MTI

Kiberhadsereget épít ki Irán

Mindössze két év alatt Teheránnak sikerült kiépítenie egy korszerű kiberhadsereget, amely szakértők szerint képes megbénítani a fő globális infrastruktúrákat - írja a Business Insider.

"Öt évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy Irán ott fog tartani, ahol ma tart - mondta a portálnak David Kennedy kiberbiztonsági szakértő, a TrustedSec információbiztonsági cég alapítója. - Iránt egykor D-fokozatú kiberfenyegetésnek tekintették. Ma más csaknem egy szinten van Oroszországgal és Kínával". Amióta 2013-ban Haszan Róháni került az elnöki székbe, Teherán megtizenkétszerezte kiberbiztonsági kiadásait a Small Media brit technológiakutató cég e héten közzétett jelentése szerint. Hangoztatva, hogy fel kell fejleszteni az ország informatikai képességeit, az államfő mintegy 19,8 millió dolláros évi költségvetést juttatott a Forradalmi Gárdának.

Bár kezdetben Teherán ilyen irányú erőfeszítései a belső ellenzékkel szemben összpontosultak, a kormány később offenzív munkára állította át a szakértőket, miután a Stuxnet amerikai számítógépvírus 2010 júniusában behatolt az iráni kormányzati szerverekbe, s tönkretette az ország urándúsító centrifugáinak csaknem ötödét. 2010 novemberére a Bászidzs Kibertanács 1500 kiberharcost képezett ki, akik Hoszein Hamedáni forradalmigárda-parancsnok szerint "szolgálatba léptek, és a jövőben számos műveletet hajtanak végre" - derül ki a Közel-keleti Médiakutató Intézet (MEMRI) 2013-ban közzétett jelentéséből.


"A világ országai között egy olyat sem ismerek, amely magas kormányszinten jobban összpontosítana a kibertérre, mint Irán, beleértve az Egyesült Államokat is" - mondta még tavaly novemberben Dmitri Alperovitch, a CrowdStrike kiberbiztonsági cég társalapítója. Ian Bremmel geopolitikai szakértő szerint "tíz éven belül Irán informatikai képességei több gondot jelentenek majd, mint atomprogramja". "Oroszország valószínűleg sokat segített Iránnak informatikai képességei felfejlesztésében arra az esetre, ha konfliktusba kerülne a NATO-val - mondta a már idézett David Kennedy. - Ha (az irániak) össze akarják omlasztani az amerikai pénzügyi szektort vagy megbénítani a fegyveres erők kommunikációs képességét, meg tudják tenni."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #5
    Irán semmivel sem szélsőségesebb, mint Szaúd-Arábia (sőt), a fundamentalista szunnitákat pedig az utóbbi pénzeli évtizedek óta, szaúdi pénzen épült mecsetekben szaúdiak által küldött imámok prédikálják a fundamentalista vallásértelmezésüket Nagy-Britanniától Indonéziáig. Szaúd-Arábia mégis az USA szövetségese, és ezen az sem változtat, hogy feldarabolnak egy kritikus újságírót a konzulátusukon. Trump nyíltan közölte, hogy Izrael érdekeinek védelme az ok, amiért nem veszhetnek össze velük.
  • end3 #4
    "..miért?"
    Csak mert muszlim, ők általában gyűlölik, megvetik azt a kultúrát amely szerint te is éled nap mint nap az életed, valamint a szaporodási rátájuk világméretekben jóval a te kultúrádé felett van. - (De minden más, muszlimtól eltérő kultúrát is pusztítanak, az nem csak a miénkre potenciális apokalipszis.)

    Az amcsik meg az angolszász világbirodalom érdekeit szem előtt tartva cselekszenek, atombombáznak vagy kiberháborúznak is. A nemzeti gondolkodás már csak ilyen.
  • trogi75 #3
    Ha jól tudom egy ország már bevetett atombombát egy másik ország ellen...

    Egy másik pedig - igaz nehezen bizonyítható módon - a Dél-Afrikai Köztársasággal közösen tesztelt egy atombombát, ráadásul e másik ország nem tagja az atomsorompó-szerződésnek.

    Mégis Iránnal van bajod, miért?
  • Cat #2
    Az amcsik sok évtizede ülnek atombombák ezrein, és eszük ágában sincs bevetni, míg Irán ha lenne neki egy, még aznap dobná Izraelre.
  • Archenemy #1
    "a kormány később offenzív munkára állította át a szakértőket, miután a Stuxnet amerikai számítógépvírus 2010 júniusában behatolt az iráni kormányzati szerverekbe, s tönkretette az ország urándúsító centrifugáinak csaknem ötödét"

    Nohát, ezek a rohadt irániak, hogy képzelik, hogy ugyanazt akarják, mint amit az amcsik már csinálnak! Ebből is látszik, milyen gonoszok :D