Szekeres Viktor

Pocsék film is érdekelheti az embereket

0%-os A pláza ásza 2, de a közönség özönlik a vetítésekre.

Nem lesz olyan sikeres A pláza ásza Vegasban (Paul Blart: Mall Cop 2), mint az elődje, de sikertelennek sem mondható, Kevin James bohóckodására akkor is kíváncsiak az emberek, ha a kritikusok csak húzzák a szájukat. Sőt, még azt is ki merjük jelenteni, hogy a legtöbb nézőnek be fog jönni a film, ugyanis nyilván csak az fizet rá, akinek a szörnyű első epizód is tetszett, így jó eséllyel a mozizók pontosan tudni fogják, mire kell számítaniuk.

Mindez számok nyelvére fordítva azt jelenti, hogy a film Amerikában 7,3 millió dolláros pénteki bevételt produkált, ami ugyan elmarad az első rész 9,7 milliós nyitónapjától, de egy 20 milliós nyitóhétvége, sőt, még annál is több, simán benne van. Márpedig egy ilyen kezdés legalább 50 milliós amerikai összbevételt fog jelenteni a folytatásnak. (A 26 millió dollárba kerülő első rész, annak köszönhetően, hogy a hetek során nézettsége csak lassan esett vissza, 31,8 milliós startot követően 146 millió dollárig jutott el hazájában.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #6
    A Stan és Pan miről is szólt...?
  • Griphons #5
    Végül is Kevin James ilyen szerepekből él: dagadt vagyok, idióta és szerencsétlen, röhögjetek :)
  • Dynamic #4
    Rosszul vagyok az ilyen primitív vígjátékoktól, amiben az a poén forrása, ahogy a dagadt főszereplő egyszerű lélek aki végig csetlik-botlik. Meg hát a klisé, hogy a dagadt szereplők mindig szerencsétlenek.
  • Ender Wiggin #3
    +1
  • Dewri #2
    Nem tudom mit fanyalognak. Az első rész is bőven jó vígjáték volt. Az olyan fosok után, amiket manapság vígjátéknak neveznek, de egy darab poén nincs bennük (pl rossz tanár, szexvideó, tammy, személyiségtolvaj), ez is teljesen jó lesz.
  • steelhard30 #1
    Nem olyan rossz a film. Sima vígjáték. Az első 30 perc kissé unalmas de aztán beindul a film.