Szekeres Viktor
Mad Max: A harag útja - Instant klasszikus!
Az év legjobb akciófilmje megérkezett, egyesek már Oscart is emlegetnek A harag útjával kapcsolatban, azonban ne higgye azt senki, hogy mindenkinek bejön ez a stílus.
Hogy tetszett a Mad Max: A harag útja?
George Millernek egy repülőúton, Los Angeles és Sidney közben jutott eszébe a Mad Max újragondolásának ötlete, s landolás után rögtön közölte is elképzeléseit producerével, s mondhatni attól a pillanattól kezdve elindult A harag útja előkészítése. A film sok-sok év munkát és viszontagságot követően az elmúlt hetekben végre mozikba került. Nagyon sokak örömére.
Sok filmnél vagyunk gondban, hogy mennyit érdemes elárulni a történetből, s mennyit hagyjunk meg a nézőnek felfedezésre, a Mad Max: A harag útja esetében azonban nincsen efféle dilemmánk, hiszen nem sok közölhető sztorija van a filmnek, beszélni sem igazán beszélnek benne a karakterek. Kapunk némi homályos narrációt a világ jelenlegi állapotáról (nincs szükség a korábbi Mad Maxek ismeretére, bár, aki látta azokat a filmeket, egy fokkal jobban képben lehet), majd pedig megindul egy nagy autós üldözés, hiszen George Milerről van szó. És... ennyi. Nem véletlen, hogy a storyboard hamarabb készült el, mint a teljes szkript.
Abból, hogy az egész film egy nagy száguldás, természetesen következik, hogy igen dinamikus és nem nagyon lehet unatkozni rajta. Mégis nagy pozitívum, hogy sok, monstre akciójelenetekkel operáló filmmel (Transformers 3, Bosszúállók) ellentétben A harag útja nem csap át monoton pusztításpornóba és processzor-párviadalba, itt valóban változatosak és érdekesen megkoreografáltak az akciózások - és jól, igen tudatosan rendezték meg őket. Annak ellenére, hogy a film nagyon pörgősre van vágva, szó sincs arról, hogy követhetetlenek lennének a mozgalmas jelenetek, hiszen nem éjszakában, esőben, közvetlen közelről filmezve mutatják őket, hanem általában nappal, a sivatagos tájnak köszönhetően vakító napsütésben és sokszor lelassítva, illetve eleve kevesebb másodpercenkénti képkocka-szám mellett rögzítve. (Ez a 24 alattii frameráta egyébként is jellemző az új Mad Max nagyjára.)
Annak ellenére, hogy a párbeszédek, illetve megszólalások olykor borzalmasak, George Miller nagyszerű világot alkotott meg filmjében. Persze volt mire építkezni és még véletlenül sem rág semmit a néző szájába, de aki úgy nézi a filmet, hogy hagyja szárnyalni a fantáziáját, annak remek élményben lehet része. Az felépítheti magában a bemutatott társadalmat, illetve pár karakter kinézete, neve és járművei segítségével a szomszédos területek világát és mindennapjait is el tudja képzelni, és mindehhez olykor csak egy snittet vagy utalást használ fel Miller, amelyek sokszor többet érnek több, szavakkal teleírt oldalnál. (De tényleg, minden karakter kinézetének, a használati tárgyainak, sőt, az összes járműnek külön története van pusztán külső alapján, elég csak az Emberevőre gondolni, vagy a gitárosra. És ember legyen a talpán, aki nem akar azonnal megnézni pár folytatást a megismert törzsek "életéről".)
A Mad Max: A harag útja nagyon stílusos posztapokaliptikus film lett, remek szórakozás, pörgős és kifejezetten élvezhető, már ha az embert nem zavarja az olykor béfilmekre hajazó megvalósítás. Nem arról van szó, hogy olcsó lenne a film (nagyon nem az, hiszen alig használták CGI-t, rengeteg mindent a valóságban valósítottak meg, így megugrottak a költségek), csak Miller stílusa, maga a filmezés és a rettenetesen profi vágás nem éppen a sokak által megszokott hollywoodi sterilitást szolgálja.
A visszajelzések alapján azzal sem nagyon lehet vitatkozni, hogy a film klasszikussá válhat, már Oscar-esélyeket is emlegetnek egyesek, azonban ezeket minden bizonnyal nem a szkriptjéért fogja kapni a Max Max. Még véletlenül sem arról van szó, hogy rossz lenne a történet, vagy, hogy az efféle filmeknek 10/10-es dialógok dukálnak, azonban az elvárható lenne, hogy ne akarja a néző pofán vágni némelyik megszólalót, amikor sokadjára böfög fel közhelyeket vagy nyilvánvaló mondatokat. A főszereplők karakterei szerencsére kompenzálják ezeket az említése is alig méltó hiányosságokat, így mindössze annyit eredményeznek a fentiek, hogy nem korszakos mozifilm lett a Mad Max: A harag útja, hanem egy nagyon jó akciómozi.
Egy külső, némiképp felületes szemlélő számára lehet, hogy egy sima akciómozinak tűnhet a film, de az a döbbenetes a Mad Max: A harag útjában, hogy a színfalak mögé pillantva, illetve interjúkat olvasva a színészekkel, a statisztákkal, a kaszkadőrökkel, a díszlettervezővel, a hihetetlen munkát végző, színezéssel foglalkozó szakemberekkel vagy az operatőrrel, roppant aprólékossággal elkészített film és annak világa tárul fel. És ez az, ami igazán értékessé teszi a Mad Max: A harag útját, hogy az ember tudja, hogy mekkora odaadással készült. Ez látszik is a vásznon, annak ellenére, hogy egy sokak által alantasnak gondolt műfajról van szó.
