Szekeres Viktor

Folytatódhat a MacGruber

Hatalmas bukásból készíthetnek folytatást.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb mozis luftja a MacGruber című akciókomédia volt. A film a népszerű Saturday Night Live című komédia show-ból nőtte ki magát, szereplői között is népszerű SNL-es színészek voltak (Will Forte, Kristen Wiig, Maya Rudolph), a rendezője az SNL-es Digital Shortokban gyakran feltűnő, Lonely Islandes Jorma Taccone volt, a producer pedig a műsor atyja, Lorne Michaels. És mégis, hiába a kissé felfokozott elvárások, a MacGruber Amerikában és Amerikán kívül összesen még 10 millió dollár bevételt sem termelt. Ez persze a 10 milliós költségvetés fényében nem volt világraszóló bukta, de a gyártó stúdió minden bizonnyal nem repesett az örömtől.


2010-ben azt gondolhattuk, hogy MacGrubernek be is fellegzett, még akkor is, ha Forte és Wiig, ha lehet, még népszerűbbé vált Amerikában. Sokáig állt ez a vélekedés, egészen pár nappal ezelőttig, amikor is maga a címszereplő robbantotta a bombát, miszerint tervezik a MacGruber folytatását, sőt, már a film első felének vázlatai is megvannak. Részleteket persze nem árult el róla a sajtónak, így a történet mellett a szereplők is ismeretlenek, az viszont kiderült, hogy a forgatásra már akár nyáron is sor kerülhet, abban az esetben, ha Forte új tévésorozata, a The Last Man on Earth nem arat sikert. Mivel az új komédia eddig igen nézett, ezért jó esély van rá, hogy a filmet csak jövő tavasszal kezdhetik el forgatni, de egyelőre még ez sem hivatalos információ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!