapján azzal sem nagyon lehet vitatkozni, hogy a film klasszikussá válhat, már Oscar-esélyeket is emlegetnek egyesek, azonban ezeket minden bizonnyal nem a szkriptjéért fogja kapni a Max Max. Még véletlenül sem arról van szó, hogy rossz lenne a történet, vagy, hogy az efféle filmeknek 10/10-es dialógok dukálnak, azonban az elvárható lenne, hogy ne akarja a néző pofán vágni némelyik megszólalót, amikor sokadjára böfög fel közhelyeket vagy nyilvánvaló mondatokat. A főszereplők karakterei szerencsére kompenzálják ezeket az említése is alig méltó hiányosságokat, így mindössze annyit eredményeznek a fentiek, hogy nem korszakos mozifilm lett a Mad Max: A harag útja, hanem egy nagyon jó akciómozi.

Egy külső, némiképp felületes szemlélő számára lehet, hogy egy sima akciómozinak tűnhet a film, de az a döbbenetes a Mad Max: A harag útjában, hogy a színfalak mögé pillantva, illetve interjúkat olvasva a színészekkel, a statisztákkal, a kaszkadőrökkel, a díszlettervezővel, a hihetetlen munkát végző, színezéssel foglalkozó szakemberekkel vagy az operatőrrel, roppant aprólékossággal elkészített film és annak világa tárul fel. És ez az, ami igazán értékessé teszi a Mad Max: A harag útját, hogy az ember tudja, hogy mekkora odaadással készült. Ez látszik is a vásznon, annak ellenére, hogy egy sokak által alantasnak gondolt műfajról van szó.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Mad Max - A harag útja (Mad Max: Fury Road)
színes, magyarul beszélő, ausztrál akciófilm, 130 perc, 2015
16 éven aluliak számára nem ajánlott

rendező: George Miller
forgatókönyvíró: George Miller, Nick Lathouris, Brendan McCarthy
zeneszerző: Junkie XL
operatőr: John Seale
producer: George Miller, Doug Mitchell

Tom Hardy (Max Rockatansky)
Charlize Theron (Furiosa)
Hugh Keays-Byrne (Halhatlan Joe)
Nicholas Hoult (Nux)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #56
    Hogyhogy nem Mad Max? Te tudod jobban, hogy mi a Mad Max vagy George Miller? És szerinted ebben a világban nincs anyatej? Vagy mi volt a problémád vele?
  • Nos #55
    Uhhh, hát ez összességében elég gáz volt. Még moziban is.
    A látvány rendben volt egyébként, az tényleg jó volt. Még a színészekkel sem volt gondom, Theron emlékezetes karakter és Hardy sem volt gáz, ha nem akarjuk mindenképp a Gibson féle karaktert megtalálni benne (mert azt nem fogjuk), de tény, hogy felejthető.

    De az a rengeteg klisé és hülyeség, ami volt a filmben az tényleg fájt. Amikor először elkezdtek fellengzősen beszélni, akkor már előre fogtam a fejem, hogy jajj, ne mondjatok valami hülyeséget, mert most romboljátok le azt a hangulatot, amit az elején egyébként összeraktak. "Ők mit keresnek? Reményt. És te mit keresel? Megváltást." Szóval ilyen álfilozófikus, semmitmondó z kategóriás szövegekből kicsit túl sok jutott a filmbe. Ilyeneket azok a totál tehetségtelen firkászok írnak bele bármilyen irományba, akik nagyon nem érzik a mondatok súlyák, de szeretnék lemajmolni valamelyik tényleg jó, filozófikusabb mű stílusát, vagy azok a rendezők, akik tudják, hogy a 60-as IQ-val rendlkező tömegek ettől fogják azt érezni, mintha valami komoly mélysége lenne a filmnek. Végül is ha a célközönség ez a tömeg, akkor rendben.

    Az is érdekes, hogy egy rohadt teherautót nem sikerül felborítna, megállítani, szétlőni egy kb száz járműből álló üldöző csapatnak. De most komolyan, ez mekkora marhaság.

    Részletezhetném, de neeeeee . . .

