Gyurkity Péter

Új köntösben tér vissza a Nokia 1100

A Nokia egy régi telefonjának nevét kölcsönzi új megoldásához, amely jövőre jelenhet meg, táblagépük pedig hamarosan Európában is megjelenhet.

A Nokia 1100 mobiltelefon még 2003-ban jelent meg, az eredeti készülék a belépő szintet bővítette ki saját szolgáltatásaival. A mai szemmel már teljesen elavult és idejétmúlt megoldás most új köntösben bukkanhat fel, egyben a gyártó visszatérését is jelezve azok számára, akik korábban elítélték a Microsofttal való együttműködést és mindvégig bíztak az általuk helyesnek tartott döntés megszületésében.

Már tavaly is többször olvashattunk arról, hogy a mobiltelefonos részleg eladása ellenére a Nokia belátható időn belül visszatérhet az okostelefonok piacára, mégpedig egy androidos megoldással. A Google részéről Eric Schmidt is jelezte, hogy az ajtó nyitva áll, ebben pedig sok olyan felhasználó is támogatná a céget, akik szerint a Windows Phone felkarolása már a 2011. februári bejelentés idején kudarcra volt ítélve. Mivel a tavaly megszületett tranzakció és az annak pontjait felsoroló szerződés szerint a Nokia 2016 utolsó negyedévéig nem dobhat piacra saját név alatt összeállított készüléket, a megjelenésre valószínűleg várnunk kell, ám az első benchmark teszt már felbukkant az interneten.


Eszerint az új Nokia 1100 meglehetősen modern hardverre és szoftverre támaszkodik, bár a ránk váró mintegy másfél éves kényszerű szünet miatt jó eséllyel nem a végleges specifikációt láthatjuk itt. A tesztben mindenesetre a telefon a MediaTek MT6582 chipre támaszkodik, amely a 720 x 1280 felbontást, 8 megapixeles kamerát, valamint az 1080p felbontású videók rögzítését támogatja, négy maggal és 1,3 GHz-es órajellel. Ehhez az Android 5.0 Lollipop társul, bár nyilván ez sem a végleges verziót jelöli, hiszen 2016 végéig még több utód is felbukkanhat a piacon. Bárhogy is legyen, a Nokia a jelek szerint nagyon is komolyan gondolja a visszatérést, erre pedig az első adandó alkalommal sort kerítenének.

Viszont a tabletek terén nincsenek korlátozva, így az Androidot futtató N1 típusú készülék nálunk is piacra kerülhet. A tavaly novemberben bejelentett terméket a társaság a Foxconn mérnökeivel közösen alkotta meg és a barcelonai Mobil Világkongresszuson először volt hivatalosan is látható. Az N1 nem egy olcsó iPad-klón: lekerekített háza alumíniumból készült, a mérnökök igyekeztek egy igényes tabletet piacra dobni, amelynél még a hangerő- és a bekapcsoló gomb is fémből van.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A készülék súlya 318 gramm, a kijelzője 7,9 hüvelykes, a felbontása pedig 2048 x 1536 képpont. Az Intel Atom Z3580 chipet a Nokia két gigabájt RAM-mal és 32 gigabájt flashmemóriával egészítette ki. További érdekesség az USB C típusú csatlakozó, amely azonban csupán az USB 2.0 átviteli sebességét támogatja. Ennek oka, hogy a gyártó az eszközt már az USB C típusú csatlakozó végleges szabványának elfogadása előtt bemutatta. Az előoldali kamera 5, a hátoldali 8 megapixeles.

Az N1-re az Android 5.0.2 verzióját és a saját fejlesztésű Z Launchert telepítették fel - utóbbi egy ideje már elérhető a Play Store kínálatában és elsősorban a gesztusvezérlésre épít. Az első tesztek alapján a színek megjelenítése nagyon jó, a kezelőfelület alapvetően jól reagált a gesztusokra, ugyanakkor néha megfigyelhető volt némi akadás. Az N1 Google Play minősítéssel rendelkezik, így a felhasználók zökkenőmentesen hozzáférhetnek az alkalmazásbolt kínálatához. Európában az új termék ára 250 dollár körül alakul majd. A táblagép eladásai januárban parádésan indultak, hiszen Kínában 4 perc 2 másodperc alatt értékesítettek belőle 20 ezer darabot és emellett további 566 438 darabra érkezett előrendelés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #13
    Ez 100%-ban rendes bolt, vagy csak egy kamu webshop áfacsalt telefonokkal? Sok ilyen van, azok árai nem is lehetnek mérvadók. Egyébként ezért pénzt nem adnék. A hardver kevés lenne 5 colon, ezért egy 4 colos felbontásával rendelkezik, nem értem, a belépő szintre minek ekkora kijelző, ha nincs kihasználva.
  • Zombee #12
    A WP-s Lumia sorozat után ez az új "Nokia" nagyon kókler. A szoftver egy dolog, de a MediaTek SoC sok jót nem sejtet.
  • Ryder159 #11
    Lumia 535 telenornál 30k
  • CairoJack #10
    Így már stimmel, és ez esetben igazad is van.
    De szerintem 1-2 éven belül a Nokia vissza fog térni a telefont és a tablet piacra is, androiddal. Lehet, hogy gyártani nem fognak, de majd úgy csinálják, mint az Apple. Ők tervezik a készüléket (mert az N1-et elvileg nem ők tervezték, tényleg csak a nevüket adták hozzá), és majd legyártatják valami bérgyártóval. Aztán ha bejön nekik a dolog, és lesz piaci kereslet a termékeikre, hosszabb távon (5év) azt is el tudom képzelni, hogy újra vesznek saját gyártósorokat. Bár nem biztos, hogy (annyira) megéri, a saját gyártósor. Az olcsó kínai (sőt vietnámi) munkaerővel nem nagyon lehet versenyezni. A távol keleten meg miért is húznának fel gyárat, ha a bérgyártók minimális plusz felárral összeraknak bármit.
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2015.03.06. 18:19:32
  • Major #9
    Akarom mondani az N1.
  • Gauge #8
    Nokiának szépen össze kellene állni a Jollával és újra telefont dobni a piacra. Egy kis meego alapú stabil, megbízható készüléket. Sok hulladék droidtól meg meg lehetne válni. A jövő úgyis a gesture alapú OS felé mutat.
  • bakkerman #7
    5 inch IPS,4 mag,1 giga ram,34.990
  • CairoJack #6
    "Tudomásom szerint a Nokia, csak bérbe adta a nevét egy kínai gyártónak, és ők dobták piacra a Nokai 1100-et" - Te mégis miről beszélsz? Nincs is piacon ilyen termék. A cikket elolvastad?
  • Ender Wiggin #5
    Van egy csomó, ne viccelj. Lumiák, Gigabyte-ok, Allview-k, KrugerMantzok, ZTE-k, Lenovok, Phillipsek. Nem tudom, hogy jó telók-e, de 1024 MB RAM van bennük.
  • Major #4
    Microsoft Lumia 435 - 24E Ft.