Sok filmnél vagyunk gondban, hogy mennyit érdemes elárulni a történetből, s mennyit hagyjunk meg a nézőnek felfedezésre, a Mad Max: A harag útja esetében azonban nincsen efféle dilemmánk, hiszen nem sok közölhető sztorija van a filmnek, beszélni sem igazán beszélnek benne a karakterek. Kapunk némi homályos narrációt a világ jelenlegi állapotáról (nincs szükség a korábbi Mad Maxek ismeretére, bár, aki látta azokat a filmeket, egy fokkal jobban képben lehet), majd pedig megindul egy nagy autós üldözés, hiszen George Milerről van szó. És... ennyi. Nem véletlen, hogy a storyboard hamarabb készült el, mint a teljes szkript.
Abból, hogy az egész film egy nagy száguldás, természetesen következik, hogy igen dinamikus és nem nagyon lehet unatkozni rajta. Mégis nagy pozitívum, hogy sok, monstre akciójelenetekkel operáló filmmel (Transformers 3, Bosszúállók) ellentétben A harag útja nem csap át monoton pusztításpornóba és processzor-párviadalba, itt valóban változatosak és érdekesen megkoreografáltak az akciózások - és jól, igen tudatosan rendezték meg őket. Annak ellenére, hogy a film nagyon pörgősre van vágva, szó sincs arról, hogy követhetetlenek lennének a mozgalmas jelenetek, hiszen nem éjszakában, esőben, közvetlen közelről filmezve mutatják őket, hanem általában nappal, a sivatagos tájnak köszönhetően vakító napsütésben és sokszor lelassítva, illetve eleve kevesebb másodpercenkénti képkocka-szám mellett rögzítve. (Ez a 24 alattii frameráta egyébként is jellemző az új Mad Max nagyjára.)
Annak ellenére, hogy a párbeszédek, illetve megszólalások olykor borzalmasak, George Miller nagyszerű világot alkotott meg filmjében. Persze volt mire építkezni és még véletlenül sem rág semmit a néző szájába, de aki úgy nézi a filmet, hogy hagyja szárnyalni a fantáziáját, annak remek élményben lehet része. Az felépítheti magában a bemutatott társadalmat, illetve pár karakter kinézete, neve és járművei segítségével a szomszédos területek világát és mindennapjait is el tudja képzelni, és mindehhez olykor csak egy snittet vagy utalást használ fel Miller, amelyek sokszor többet érnek több, szavakkal teleírt oldalnál. (De tényleg, minden karakter kinézetének, a használati tárgyainak, sőt, az összes járműnek külön története van pusztán külső alapján, elég csak az Emberevőre gondolni, vagy a gitárosra. És ember legyen a talpán, aki nem akar azonnal megnézni pár folytatást a megismert törzsek "életéről".)
A Mad Max: A harag útja nagyon stílusos posztapokaliptikus film lett, remek szórakozás, pörgős és kifejezetten élvezhető, már ha az embert nem zavarja az olykor béfilmekre hajazó megvalósítás. Nem arról van szó, hogy olcsó lenne a film (nagyon nem az, hiszen alig használták CGI-t, rengeteg mindent a valóságban valósítottak meg, így megugrottak a költségek), csak Miller stílusa, maga a filmezés és a rettenetesen profi vágás nem éppen a sokak által megszokott hollywoodi sterilitást szolgálja.
A visszajelzések alapján azzal sem nagyon lehet vitatkozni, hogy a film klasszikussá válhat, már Oscar-esélyeket is emlegetnek egyesek, azonban ezeket minden bizonnyal nem a szkriptjéért fogja kapni a Max Max. Még véletlenül sem arról van szó, hogy rossz lenne a történet, vagy, hogy az efféle filmeknek 10/10-es dialógok dukálnak, azonban az elvárható lenne, hogy ne akarja a néző pofán vágni némelyik megszólalót, amikor sokadjára böfög fel közhelyeket vagy nyilvánvaló mondatokat. A főszereplők karakterei szerencsére kompenzálják ezeket az említése is alig méltó hiányosságokat, így mindössze annyit eredményeznek a fentiek, hogy nem korszakos mozifilm lett a Mad Max: A harag útja, hanem egy nagyon jó akciómozi.
Egy külső, némiképp felületes szemlélő számára lehet, hogy egy sima akciómozinak tűnhet a film, de az a döbbenetes a Mad Max: A harag útjában, hogy a színfalak mögé pillantva, illetve interjúkat olvasva a színészekkel, a statisztákkal, a kaszkadőrökkel, a díszlettervezővel, a hihetetlen munkát végző, színezéssel foglalkozó szakemberekkel vagy az operatőrrel, roppant aprólékossággal elkészített film és annak világa tárul fel. És ez az, ami igazán értékessé teszi a Mad Max: A harag útját, hogy az ember tudja, hogy mekkora odaadással készült. Ez látszik is a vásznon, annak ellenére, hogy egy sokak által alantasnak gondolt műfajról van szó.
|
Mad Max - A harag útja (Mad Max: Fury Road) színes, magyarul beszélő, ausztrál akciófilm, 130 perc, 2015 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: George Miller forgatókönyvíró: George Miller, Nick Lathouris, Brendan McCarthy zeneszerző: Junkie XL operatőr: John Seale producer: George Miller, Doug Mitchell Tom Hardy (Max Rockatansky) Charlize Theron (Furiosa) Hugh Keays-Byrne (Halhatlan Joe) Nicholas Hoult (Nux) |