    Na jó, a kedvencem:

    Valamilyen oknál fogva úgy tűnik, hogy ebben a világban minden jármű kb 110 km/órás sebességnél van leszabályozva, legyen az motor, kisebb, nagyobb autó, páncélos, lánctalpas!!!, vagy kamion. Ettől a sebességtől rövid időre egy-egy autó el tud térni, felül tudja múlni, de hosszabb időre nem. Nagyon szép látvány volt, amikor párszor megmutatták madártávlatból a menekülőket és az üldözőket: Írdatlan, sík, kiszáradt tómeder, és mindenki nyomja a leszabályozott 110 km/órával. Nincs előzés, nincs gyorsabb, vagy lassabb, még egy vitorlásversenyen is nagyobb a sebességkülönbség.


    ÁÁÁÁÁÁÁ,
    Szóval fájt na.

    6/10 a látvány miatt
    Utoljára szerkesztette: Nos, 2015.06.01. 10:58:44
  • Balage74 #54
    A film szerintem nagyon durván jóra sikerült, elég látványos akciófilm lett, nekem tetszett, de azért egy bajom van vele: ez nem MAD MAX.... A sztori ezzel az anyatejes dologgal azért nálam is kicsapta a biztosítékot:D No sebaj az akciójelenetek kárpótoltak.
  • verge175 #53
    Szenzaciosan jo film volt, en szivbol ajanlom mindnekinek, akinek tele van a fasza a vagasokkal agyonszabdalt, kozelikkel meg kamerarangatasokkal operalo "modern" akciofilmekkel, es vegre megnezne egy igazi adranlinpumpat. 10/10
    Utoljára szerkesztette: verge175, 2015.05.29. 11:38:57
  • Lacee83 #52
    A Mad Max 2nek sem volt komoly története. Ellenben egy jó apokaliptikus atmoszférája volt. Akkor amikor készült teljesen szinvonalas akciófilmnek számított. Mai szemmel nézve pedig gyenge lett volna ugyanazt előadni. Szerintem kellettek bele ezek a bizarr dolgok ahhoz hogy azt gondoljuk a franc sem élne ebben avilágban. A Mad Max 2ben is volt ilyen de 1981ben még más volt a nézők igénye.
    Nekem a problémam az hogy inkább Furiosa szerepe erős a filmben.

    Nagyon nem bántam meg a mozijegyet, és várom a kék lemezt, mert még egyszer biztosan megnézem.
  • MsUser #51
    A harag útja ..... a moziból kifele!
  • MsUser #50
    Szörnyen rossz film-
    Sorolni lehet a gyenge pontjait.
  • Nikknev #48
    Nem,az én korosztályom azon nevelkedett fel és látja hogy mi az amiben az új Mad Max több sebből elvérzik a régiekhez képest és miért is nem Mad Max film ez a Mad Max film.
    Egy szuperlátványos akciómozi. Ennyi és nem több.

    Ha a Mad Max név és hype nem lenne mögötte szórnák rá mindenhol az 5-6 pontokat.
    Utoljára szerkesztette: Nikknev, 2015.05.27. 23:34:45
  • Nikknev #47
    Az előző filmek 30 évesek.....
    Az előző filmek nem parodizálták el az akciót....
    Az előző filmekben komolyan lehetett venni és elképzelni a világot amiben nincs rend,és a benzinért megy a küzdelem a pusztában.
    Az előző filmeknek volt egy elképzelhető sztorija.
    Az előző filmekben tényleg átérezted hogy abban a világban vagy menekülsz vagy te is olyan leszel mint a puszták bandái.

    De örülök hogy sikeresen lealacsonyítottál egy kultuszfilmet. Taps.
    És persze ha valaki negatív véleményt ír le az rögtön "divatfikáz". Ennyi erővel aki meg szarráéljenzi a filmet az pedig elvakult hypeoló.
    Ez a film jó lett. De hogy 10/10? Azért ne röhögtessünk.

    Hogy Mad Max film? Nem,csak a címében és egy két vonásban.

    Itt el van parodizálva az akciójelenetek java...
    Itt ezt a világot nem lehet komolyan venni,hagyjuk már ezt az anyatej szállítmányt meg a tipikus amerikaiak elött hajbókoló V8 kultúrájú magukat belakkspréző króm pojácákat...
    Itt sztori? Küzdelem az anyatej szállítmányért és a vezér által fialásra használt munyókért...
    Itt úgy érzem hogy ebben a világban idiótákkal lennék körülvéve.
    Nagyon jó alap ez,csak nem Mad Max filmhez hanem valami újhullámos Mad Max-re épülő agymenéshez ami nyomokban tartalmazza az alap filmek egyes elemeit.
  • Newfronter #45
    Ja, nekik már semmi sem jó. Kíváncsi vagyok nekik mi a 10/10?