Szekeres Viktor

Megvan, mikor láthatjuk Az útvesztő 3-at

A második részt nem egy, hanem másfél évvel később fogja követni a harmadik Az útvesztő-epizód.

Amerikában tavaly ősszel mutatták be Az útvesztőt (The Maze Runner) és idén ősszel mozikba kerül a folytatás, a Tűzpróba (Scorch Trials) is, melynek hivatalos címe még nem ismert, de minden bizonnyal valahogy bele fogják csempészni az elnevezésbe az eredeti film címét is. Arról pedig pár hete már hírt adtunk, hogy már a harmadik epizód, a The Death Cure is előkészületben van. James Dashner népszerű könyvsorozata újabb epizódjának a forgatókönyvét T.S. Nowling fogja írja, és már azt is tudjuk, hogy a stúdió nem kér többet az erőltetett menetből, ugyanis ez a film már nem jövő ősszel, hanem "csak" 2017. február 17-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban. (Tehát jelen állás szerint nem fogják ketté bontani.)

Az útvesztőnek már az első része is nagy siker volt, s a pozitív kritikai fogadtatásnak köszönhetően a második rész várhatóan még nagyobbat fog durranni, éppen ezért nem meglepő, hogy a gyártó stúdió már elkezdett dolgozni a harmadik epizódon. A számok nyelvén annyit tesz a siker, hogy a Maze Runner Amerikában 102,4 millió dollár bevételt termelt, Amerikán kívül pedig 238,3 milliót, mindezt 34 milliós költségvetésből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #3
    Azt ugye tudod, hogy nem így gondolta. Egy könyvadaptáció azért elég kiszámítható a kihagyott részek ellenére is. Attól, hogy minden szarba belekötsz, nem fogsz okosabbnak tűnni.
  • kalapos01 #2
    A könyv és a film nem ugyanaz. Amit kihagytak, az a filmben nem létezik. Okuk volt rá, hogy így tettek, de ha nem tették volna, akkor is külön kell kezelni a kettőt.

    "elképzelni nem tudom, hogy mi lesz a harmadik filmben ezek után..."

    Éppen ez a jó benne, nem? Hogy nem tudod, hogy mi lesz. Az a legjobb, amikor az ember nem tudja, mire számítson, amikor ő sem tudja, hogy mi sül ki valamiből. Rég rossz, ha lehetne kottázni.

  • Dewri #1
    Csak éppen érdekes lesz majd a folytatás, mert elég lényeges dolgot hagytak ki a történetből, már ha megnézzük a könyvet. De még mindig életképesebb lehet, mint a Beavatott, amit a második film úgy tönkretett, hogy elképzelni nem tudom, hogy mi lesz a harmadik filmben ezek után... Ha van egy jó könyv alapanyag, miért kell agyonvágni folyton a sztorit a filmen?